2021.03.10.
Jamie Oliver olyan dolgot művelt a pizzával, amit csak kevesen mernének
Ha van olyan séf, akinek még sosem csalódtunk a pizzareceptjében, az nem más, mint Jamie Oliver. Az angol szakács ezúttal egy különleges házi pizzát készített, melynek feltétje enyhén szólva meglepettséget váltott ki a brit közönségből.
Sokan idegenkednek attól, hogy gyümölcsöt fogyasszanak egy főfogás mellé: van, aki hallani sem akar a sült hús mellé járó meggymártásról vagy az őszibarackról, és akkor még nem is ejtettünk szót az internet népét megosztó egyik legfurcsább kombinációról: a sonkás-ananászos, ismertebb nevén hawaii pizzáról. Jamie Oliver most lapot húzott a 19-re, és egy sokkal merészebb összeállítással tért vissza.
Jamie Oliver a Channel 4 csatornán futó Keep Cooking Family Favourites című műsorában készített kolbászos pizzát, feltétként pedig nem mást, mint kék és zöld szőlőt rakott a paradicsomos-húsos pizza tetejére. Jamie ezután egy kisebb közönségszavazást tartott Twitter-oldalán, melyből kiderült, a nézők csaknem 65 százaléka sose tudná elképzelni, hogy szőlővel fogyassza a kolbászos-olaszos ízvilágú klasszikust, valaki szerint az egyetlen elfogadható szőlővel készült finomság a pizza mellett nem más, mint a bor.
Here's your tasty sneak peek at what's coming up on TONIGHTS Keep Cooking Family Favourites Channel 4 8.30pm Jamie's...
Közzétette: Jamie Oliver – 2021. március 1., hétfő
A szőlővel ízesített pizza közel sem újhullámos úri huncutság, az olasz gasztronómia ugyanis nemcsak a borban, de a sós főételekben is előszeretettel használja fel a gyümölcsöt. Jamie Oliver saját műsorában egy angolos-olaszos pizzát készített: az ott ismert hurkaszerű kolbász töltelékét kis gombócokba gyúrva olívaolajon egy fél lilahagymával pirította össze, majd erre dobta rá pirulni a szőlőszemeket és egy kevés fenyőmagot is.
Ezután a már előgyúrt pizzatésztára paradicsomos pesztót kent, feldobta rá a kolbászos-szőlős feltétet és egy kevés friss rozmaringot, majd az egészet betette a forró, 240°C-ra előmelegített sütőbe.

Ha te is szívesen készítenél hasonlót, ezt a pinsareceptet neked találták ki!
A szőlős pizza elsőre valóban furcsának tűnhet, Jamie Oliver viszont ígéri, hogy senkinek nem fog csalódást okozni a sós-gyümölcsös kombináció, az új ízek, amiket érezni fogunk, egészen biztosan új kapukat nyitnak majd meg előttünk.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, kövess az Instagramon vagy a YouTube-on, vagy csatlakozz #HÁZIMENZA nevű Facebook-csoportunkhoz, ahol akár saját recepttárad titkait is megoszthatod a Nosalty közösségével!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Nem hagyunk a pácban: így készíts mindig tökéletes marinádot
- Ha így készíted, garantáltan tökéletes és ízletes lesz a bulgur
- Mutatjuk, hogyan készül a mennyei, gyors, mediterrán PARADICSOMOS GARNÉLA
Forrásunk volt; Címlap: Jamieoliver.com
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















