Gasztro

2020.11.30.

Jane Austen receptjei, avagy vacsora Mr Darcy-val!

admin profilképe admin

Odavagyok Jane Austen-ért, szinte falom a könyveit, sőt már az ételeit is! Pen Vogler ugyanis összegyűjtötte azokat az étkeket, melyeket Austen megemlít könyveiben.

"Jane rengeteg étele megérdemli, hogy napjaink asztalaira kerüljön” - állítja Vogler. Sajnos a regényekben nem igazán kapunk pontos leírást az ételek elkészítési módjáról vagy hozzávalóiról, Vogler azonban hálisten rekonstruálta a recepteket Jane Austen helyett, illetve helyettünk is.

Dinner with Mr Darcy - Vagyis vacsora Darcy-val!

Úgy gondolom, Mr Darcy-t senkinek nem kell bemutatnunk, Pen Vogler-t illetve szerzeményét azonban annál inkább. Vogler szerkeszti többek közt a Penguin Great food sorozatát is. Elmondása szerint kicsit sem esett nehezére a könyvek, illetve Austen leveleinek újraolvasása, minden gasztrohivatkozásra lecsapott, majd kissé átdolgozta ezeket az autentikus ételeket, hogy a mai modern világban is helytállhassanak.

Az ételeken keresztül sok mindent megtudhatunk egy családról, az emberi kapcsolatokról, és a családtagok érzéseiről.

Olvashatunk például Charlott Luttrer-ről, aki testvére esküvőjére sütött-főzött, miközben a vőlegény balesetet szenvedett, de ő csak arra tudott gondolni, hogy mi lesz ezzel a rengeteg étellel… De szerepet kap a könyvben a Mansfield Park-ból ismert sült alma, a Büszkeség és balítélet fehér levese, Elizabeth Bennet raguja, Emma és Mr Woodhouse hipochondria- és szorongás elleni kosztja, de még tojás- és zabkása diéta is.

Ezek mellett pontos korrajzot is kaphatunk az akkori alapanyagokról, az ételek tárolásáról és az akkoriban használatos fűszerekről egyaránt. Érdekesség, hogy a könyvet tudatosan úgy állították össze, hogy könnyen beszerezhető alapanyagokat használtak a korabeli ételekhez, így elkészítésük senkinek nem okozhat különösebb gondot.

A könyv szerkesztése folyamán Pen forrásai között szerepelt Hannah Glasse és Delia Smith 18. századi, első kereskedelemben is kapható szakácskönyve, a “The Art of Cookery” (1747), amely elsősorban a középosztálybeli családok számára íródott, titkos fegyvere azonban mégis Austen legjobb barátjának, Martha Lloydnak receptkönyve volt, aki az Austen-család és a baráti kör receptjeit gyűjtötte össze.

Tudtad?

1809–től Jane nővérei, Cassandra, Martha és Mrs Austen Chawton-ban éltek együtt életük végéig.

Cikkünk következő részében további részleteket tudhattok meg a könyvről, sőt el is készítünk belőle egy-egy finomságot Nektek!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

almas-makos-kevert-suti

mákos süti

Almás-mákos kevert süti

Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept