2020.11.30.
Főzés közben szórakoznál is? - ezzel a módszerrel tedd!
Utazás, autózás, főzés vagy sportolás közben könyvet olvasni? Nem lehetetlen! (x)
Ritkán jut eszünkbe, hogy a hangoskönyv milyen kézenfekvő megoldás arra, ha szeretnénk kultúrához és irodalomhoz jutni - bárhol is vagyunk éppen. Ráadásul a szépirodalomtól elkezdve egészen a gyermekmesékig bármi megtalálható az online könyvesboltokban vagy az interneten.
Körbenéztünk, miért és hogyan érdemes hangoskönyveket beszereznünk!

Na de mi az a hangoskönyv?
- Magyarországon 2002 körül jelentek meg az első „igazi” hangoskönyvek, melyek jogtisztán, kiadott formában kerülnek a boltok polcaira. Ma már a frissen megjelent könyvek hangoskönyves kiadása is gyakori.
- A hangoskönyv színészek, előadóművészek által felolvasott, hanghordozón kiadott könyv, amit beszerezhetsz CD-n, MP3-on vagy letöltheted az internetes áruházakból.
- A műfaj népszerűsége amúgy nem újkeletű: Amerikában már 1952 óta, Dylan Thomas walesi származású költőNew York-i Steinway Hallban rögzített versfelolvasásának sikere óta jegyzik a hangoskönyveket.
Kinek hasznos?
- Legtöbbször azok a könyvhasználók keresik, akik munkájuk miatt napjuk nagy részét autóban töltik. Ágyhoz, házhoz kötött, könyvet nehezen vagy egyáltalán nem bíró embereknek is kikapcsolódást, olvasásélménytnyújt.
- A vakok és gyengénlátók könyvtári ellátásában is fontos szerepet játszanak. A látássérült emberek mellett az olvasási zavarokkal küszködő gyermekek és felnőttek tanulásában és művelődésében is fontos ez a dokumentumtípus.
- Mindazoknak ajánlott, akik szeretnének kultúrához és irodalomhoz jutni, mégis kevés idejük van erre. Egy hangoskönyv például tökéletes választás az esti főzés, autóvezetés, utazás vagy sportolás közben.
Tudtad?
Az akció időtartama: 2017. november 1-30.
Rendelj most a lira.hu webáruháztól 2000 Ft felett, és könyveidet az MPL ingyenesen kiszállítja! Több mint 3000 átvételi pont közül választhatsz!
Hogyan tudom beszerezni?
- A hangoskönyvek között megtalálhatók a magyar és világirodalom klasszikus darabjai, regények, drámák, versek, mesék, ismeretterjesztő művek. A hangoskönyvek előnye, hogy gyorsan, kényelmesen juttat minketszépirodalomhoz.
- Idegen nyelvű hangoskönyv hallgatása a nyelvtanulásban is kitűnően alkalmazható.
- A könyvtárakban elsősorban az irodalmi klasszikusokból, illetve az iskolai kötelező olvasmányokból nagy a választék, de a vakokra is érvényes szerzői jogi könnyítés révén olyan bestsellerek is megtalálhatók, mint Harry Potter történeteivagy a Da Vinci-kód.
- A legegyszerűbben az online könyvesboltokból rendelheted meg a hangos műveket.

Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














