2020.11.30.
Ízvadászat Észak-Burgenlandban, Fertő tavi halakkal, vadételekkel és a pannon konyha kincseivel
Három napos burgenlandi túránk utolsó napján az északi részt vettük célba: a Fertő tó környéki kikapcsolódási lehetőségeket, és természetesen a gasztronómiát jártuk körbe!
Észak-Burgenland és a Fertő tó környéke talán a legismertebb része Burgenlandnak - magyar szemmel. A közös tavunk körüli bicikliút hozzáértők szerint egy-két nap alatt körbetekerhető, és jó időben még az is könnyen teljesítheti, aki egyébként ritkán pattan nyeregbe.
Tökéletes kikapcsolódás
A páratlanul szép, természeti kincsekben gazdag vidék igazi relax program mindenkinek, még akkor is, ha véget ér a nyári meleg, amikor a tekerés után csobbanhatunk is egyet a tóban. A tó környéke sétálásra, túrázásra, nordic-walkingozásra is alkalmas. A Fertő-Hanság Nemzeti Park osztrák társintézménye, a Fertő-Fertőzug Nemzeti Park 1993 óta várja a látogatókat - a Fertőzug nádgyűrűi és időszakosan kiszáradó, szikes talajú sós tavacskái egyedülálló növény- és állatvilágnak adnak otthont.

Madárlesen a Fertő tó mellett
Egy pár órás séta keretében is megfigyelhetjük ezt a különleges világot, ha az utak mentén felállított madárlesek egyikébe betérünk - vicc nélkül, egy húsz perces madárles olyan nyugtatóan hat az emberre, mint egy pár napos wellnesshétvége. A terület nagy része szigorúan le van zárva az autók elől, így garantáltan zajmentes, nyugodt környezetben sétálhatunk vagy biciklizhetünk. Ha kicsit többet szeretnénk tudni a tóról, a keletkezéséről és az élővilágáról, akkor viszont érdemes egy szervezett, tematikus, évszakhoz igazított, 3 órás túra keretében besétálnunk a nemzeti parkot.

Kirándulóút a tó körül
A terület különlegessége, hogy hét falu is tartozik hozzá, illetve hogy természetvédelmi terület lévén, a nemzeti parkban rengeteg magánterület található, például szőlőföldek is. Nem rossz olyan bort szürcsölgetni, ami egy nemzeti parkban nőtt tőkéről származik!
Hol?
Hauswiese, 7142 Illmitz
Informationszentrum Nationalpark Neusiedler See - Seewinkel
Halat, vadat, s mi jó falat...
A korábban már említett pannon konyha is itt a legerősebb az egész régióban - ennek valószínűleg az az oka, hogy ezen a területen évszázadok óta nagyobb hangsúly esett az "uradalmi konyhára" a közeli Esterházyak, Széchenyiek és a Bécs felé vezető út közelsége miatt. Másrészt, maga a Fertő tó és a tó környéki élővilág egy, a dél-burgenlandi konyhánál sokkal változatosabb konyhát tudott létrehozni. A pannon konyha egyébként az osztrák, a magyar, a horvát, a szlovák, és időnként a szerb konyha nyomait viseli magán.

Ebéd a Johannes Zechében
Az egytálételeket, leveseket és szaftos húsételeket tömörítő konyha fő alapanyagai a köles, búza, rozs, burgonya, káposzta és bab, nagyon sok Fertő tavi halat használnak, illetve büszkék az őshonos szürke marhára, és a környékbeli erdőkből származó vadakra. Hogy ez a konyha mennyire változatos, és milyen különlegességeket próbálhatunk egy észak-burgenlandi túra alkalmával, azt az ötven legjobb osztrák séf közé beválasztott Max Steigellel, a Gut Purbach séfjével készült interjúban elmeséljük. Ha itt, a tó környékén éheztek meg és próbálnátok ki ezt a magyar ízléshez közelálló, mégis különleges pannon konyhát, akkor az illmitzi Johannes Zechét ajánlom.

A pannon konyha remekeit a Johannes Zechében kóstolhatjuk meg
A furcsa nevű étterem-szálloda családi tulajdonban van - egy középkori udvarházban a hetvenes évek közepén nyitotta Herr Tauber. Már lassan 10 éve, hogy menye, Sonja Tauber az étterem vezetője, de a hely nyitása óta a helyiek és a turisták egyik kedvence. Az étlapjukon megtalálható pár bécsi jellegű fogás, de nagyrészt helyi alapanyagokból készült hús-, hal- és vadételek szerepelnek rajta. Egy hibátlan, sűrű, forró zöldséges vadragulevest próbáltunk, és egy, a pannon konyhára jellemző paprikás káposztalevest. Utána - ősz lévén - tejszínes őzlábgombaragut ettünk zsemlegombóccal és egy tejszínes, paprikás szószos szűzpecsenyét. A helyi borokból gazdag a választék, a ház asszonya pedig az asztalok között sétál, és bárkivel szívesen beszélget a helyi jellegzetes fogásokról és borokról.
Hol?
Johannes ZecheFloriangasse 10, 7142 Illmitz
Édesebb a tokajinál
Aki szereti a tokaji aszút, annak mindenképpen érdemes útba ejtenie a Kracher borászatot. A családi pincészet három generáció óta híres, főleg édes borairól. A környék speciális klímája - azaz a Fertőzug nyáron párolgó sós tavacskái által képzett meleg, párás idő és a magas napsütéses órák száma - igazán különleges Beerenauslese-ket produkál.

Beerenauslese-szelekció a Kracher borászatban
A Beerenauslese egy főleg német és osztrák területen készített késői szüretelésű borfajta. A tőkén hagyott, töppedt, édes szemeket kézzel szüretelik, általában akkor, mikor egyfajta nemes penész már megfertőzte őket, majd külön válogatva préselik. Ez a rendkívül magas cukortartalmú édes desszertbor a tokajikedvelők nagy kedvence, még akkor is, ha zamataiban különbözik a magyar desszertbortól. Különböző tételszámú kóstolókra jelentkezhetünk, borkorcsolyának pedig szárnyasmájat, kék sajtot és a borokból készült kísérő zselét falatozhatunk.
Weinlaubenhof Kracher
Hol?
Apetlonerstrasse 37, 7142 Illmitz
Tovább a tervezéshez, ha kedvet kaptatok egy őszi burgenlandi gasztrokirándulásthoz, ide kattintsatok!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Eladó a legendás Öcsi étkezde: a tulajdonos még a recepteket...
Eladóvá vált a budapesti Öcsi étkezde, amely évtizedeken keresztül a házias magyar konyha egyik ismert helyszíne volt.
Ennyi idő után cseréld le a mosógéped vízcsövét, különben beázhat...
A mosógép az otthon egyik leggyakrabban használt háztartási gépe, a hozzá tartozó csövekről mégis könnyű megfeledkezni. Miközben egy mosógép akár tíz évig vagy még tovább is működhet, a vízbekötéshez használt gumicsövek élettartama ennél jóval rövidebb lehet. Az elöregedett cső pedig nem feltétlenül jelzi előre, hogy baj készül: kívülről még épnek tűnhet, miközben az anyaga belül már veszített a rugalmasságából.
A kávé gátolhatja a zsírégetést? Erre figyelmeztet a hosszú élet...
A túlzott kávéfogyasztás nem feltétlenül segíti a fogyást, különösen akkor, ha valaki a stressz és a fáradtság leküzdésére használja a koffeint. Sebastián La Rosa hosszú élettartammal foglalkozó szakértő szerint a tartós stressz és a szervezet hormonális reakciói a zsírok anyagcseréjére is hatással lehetnek.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...
A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
Még több friss recept














