Gasztro

2020.11.30.

Járai Márk: ,,Több séf is van a világon, akit jobban sztárolok, mint egy-egy ismert zenészt" – EgySztárÉtel

Hajnal Stefi profilképe Hajnal Stefi

Fogorvosból zenész, titokban pedig gasztromágus. Járai Márkot sokféleképpen láthattátok már, de fakanállal a kezében talán még nem. Isteni rizottót főzött nekünk!

Járai Márkot általában vörös hajú kollégájához kötve ismeri a nagyérdemű. Marsalkó Dáviddal együtt ugyanis ők ketten a Halott Pénz formáció motorjai. Együttesükkel évek óta járják az országot, és brutálisan jó hangulatú koncerteket tudhatnak maguk mögött. Életük egyáltalán nem hétköznapi: képzeld csak el, amikor egy fesztiválnyi ember énekel veled együtt, vagy 10 ezer fény emelkedik a magasba csak a te kérésedre...nem mindennapi. Márk mégis olyan mindennapi, (a szó jó értelmében), ahogy kevesen gondolják.

Márk mind a szakmáját, mind a főzést nagy műgonddal és alázattal végzi. A konyhánkba pontosan, sőt negyed órával előbb érkezett, és reggel több piacot is bejárt, hogy minden alapanyagot beszerezzen választott ételéhez. Még saját maga által szárított vargányát is hozott, gondosan lezárt papírzacskóban.

A Nosalty konyhájában Járai Márk egy isteni gombás rizottót főzött, Jamie Oliver nyomán. Aki eddig tartott ennek az ételnek az elkészítésétől, az dőljön hátra, mert Márk megmutatja, hogy egyáltalán nem agysebészet a rizottófőzés!

Járai Márk gombás rizottójának receptjét itt találod!

Mi volt az első étel, amit meg tudtál főzni?

Nálam ott kezdődött, hogy édesapám egyedül nevelt. Fogorvosként sokáig dolgozott, és csomószor voltam egyedül otthon kiskoromban, és elfőzögettem. Persze ezt nem kell nagyon elképzelni...olyan ételeket csináltam például, hogy egy lábasba bumm egy leveskocka plusz tészta. De már akkor is nagyon szerettem a fűszereket, és szerettem kísérletezni velük. Inkább egyetemista koromban került előtérbe a főzés, olyan mindent bele alapon. Mondjuk egy virslis-currys rizs, amit aztán 3 napig ettem. Feljavítgattam a dolgokat, például az instant tésztalevest is felturbóztam.



Gombás rizottó Járai Márktól

Most mi az az étel, ami nélkül nem telhet el egy hét?

Mivel nem szoktam minden héten főzni, nincsen nagyon ilyen. Sokszor este már csak hideget eszem, de ilyenkor nagyon menő közös hidegtálakat szoktunk összerakni. Sajt, szalámi, sonka, spenót, paradicsom, mozzarella, bébikukorica, olívabogyó...mindent egy nagy tálba teszek, hozzá meg kenyeret szeletelek. Az egy lakoma.

Melyik konyha vonz leginkább?

Eszméletlenül szeretem az ázsiai konyhát, de az olasz a maga egyszerűségével, a francia meg a kísértésével szintén nagyon megfog. Nem tudok olyan konyhát mondani, amit ne szeretnék. Azt hiszem, az jellemez engem legjobban, hogyha bárhova is elutazom, akkor előbb nézem ki az éttermeket, mint a szállást.

A fellépések miatti utazások közben is fontos a kaja, vagy erre ilyenkor nincs idő?

Ilyenkor nem nagyon szoktam rendesen kajálni...mindig valahogy úgy jön ki a lépés, hogy odafele maximum valami gyorsétteremnél állunk meg, koncert előtt közvetlenül meg tudatosan nem eszem, úgy nem lehet rendesen énekelni. Utána koccintunk, akkor meg már nincs kedvem enni. Azután meg alszom, ameddig tudok, mert van, hogy másnap is fellépés van. Ez egy ördögi kör. Leginkább szombatonként szoktam az étkezésre időt szánni.

Számomra igazán üdvös dolog, ha végre elmehetek a piacra bevásárolni, aztán előkészíteni, főzni, és kikapcsolni az agyamat.

Akkor neked a főzés a kikapcsolódós programod?

Abszolút. Ilyenkor nem szólok senkihez. Jó mondjuk a feleségemhez, de ha ő dolgozik, akkor hozzá se. Kizárok mindent. Az egyik fő hobbim a főzés és az éttermezés. Nekem egy utazás is leginkább a kajálásról szól. (nevet) Szerintem azért vagyok még mindig albérletben, mert utazásra és izgi éttermekre költöm a pénzem. (nevet) Volt, hogy fél évvel az utazás előtt foglaltam le egy asztalt egy étterembe, csak mert érdekelt a konyhájuk.

Milyen sikersztorid van a konyhából?

Életem első töltött káposztája életem legjobb töltött káposztája volt, tavaly előtt ősszel. És életem legnagyobb bukása is ebből származik, mert hazamentem karácsonykor, és megkértek, hogy akkor én főzzem meg, ha már annyira jó volt. És másmilyen lábas volt, sokkal magasabb, és mivel annyira még nem voltam tapasztalt, ezért az alja az leégett, és nagyon-nagyon rossz lett. A tetejéről megettük, amit tudtunk, és mondjuk édesapám azt állította, hogy neki így is ízlik, de nem volt az igazi... Amit még nagyon szeretek csinálni, és általában jól sikerül, az a bolognai ragu.

Hagyományos bolognai ragu sárgarépával

bolognai

Hagyományos bolognai ragu sárgarépával

Rusztikus bolognai ragu

bolognai

Rusztikus bolognai ragu

Lassan főtt bolognai

bolognai

Lassan főtt bolognai

Jó hosszan, órákig készíted?

Igen! Sokak fejében az van, hogy a bolognai egy negyedórás kaja. Megveszik a kis üvegben, kifőzik a tésztát, ráöntik, és csá! De az nem bolognai ragu! Mikor az ember először csinálja, rendesen, megfelelő alapanyagokkal, és például tejet önt hozzá, az az igazi. Sokáig kísérleteztem a recepttel, hogy kialakuljon, az ahogy én szeretem, és mikor kiforrott a dolog, az egy next level volt, egy magasabb szint.

A felnőtté válás kapuja volt a tökéletes bolognai?

Igen, kicsit az volt. Meg mellette a tésztát is én gyúrom, tésztagéppel széles metéltet csinálok belőle.

Kitől tanultál főzni?

Senkitől, sajnos...leginkább magamtól. Illetve nagyon sokat nézek főzőműsorokat, és rengeteget foglalkozom gasztronómiával, szeretek kísérletezni.

Ha érdekel a kísérletezés, akkor nem áll távol tőled a fine dining vonal sem?

Nem áll távol, sőt, nagyon érdekel.

És előbb választanál egy Michelin-csillagos éttermet, mint egy kockás abroszos csárdát?

Engem nagyon foglalkoztat, hogy megismerjem azt a koncepciót vagy érzést, amit egy-egy séf vagy konyha próbál közvetíteni. Azzal, hogy végigeszel egy menüsort, magasabb szintjét ismered meg a gasztronómiának.

Mit üzensz azoknak, akik a fine dining ételeket úgy jellemzik, hogy "az csak valami apróság egy nagy tányér közepén"?

Hogy valószínűleg nem voltak még fine dining étteremben. Ettem már végig harmincvalahány fogást, és tény, hogy minden adag kicsi volt, de a végére majd' kidurrantam, és életem egyik legnagyobb élménye volt – nagyjából felért egy utazással.

Sokan azt nem veszik figyelembe, hogy ha elmennek egy kockás abroszos csárdába, ott is el lehet fogyasztani ugyanekkora adag ételt-italt, ugyanannyi összegért.

Mit jelent neked a gasztronómia?

A gasztronómia egy tudomány, és nem lehet eleget tanulni. Eszméletlen koponyák vannak...több séf is van a világon, akit jobban sztárolok, mint egy-egy ismert zenészt. A gasztronómia által az ember, ahogy megismeri a világ konyháit, a világot is megismeri, emellett kellő alázatot is tanul különböző tradíciók iránt. Itt van ez a sajt, amit belekevertem a rizottóba. Az egyik leghíresebb sajt a világon: Parmigiano-Reggiano. A közép-olaszországi Emilia-Romagna régióban a bankok volt, hogy elfogadták a parmezánt fizetőeszközként. Minden ételnek/alapanyagnak van története, és nagyon izgalmas tud lenni annak, aki nyitott a megismerésére.

Ezeket olvastad már?

Nagyiprojekt Exkluzív: Újévi lencsét készítettünk Papadimitriu Athinával

Pezsegj

Nagyiprojekt Exkluzív: Újévi lencsét készítettünk Papadimitriu Athinával

A görög származású, Jászai Mari-díjas színésznő, Papadimitriu Athina volt legutóbbi Nagyiprojekt epizódunk főszereplője. Édesanyjától tanult újévi lencsét készített nekünk.

Hajnal Stefi

Tofubolognai, szójapárizsi, szejtángyros – húsos fogások vegán változatát kóstoltuk

Gasztro

Tofubolognai, szójapárizsi, szejtángyros – húsos fogások vegán változatát kóstoltuk

Tombol a veganuár! Hogy mi az? Volt műanyagmentes július, borotválkozásmentes november, az internet pedig most azzal borzolja a kedélyeket, hogy vegán januárt hirdetett.

Hajnal Stefi

Epres Panni: ,,Bármilyenek is lesznek a gyerekeim felnőttként, úgy lesznek tökéletesek!" - EgySztárÉtel

Karácsony

Epres Panni: ,,Bármilyenek is lesznek a gyerekeim felnőttként, úgy lesznek...

Epres Pannit talán csak óriásplakátokon és kifutókon képzeljük el, pedig ugyanolyan nő, anyuka és feleség, mint mi, halandók. A Nosalty konyhájában ezúttal nektek főzött.

Hajnal Stefi

Schell Judit és Kamarás Iván: ,,A színpadon gyurma, papír és piros festék keverékéből áll össze a hús"

Advent

Schell Judit és Kamarás Iván: ,,A színpadon gyurma, papír és...

Schell Judit és Kamarás Iván színészpárosa talán nem nyit éttermet a közeljövőben, de azért most hoztak nektek egy isteni mákos gubát, ami több egy egyszerű klasszikusnál. (x)

Hajnal Stefi

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept