2020.11.30.
Itt a válasz, mennyi ideig bírják őrölt fűszereid a fiókban
Két féle ember létezik: aki a cserepes fűszernövényekben hisz, és aki minden fűszert szárítva, vagy őrölve vásárol meg a boltban. Hozzájuk szólunk most.
A legtöbben úgy gondoljuk, hogy zacskózott fűszereink éveken keresztül is képesek ugyanazt a minőséget nyújtani, elég csupán egy jól lezárt, száraz közeget biztosítani nekik.

A lejárt fűszerek miatt szerencsére csak akkor kell aggódnunk, ha mindenből a legízesebb, legfrissebb fűszert akarjuk használni (bár ebben az esetben úgyis van egy kis balkonos ládánk tele kaporral, bazsalikommal és minden más jóval), a lejárt fűszerek ugyanis nem okoznak rosszullétet, csupán ízük és intenzitásuk változik meg az idők során.
Konyhánkban általánosan négyféle fűszert találunk: darálható, leőrölt, szárított fűszereket, valamint magvakat és gyökereket.
A 8 legokosabb fokhagymahelyettesítő
Olvastad már?
A legtöbb profi szakács és séf átlagosan hat hónapot javasol a száraz fűszerek tárolására, ezt is természetesen csak a megfelelő tartás mellett. Nem kell azonban a pazarlás miatt keseregnie annak sem, aki csak ímmel-ámmal használja főzéshez a fűszereket. Míg a ledarált és szárított növényeket egy, legjobb esetben két évig, addig a jól elcsomagolt magvakat és a darálható fűszereket akár 3-4 évig is tárolhatjuk otthonunkban.

Íme a legnépszerűbb fűszerek lejárati idő szerint:
1-2 év szavatosság: menta, oregánó, rozmaring
**2-3 év szavatosság:**petrezselyem,Cayenne bors, kömény, kapor, koriander, bazsalikom, fokhagymapor, babérlevél, őrölt fahéj, paprika (szárított,őrölt formában akár 3 évig is jól bírja)
3-4 év szavatosság: kakukkfű, zsálya, kurkuma
4-5 év szavatosság: egész fekete bors, szegfűszeg
Végezetül pedig néhányjó tanács:
- Megvásárolt fűszereidet felnyitás után címkézd úgy, hogy a lejárati dátum azonnal jól látható legyen, mikor kiveszed a fiókból.
- A természetes ízesítőket mindig jól elzárt, sötét és hűvös helyen tárold, így nem fog idő előtt megszikkadni vagy avasodni, és a bogarak sem petéznek bele a fűszerbe.
- Ellenőrizd fűszered minőségét a legegyszerűbb módon: Önts a tenyeredbe egy csipetnyi őrleményt és dörzsöld össze. Ha intenzíven érezhető a növény illata, az étel ízesítésében sem fog csalódást okozni!
- A szárított fűszereknek kisebb az aromatartalmuk, így a friss fűszernövényekkel szemben a szárított változatbólérdemes egy kicsit többet hozzáadni a készülő ételhez.
Ezeket olvastad már?
Tippek tökéletes fűszerezéshez
A fűszereknek kicsi a tápértékük. Ezek azok az ízesítők, melyeket pusztán az ízük miatt fogyasztunk, és amelyek életet adnak az ételnek.
3 fűszer a forró éjszakáért
Szeretnéd felforrósítani a hálószobai hangulatot? Fűszerezd a vacsorát egy kis kardamommal, fahéjjal vagy szerecsendióval, és csodás érzéki élmények várnak majd rád!
4 kibúvó, ha nem ízlett a kaja a vendégségben
Te mit kezdesz magaddal zavarodban, mikor egyszerűen nem ízlik a vendégségben eléd rakott étel, de muszáj kritikát mondanod, mert a szakács kiváncsi?
via:wideopeneats.com, házipatika.hu
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















