2020.11.30.
Itt a nyár! Töltsünk zöldet!
Hogyan szerettessük meg gyermekeinkkel a zöldségeket? Például megtölthetjük minden földi jóval. Az édesanyák nagyon elszántak, és mindent kipróbálnak!

Ismerkedés a zöldségekkel
Gyermekeinket féléves kortól kezdhetjük el szilárd táplálékkal etetni. Egyévesen már eljuthatunk, akár a sütőtökig, cékláig. Amint túljutunk a pürés korszakon, annyira megörülünk neki, hogy elfelejtjük ezeket a szuper tápláló és egészséges lehetőségeket. Gyakran a könnyebben elkészíthető, általunk is jobban kedvelt változatok irányába mozdulunk el, hiszen a család többi tagja is ezt fogyasztja.
Fotó: flickr - Vegetables by marcusjrobert

Két fontos teendő
Valószínűleg a paprikát, paradicsomot, hagymát – markánsabb ízviláguk miatt – nem fogadják majd kitörő örömmel gyerkőceink, ezért rajtunk múlik, hogy az életükbe nóvumként megjelenő zöldségeket is megszerettessük velük!
A jól bevált, már elfogadott zöldségek pedig semmi esetre ne kerüljenek „B” listára. Ne mondjunk le a babakedvencekről!
Török töltött burgonya
Majorannás töltött gomba
Juhtúróval töltött gombafejek csőben sütve 2.
Kecskesajtos-zöldséges hússal töltött cukkini
Töltött hagyma
Vargányával töltött karalabé
Töltött sült paradicsom
Töltött sütőtök
Főzzük, süssük, pároljuk!
Ne főzzük túl, pároljuk agyon a zöldségeket! Öntsünk egy nagyobb lábasba kevés vizet és forraljuk fel. A tetejére helyezzünk akkora szűrőt, amelyet megtart az edény karimája. Ebbe tegyük a brokkolit, karfiolt, répát, és lefedve gőzöljük puhára.
Ne sózzuk, fűszerezzük túlzottan az ételeket! Hagyjuk meg a kicsiknek a lehetőséget, hogy saját ízük miatt szerethessék meg az egyes zöldségfajtákat.
Ha mindenképpen sütésre adjuk a fejünket, használjunk kevéske olívaolajat.
Mediterrán töltött gömbcukkini
Töltött cukkini Napfény és fűszertől
Töltött cukkini kölessel
Kecskesajtos-zöldséges hússal töltött cukkini
Töltött cukkinivirág
Cukkini hajó
Töltsük meg a zöldségeket!
A legmutatósabbak, legkelendőbbek talán a töltött zöldségek. Bolognai vagy milánói spagetti szinte a legtöbb étterem gyermekmenüjében szerepel. Miért van ez így? Mert minden gyermek szereti. Töltsük meg ezzel a darálthusis raguval a zöldségeket. Használjunk hozzá pulykacombot, reszeljünk bele répát. Szórjunk rá jó sok sajtot, melyet, ha picit megpirítunk, az aprónép elfogadja és megszereti az ételt.
Arról nem is beszélve, hogy gyakran megmarad egy kis szósz, amelyet másnap – hiába főznénk hozzá friss tésztát – már nem kérnek a gyerekek. Ekkor jöhetnek a hűtőben fellelhető zöldek: cukkini, padlizsán, paprika. Hajrá!
{ GALÉRIA = title:T%C3%B6lt%C3%B6tt%20z%C3%B6lds%C3%A9gek, 1,2,3,4,5,6,7,8 }
Alternatívák zöldségtöltésre
Az is előfordul, hogy nincs otthon darált húsunk. Ekkor sem jövünk zavarba. A zöldségek közepéből kivágott részeket apróra szeljük, némi zsemlemorzsával, parmezánforgáccsal összemixeljük, és ezzel töltjük meg a paradicsomot, gombát, cukkinit, hagymát vagy paprikát.
Arról nem is beszélve, hogy nem csak sütve érdemes tölteni. Ha körözöttet, metélőhagymás vagy fokhagymás kencét készítünk, azt beletölthetjük sárga vagy piros kápia paprikába is. Hűtés után szeleteljük fel őket és a legszebb karikákat tegyük gyermekeink zsömléjére, tányérjába. Nemcsak a szemet gyönyörködteti, hanem nagyon finom is!
Jövő héten a jó idő beálltával megnövekedett számú gyermekzsúrok sztárételéről írok. Addig is töltsük a zöldségeket, ne adjuk fel a missziónkat!
Gréti
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



























