2023.10.18.
Tudjuk, merre vigyen az utad, ha a Mediterráneum ízeire és hangulatára vágysz!
Még mindig kikezdhetetlen az állítás, miszerint a leginkább elérhető luxus nem más, mint a gasztronómia. A mai repülőjegyárak és árfolyamok mellett bizony minden kisebb kiruccanásra is súlyos pénzeket költhetünk, ezért érdemes B-terveket kifundálni, ha legalább egy estére kiszakadnánk a mindennapokból. Egy éttermi élménnyel vagy egy kellemes bárban időzve is lehet töltekezni. Ha pedig kifejezetten mediterrán életérzésre vágynál, van pár jó ötletünk!
Barcelona El Raval vagy Barri Gòtic negyedeiben bóklászni megkapó épületek ölelésében, művészettel, zenével és persze jobbnál jobb kiskocsmákkal, tapasbárokkal körülvéve tényleg mesés program. Minden utcasaroknak története van, és a régi, tradicionálisabb helyeken minden bizonnyal megfordulhatott Joan Miró, Pablo Picasso, Salvador Dalí vagy maga Gaudí is.

Vicky Barcelona a város szívében
2015 óta Budapestnek is van egy menő, a spanyol fővárosra reflektáló gasztro- és szórakozóhelye, aminek nevéről Woody Allen kultikussá vált romantikus filmje jut eszünkbe. A Vicky Barcelonában mi leginkább péntekre vagy szombatra szeretünk asztalt foglalni, és kellő riojai vörösbor, közösen elfogyasztott kancsóban kínált sangria, valamint a ház remek tapasai után/közben táncra perdülni. Kétségtelenül ezek a legerősebb napok, de ha rajongunk a spanyol konyháért és kistányéron kínált tapákért, akkor egy lomha szerdából is csinálhatunk ünnepi alkalmat, ehhez tényleg csak jó társaságra és a Vicky Barcelona ízeire és atmoszférájára lesz szükség.

Szuper tapasok a Vicky Barcelonában
Az utóbbi szinte utánozhatatlan: a Gozsdu-udvar inkább hosszú üzlethelyisége minden olyan részletet átültetett Spanyolországból, amiért olyannyira rajongani tudunk. A bárpultok kialakításától a koktélos poharakig mindent érdemes jól szemügyre venni. Vacsoránkhoz úgy készüljünk, hogy mind a tradicionálisabb tapák, mind újhullámos variációk megjelenhetnek majd az asztalokon. De nincs az a kistányérnyi öröm, ami ne kapott volna egy kis csavarást, nemzetközi kitekintést. Így például a mezítlábas patatas bravas helyett maracujás chilihabbal és füstölt mascarponéval érkezik a kétszer sütött burgonya, a sült tintahalhoz mangókrém dukál, minket pedig a peppers brûlée csalogat sűrűn vissza. A faszénen sült paprikák ropogós cukorkérget kapnak, melyhez sós fetakrémet, kalamata olívákat és kenyérchipset tálalnak. Sós, édes, kesernyés, lágy, krémes és ropogós találnak egymásra. A steakek is klasszak, és a házi briósba zárt garnélákat is érdemes megkóstolni.

Koktél és tánc - Vicky Barcelona
Nyüzsög a Gozsdu, és ehhez sokat hozzátesz a Vicky Barcelona is. Ha a Király utca felé haladunk az árkádok alatt, sokfelé kalandozhat a tekintet, de az előzőleg megismert míves kis kalitkákat észre fogjuk venni, és a sárga Jardín fény is feltűnő… nem beszélve az előtte ülő fiatalokról, akik szexi koktélokkal koccintanak. Nos, a Jardín Budapest egyik legkedveltebb tematikus koktélbárja, ahol a dizájn és a hangulat ugyanúgy a spanyol bárokat idézi. Nem semmi például a barcelonai koktélkultúra: a világ 10 legjobbra értékelt koktélbárjából hármat a spanyol fővárosban találunk!

Jardín Bár esti hangulatban
A Jardín aktuális koktéllapjáról csak azért nehéz választani, mert az összes ital tartogat valami extrát, akár kinézetében, akár ízében. A bartenderek tapasztalataira hagyatkozva csak meséljük el, hogy éppen milyen az aktuális hangulatunk, milyen ízvilág felé indulnánk, és előzékenyen kalauzolnak majd, egy-két-három italon keresztül megmutatván a Jardín egyszerre elegáns, egyszerre pimasz személyiségjegyeit.

Mindenki megtalálja a kedvenc koktélját a Jardín Bárban
A mediterrán főhadiszállások legújabbika nem más, mint a Meshuga, ami akár ismerős kifejezés lehet. Mi is mondjuk, hogy “mesüge”, ha egy kicsit habókos emberre célzunk, ám az eredetileg jiddisből jövő “meshuga” szó inkább a bolondozásra vonatkozik. Mindjárt mondjuk is, hogy miért a névválasztás.

Igazi mediterrán fogások a Meshugában
Ez az üzlethelyiség a nagy budapesti gasztrobummtól egészen a Meshugáig már rengeteg koncepciót fogadott be, az olasz bisztrótól a magyar étteremig, de sikerre a mostani társaság vitte változatos és friss konyhájával, parádés, és semmihez sem hasonlító légkörével. Tipikusan az a hely, ahová egyedül is be lehet ülni a látványkonyhára néző bárhoz: itt egy pillanatig nem foghat el a magány érzése, mivel hangos, bolondos, szórakoztató az egész élmény. Trendi a kialakítás, imádni valóak a fények, és jó nézni, ahogy a teljesen nemzetközi személyzet örömmel teszi a dolgát. Dübörög a zene, egyre hangosabbak az asztaltársaságok is. Ez leginkább annak köszönhető, hogy sűrűn érkezik hozzájuk a ház ajándékaként kínált napi shot. Senki sem bánja, pláne, hogy ide a hangulat mellett az emlékezetes ízek miatt is megéri eljönni.

Barátságos atmoszféra a Meshugában
Jelenlegi konyhafőnökük Izraelből érkezett, érzi és érti a közel-keleti és a kifejezetten földközi-tengeri konyhák kortárs megoldásait. Nem találunk a menün hummuszt vagy falafelgombócokat, jobbára extra a felhozatal, és ehhez hozzájárul a külcsín is: nagyon mutatósak a mediterrán étterem fogásai.

Bartenderek a Meshugában
Személyes kedvencünk a füstös-fűszeres, mégis édes és krémes padlizsáncarpaccio, ami új szintre emeli a zöldséget a tahinivel, datolyamelasszal, tulum sajttal, mogyoróval és a leheletnyi rózsával. A “fish cigar” névre hallgató, szivar formájú ropogós tésztaköpenybe burkolt hal is szuper. Kóstoltunk steaket és halas főételt is: nagyon értenek a nyelvükön, hibátlanul készültek. Gondolnád például, hogy olyan sashimit kóstolsz náluk, hogy már csak azért is visszamennél? A kókusz malabi desszertről nem is beszélve!
Tehát így fest a Gozsdu-udvar mediterrán fertálya: sokat látott, minőségi tapasozóval-szórakozóhellyel, kitűnő, Spanyolországot idéző koktélbárral és hangos, temperamentumos mediterrán-fúziós étteremmel. Ne a szállásfoglaló oldalakon pörögj, inkább töltsd le a Vicky Barcelona, a Jardín és a Meshuga étlapjait!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















