Gasztro

2024.12.04.

7 ínycsiklandozó tradicionális japán leves a ramenen túl

Dimashky-Korompai Tímea profilképe Dimashky-Korompai Tímea

Ha japán levesekre gondolunk, akkor azonnal eszünkbe jut a ramen, amely egyébként egy kínai eredetű fogás, ám mégis az ázsiai kontinens keleti partjainál fekvő szigetországnak köszönheti igazi hírnevét. Mivel ezt a levest már úgyis ismered, így most olyanokat mutatunk neked, amelyekről valószínűleg még nem is hallottál!

Amióta csak az eszemet tudom, odavagyok a lélekmelengető magyar levesekért – főleg anyukám húsleveséért – , emiatt pedig a Japánban töltött egy évemet sem tudtam elképzelni kiadós, tartalmas levesek nélkül. A szigetországba érkezésemkor mondhatni zéró volt a tudásom a japán levesekkel kapcsolatban, ám ez már az első napon megváltozott, amikor a fogadócsaládom elvitt egy étterembe, amely az úgynevezett udon levesekre specializálódott. A több, mint 12 órás repülőút után nekem szinte mindegy volt, hogy milyen ételt pakolnak elém, csak legyen tele mindenféle földi jóval. Eme vágyamat a szóban forgó japán fogás százszorosan felülmúlta.

3 egészséges közel-keleti köret, amit érdemes kipróbálnod

Gasztro

3 egészséges közel-keleti köret, amit érdemes kipróbálnod

A most következő közel-keleti élelmiszerek kulcsfontosságú részei a kiadós piláfoknak, az ínycsiklandozó salátáknak és az ízletes köreteknek. Ha kicsit már ráuntál a rizsre, akkor próbáld ki te is a közel-keleti ételek meg nem énekelt hőseinek tekintett egészséges köreteket.

Dimashky-Korompai Tímea

Ismerd meg a közel-keleti előételek, a mezzék színes világát

Gasztro

Ismerd meg a közel-keleti előételek, a mezzék színes világát

Tarts velünk, és fedezd fel az ínycsiklandozó, utánozhatatlan kinézetű közel-keleti mezzék világát, és próbáld ki otthon is az apró, ízletes fogásokkal tarkított különleges mezzeélményt.

Dimashky-Korompai Tímea

5 Közel-Keleten méltán népszerű zöldség, amit ki kell próbálnod

Gasztro

5 Közel-Keleten méltán népszerű zöldség, amit ki kell próbálnod

Tarts velünk egy újabb közel-keleti gaszrotúrára, amely során a régió legnépszerűbb zöldségeit ismerheted meg. Figyelem, erős éhségérzet léphet fel a cikk elolvasása után. Mi szóltunk!

Dimashky-Korompai Tímea

Az aranysárga színű, ízektől kicsattanó leves egy hatalmas tálban érkezett, amelyben duci tészták, vékonyra szeletelt zöldhagymadarabkák, puha halpogácsák és vastag, sült tofulap díszelgett. Így mutatkozott be nekem a fenséges kitsune udon, amely után annyi japán levest kóstoltam meg, amennyi csak belefért az egyéves kint tartózkodásomba. Most neked is megmutatom, milyen fantasztikus levesekhez volt szerencsém a ramenen kívül!











7 fotó


Még több érdekes cikk, ami segít majd a főzésben:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept