2020.11.30.
Itt van a Tesco nagy nyári dobása
A Balaton partján terjeszkedik tovább az áruházlánc.
Tovább terjeszkedik a Tesco,május végétől szeptember 2-ig a déli parton is elérhetővé teszik a házhoz szállítást - írja a Napi.hu.A megrendelt termékeket az áruházlánc akár már másnap kézbesíti az újonnan bevont településekre: Siófokra, Balatonvilágosra és Balatonaligára. Ezeken a településen nyaralók is házhoz tudják majd rendelni a vásárlást, így nem kell majd boltba járniuk, több idő marad a napozásra, és a fürdésre. Újdonság még, hogy szeptember elejéig Veszprémben is lehet vasárnapi házhoz szállítást kérni.

Ahogy Budapesten, úgy a Balatonon is változó, hogy mennyi a kiszállítás díja. Általában 500-900 forintot kell fizetni a szolgáltatásért.
Igyekeznek feltölteni a polcokat
Mindeközben próbálják megoldani az áruellátásnál fellépett problémákat is. Múlt héten a 24.hu számolt be róla, hogy a félkész termékeknél (pékáruk)fagyasztott áruknál készlethiány lépett fel. A Tesco azzal indokolta a hiányt, hogya vásárlók jobb kiszolgálása érdekében a közelmúltban átalakították a félkész és fagyasztott termékek logisztikáját.
Az áruháznál azt mondták, hogy lépésről-lépésre állhat helyre a kínálat. A fagylaltok elsőbbséget élveznek, de konkrétumokat nem közöltek arról, hogy mikor lesz újra teljes a termékválaszték.
Ezeket olvastad már?
6+1 bolti bodzaszörpöt teszteltünk - vajon melyik közelített a házihoz...
Következő tesztünk témaválasztási vitájából a bodzaszörpök kerültek ki győztesen, úgyis szezon van, és még a málnánál is népszerűbb ez az ízesítés. 7-félét teszteltünk.
Komoly eredményekről számolt be a Tesco
Az áruház nyilvánosságra hozta, mennyi élelmiszer-hulladékot termelt.
100% növényi alapú "nejlonzacskó" menthet meg minket
Beindult az egyre nagyobb volumenű nejlonzacskó-üldöztetés - az emberek hálisten lassan, de biztosan ráébrednek kártékonyságára. 100% növényi zacskó lehet a megoldás!
Leteszteltük a rózsaszín csokit - erre mi sem számítottunk
Fűtótűzként terjedt a hír, hogy hazánkban is kapható az új rózsaszín csokoládés KitKat. Nem bírtuk ki, muszáj volt beszereznünk néhányat, és letesztelnünk őket.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















