2020.11.30.
Jamie Oliver olasz éttermet nyit Budapesten
Tavasszal nyitja meg éttermét a népszerű angol séf, Jamie Oliver. Ezzel Budapest a negyedik európai város lehet Nagy-Britannián kívül, ahol a Jamie's Italian nyílik.
A Jamie's Italian 2016. tavaszán nyílik majd, a tervek szerint az 1968-ban épült, várbeli Hadik étterem helyén - tudta meg az Index. Jamie Oliver olasz vendéglátó lánca csak Nagy-Britanniában negyven tagot számlál, külföldön egyelőre Moszkvában és Isztambulban jelent meg, rövidesen pedig Rotterdamban is lesz egy étterme.

A brandet a Zsidai Group hozza Magyarországra, ennek vezetője Zsidai Zoltán Roy több étterem és szálloda tulajdonosa. A Jamie's éttermek többnyire elég nagyok, 100-150 fősek, hiszen céljuk szerint éppen viszonylag alacsonyabb árkategóriájú ételeket kínálnak – így az alapanyag-szükséglet is nagy. Maga Jamie Oliver egyébként számos feltételt szabott meg, csak ezeknek megfelelve lehet bárhol a neve alatt vendéglátó helyet nyitni. Így csak az ő belsőépítészével lehet dolgozni, kizárólag GMO-mentes alapanyagokat lehet használni, a húst pedig csakis olyan tenyésztőtől lehet venni, aki nem használ anitbiotikumokat.
A Jamie Oliver és olasz mentora Gennaro Contaldo séf együttműködésével létrejött,az érthető és laza olasz konyhát népszerűsítő Jamie’s Italian étterem már milliók tetszését elnyerte világszerte. Minőségi, egyszerű, letisztult és elérhető árú ételeivel és barátságos, fesztelen hangulatával hódít. Az étlapon olyan ételek találhatók, melyeket Olaszországban is megtalálunk, gondosan ügyelve a minőségi alapanyagokra.

A vagány olasz étteremben helyszínen frissen készített tészták mellett látványkonyha és egy lélegzetelállító terasz is várja majd a vendégeket. A budapesti Jamie’s Italian Olaszország és a régió legjobb alapanyagaiból dolgozik majd, a termelők felkutatása már megkezdődött. A konyha az egyedülállóan kiemelkedő minőségű friss alapanyagokra épít, mely a fenntarthatóságot és az állatok etikus tartását helyezi előtérbe, a régióban egyedülálló szempontok szerint, folyamatos beszállítói és alapanyag ellenőrzéssel, a teljes visszakövethetőség mellett. A tisztaság és az állatokkal való méltó bánásmód az egyik kulcsa a rendszernek, melyet a Zsidai Csoport mellett Londonból is folyamatosan ellenőriznek. Nagyszerű fejlődési lehetőség ez minden olyan beszállítónak, aki a minőséget és a nemzetközi fejlődést tűzte ki célul.

Ez is érdekelhet!
Tudd meg milyen Jamie Oliver Olaszországa!
(via Index/NoSalty)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














