2020.11.30.
Itt a vegán fine dining
A vegánok előtt is megnyílt a fine dining világ. A héten debütáló Babel egy tisztán növényi alapanyagokból összerakott menüt kínál a „mindenmentes” vendégeknek.
Én mindent eszem: glutént, tejterméket és még húst is. Sőt, egytől-egyig imádom is őket. Persze én szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen egészségügyi szempontból nem vagyok tiltva egyiktől sem, és saját meggyőződésből sem mellőzöm ezeket.

Mégis kétségtelen tény, hogy egyre többen tesznek így, mármint hogy áttérnek egy-egy felkapott étrendre. A vegán irányzat népszerűsége is szépen ível felfelé, bizonyítékul elég, ha megnézzük ezt a grafikont.
Mautner Zsófi az étkezi preferenciákról és ízlésekről azt mondta, hogy „Virágozzék száz virág!”, amivel egyet kell értenem. Ellenben számomra még kérdés, hogy minden virágot a méhek poroznak-e be, vagy egyes esetekben valaki mesterségesen végzi-e a folyamatot. Azaz a vegán irányzat tényleg azért ilyen népszerű, mert a hívei valóban teljes meggyőződéssel választják, vagy csak azért, mert sokan ebben találják meg a 21. században oly vágyott egyediséget és ezzel együtt a megkülönböztetettség érzését.
Minden esetre a Babel ügyesen rátalált arra, hogy mivel lehet tovább színesíteni a hazai finedining-palettát, és egy sajtóvacsora keretében be is mutatták vegán menüsorukat. Ha választás elé állítanak, hogy voksoljak a hagyományos vagy a vegán kóstoló menüje között, akkor egyértelműen az előbbit választanám. Pont ezért, amikor jött a meghívó, akkor megragadtam a „most vagy soha” alkalmat.
Természetesen a vegán degusztációs sor is üdvözlőfalatokkal kezdődik. Elsőnek jön a málnás paradicsomesszencia, ami lassan már a Babel egyik emblematikus fogása lesz, és még mindig piszok jó. Ezt váltja az uborkahab, majd egy Gin & Tonic granita, ami egyébként alkoholmentes. És ha már alkohol, akkor fontos megjegyezni, hogy a menühöz nem a megszokott étel-borpárosítás jár, hanem juice-okat kaptunk kísérőnek. Szuper ötlet, és kiválóan működik is. Érdemes minden párost valóban összekóstolni, meglepő ízek szabadulnak fel.

Az előételeknél már érkezik is az egyik ilyen jucie, méghozzá sárgarépa, édeskömény és grapefruit együtteséből, ami a 'quinoa saláta pácolt zöldségekkel' párja. Utána egy citrusos karalábélevest kapunk, amelyet chilis kesudió tarkít. Ez utóbbinak annyira helye volt a kompozícióban, hogy nem bántuk volna, ha kicsit még többet kapunk rá.

Zelleres ravioli petrezselyemmel és kávés endíviával – engem valahol itt kezdtek meggyőzni. A ravioli pazar, de sokkal érdekesebb a kávé savanykás-kesernyés íze, ahogy beleolvad az endívia leveleibe. Ehhez eper-rebarbaraital érkezik, és szépen kerekíti az ízeket.
Görögdinnye sorbet angolzellerel. Ha egyet kell választani, akkor nekem ez volt a sorból a kedvencem. A zöldség és gyümölcs játéka, ami kiválóan működik. Nem túl édes, ellenben hűs és kellemes.

A tökfőzeléknél a mártás külön érkezik, amelyet a vendég önt, kanalaz vagy mártogat. A zöldség vékony és ropogós, mint egy saláta, csak túl hosszúra van szabdalva, ezzel megnehezíti a vendég dolgát, mert ügyeskedni kell, hogy a villára varázsoljuk, illetve hogy ott is maradjon, amíg elér a szánkhoz. A kiwi-petrezselyem juice pedig az este legjobb itala, legalábbis nekem.

Levezetésnek mandulás kókuszfagyit kanalazhatunk aszalt gyümölcsökkel. A végére maradt a legjobb páros, mert kókuszvíz és chia mag érkezik a pohárban - összekóstolva isteni!
A Babel csapata - élükön Lőrincz György séffel - bebizonyította, hogy a vegán ételek is adhatnak gasztronómiai élményt, de még milyet! Előhozzák a zöldségek és gyümölcsök szépségeit, és olyan oldalukat mutatják meg, amit eddig talán észre sem vettünk. Felnyitják a szemet, a párosokkal előcsalogatják az ízeket, amelyek egy rejtett dimenzióba rántanak bennünket.
Nem gondoltam, hogy bármikor teljes tiszta lekiismerettel ajánlok majd húsmentes ételt vagy ételsort húsevőknek, de ez ilyen. Menjetek, és hagyjátok magatokat lenyűgözni.
Babel Budapest
Nyitva tartás: K-Szo: 18.00-0.00Cím: 1052 Budapest, Piarista köz 2Asztalfoglalás:+3670/ 6000-800www.babel-budapest.hu
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














