Család

2021.11.05.

Így befolyásolhatják ivási szokásaid az immunrendszeredet

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Rengeteget hallunk arról, hogyan kellene enni ahhoz, hogy támogassuk az immunrendszerünket – keveset gondolunk viszont arra, hogy az, ahogyan iszunk, ugyanúgy számít. Az alábbiakra például érdemes figyelni.

Nemcsak a koronavírus, hanem az influenzaszezon miatt is fontos lehet, hogy minél inkább támogasd az immunrendszered ebben az időszakban. Bár csodát semmi nem fog tenni, hiszen mesterségesen nem lehet felturbózni a test védekező rendszerét, azért rontani tudsz rajta – többek között az alábbi folyadékfogyasztási szokásokkal.

A megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesek legyünk

Túl sok cukros üdítőt iszol

Teljesen mindegy, hogy cukormentes vagy cukros üdítőről beszélünk, az egyikben az édesítőszerek, a másikban pedig a cukor okozhat problémákat. Persze mérsékelt mennyiségben ezekkel sincs baj, de ha túl sokat iszod őket, összességében károsak lehetnek a szervezetedre – és ebbe beletartozik az immunrendszered is.

Nem iszol elég vizet

Nem véletlenül hallani mindenhol azt, hogy a hidratálás nagyon fontos: az immunrendszered szempontjából is elengedhetetlen, hogy elegendő vizet igyál.

A víz ugyanis segít szállítani a szervezeten belül az olyan mikrotápanyagokat, mint például a C-vitamin, amelyek nagyon fontosak az immunrendszer működése szempontjából. Ezen kívül fontos szerepet játszik a test természetes méregtelenítő folyamataiban is.

Túl sok koffeint iszol

Egy-két kávé belefér, ha nehéz napod van, de a túl sok koffein nagyon nem tesz jót az immunrendszerednek – megzavarja a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásodat, a nem elegendő pihenés pedig az immunrendszer rovására mehet. A határmennyiség kutatók szerint 400 milligramm per nap, ami nagyjából öt adagnak felel meg. Az is fontos, hogy túl későn se fogyassz koffeint, ez ugyanis szintén bezavarhat az alvásodba.

Napi egy-két kávé még belefér

Túl sok alkoholt iszol

A másnaposság nem az egyetlen probléma egy átiszogatott este után: amikor a szervezet bontja le az alkoholt, ezt priorizálja a legtöbb folyamattal, így az immunrendszer megfelelő működésével szemben is. Ez már akár egy alkalom után is így van, de hosszú távon még rosszabb a helyzet: ez az immunrendszert támogató sejteket is károsíthatja, ami viszont már komolyabban szabotálhatja a szervezeted védelmi rendszerét.

Forrásunk volt.


Ezeket is olvasd el!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept