2021.05.21.
6 ízfokozó alapanyag a kamrából, ha unalmasnak találod a főztöd
Az egyik legőrjítőbb dolog, amikor a főzés végén kóstolgatjuk az ételt, és nem tudjuk eldönteni, hogy mi hiányzik belőle. Ez a néhány hozzávaló segíthet ebben, képesek ugyanis a semmiből ízeket varázsolni.
Akár ízfokozó alapanyagnak is nevezhetnénk őket, a szó legjobb értelmét használva. Olyan hozzávalók ezek, amelyekkel kis mennyiségben is intenzív hatást érhetünk el. Sós, édes vagy savanyú, bármelyik alapízt képesek felerősíteni. Ráadásul könnyen beszerezhetők, és nem is túl drágák: minden kamrában ott a helye ennek a néhány ízfokozó alapanyagnak.

Ízfokozó alapanyagok a kamrából, ha unalmasnak találod a főztöd
Szárított paradicsom
Ugyan nem valószínű, hogy amit a boltban veszünk, a szicíliai napon érett, így is szinte érezhetjük benne ezt a gazdag mélységet. A paradicsom nyersen is rengeteg ízt hordoz magában, kiszárítva ezek még intenzívebben előjönnek.
Mivel olajban áll, nehezen romlik meg, hosszabb ideig is kibírja a hűtőben. Ráadásul az üvegben maradt fűszeres olajat is használhatjuk főzésre. Ezzel dupla annyi ízt kapunk.
Vágjuk apróra, hogy alaposan átadja sós erejét a ragunak, levesnek, szendvicskrémnek.
Dupla sajtos rizottó rukkolával, szárított paradicsommal
Panzanella szardellával
Szárítottvargányás-húsgombócleves
Szárított gomba
Egy másik versenyző a szárított kategóriában, a gomba szintén csodákra képes a konyhában. A szárítás folyamata elmélyíti az ízeket, amelyek a nedvesség hiányában sokkal jobban érezhetők.
A legjobb úgy használni a szárított gombát, hogy egy kis tálban forró vizet öntünk rá. Ezzel két dolgot érünk el: könnyebben fel tudjuk majd aprítani és egy elképesztően ízletes „gomba-alaplevet” is kapunk.
Mind a felaprított gombát, mind a levét öntsük a készülő ételhez. Levesek esetében persze nem muszáj ezt a plusz lépést megtennünk, egyenesen mehet bele a gomba.
Nem biztos, hogy minden háztartásban van ebből a halból, pedig az ízesítés bajnoka. Egy kis üveg akár hónapokig is kitart, a tartalma annyira intenzíven sós.
Olaszos, paradicsommal készülő fogások vagy tejszínes tészták szószában jól megbújik, és felfokozza az ízeket.
Olajbogyó

Olajbogyó-határozó: mi fán terem a Kalamata, a Liguria vagy a Manzanilla
A sós-savanykás bogyók hidegen és melegen is ugyanolyan erősen visszaköszönnek, ha főzünk velük. Ez azért szerencse, mert nemcsak ragukat, de például ízetlen salátákat is megmenthetünk vele.
Torma
Ha szeretnénk egy kis csípős rúgást valamibe, de tartunk a chili túlzott erejétől, használjunk tormát. Épp annyira fogja befűteni a főztünket, hogy megérezzük, mellette mégis kellemes ízélményt ad.
Ha unalmas a salátaöntet, egyhangú a krémleves, egy kevés tormával orvosolhatjuk.
Méz
Édesíteni nem csak cukorral lehet, sőt jobban is járunk, ha helyette inkább mézet használunk. Komplexebb íze sós fogásokban is előnyös: amikor egy recept cukrot kér, improvizáljunk, tegyünk bele ugyanannyi mézet.
Mézes-szójás csirke
Tormás-citromos krumplisaláta
Olajbogyós-chilis fetakrém
Elindult a Nagy Tavaszi Receptversenyünk, melyen minden receptbeküldő nyer!
Lássa és tesztelje a te főztödet az egész ország! 2021. április 26. és május 23. között töltsd fel a kedvenc tavaszi fogásod receptjét az egyszerűsített receptfeltöltés segítségével, és Nosaltys vászontáskával jutalmazunk – további nyeremények is várnak!
Nézd meg a részleteket, hogy te is részese lehess a kikeleti megújulásnak!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Maximális ízek a konyhában:
- Mentsd meg az íztelen alapleved ezekkel a mindennapi hozzávalókkal
- Sóban fürdik a citrom: így tartósítsd a gyümölcsöt, hogy földöntúlian finomak legyenek az ételeid
- Így készül szerintünk a legegyszerűbb, legfinomabb EPERKRÉMLEVES
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















