2020.11.30.
Édes Óperencia!
A legtöbb szülőnek ismerős ez a mondat: „Ezt nem eszem meg!” A kisgyermek egyszer-kétszer biztosan elejt egy hasonló mondatot. Ő nem érzi a súlyát, de a legtöbb anya megijed.
Már pici korunktól belénk nevelik a napi – minimum – háromszori étkezést, mert a szülők attól tartanak, hogy ha nem esszük meg a napi mennyiséget, akkor baj lesz. Lehet is! Abban az esetben, ha hosszú távú étvágytalanságról beszélünk. Ilyenkor célszerű orvoshoz fordulni. Hogy miért nem eszik a gyerek, annak számtalan oka lehet – mind fizikai, mind pszichés.
Azonban, ha csak egy-két napja kezdett finnyáskodni a hercegkisasszony vagy a kis királyfi, még idejében megelőzhetjük, hogy „rossz evő” váljon gyermekünkből. Ha nem görcsölünk a problémán, hanem vidáman és játékosan igyekszünk megoldani a helyzetet. Fogjuk fel úgy az étkezést, mint egy szuper szórakozási lehetőséget. Bár nevelőinktől sokat hallhattuk, hogy „ne játssz az étellel”, mi most mégis erre biztatnánk a szülőket!
Ha örömünket leljük az étel elkészítésében, gyermekünk is örömét leli majd az elfogyasztásában. Összegyűjtöttünk néhány ötletet arra, hogyan is dobhatjuk fel az ételt úgy, hogy még az utálatos zöldség is a pocakba kerüljön a tányérról.
Nézzünk úgy a tányérra, mint egy fehér vászonra!
Az ételekből készíthetünk tájképet, figurákat, ábrákat, vagy ami éppen jól esik. Mi egy zöld legelőt jelenítettünk meg, brokkoliból, karfiolból és cukkiniből. Természetesen nem szükséges ezekhez a zöldségekhez ragaszkodni. Kreativitásunknak csak a képzelet szabhat határt!

Karfiolbárányok egy brokkolimezőn
Építkezz gofriból!
Most biztos sok édesanya felmordul, mondván „kinek van erre ideje?”. Nem kell, hogy mindennap ilyen étellel pepecseljünk. De a hétvégék tökéletesek egy kis mókához. Ha sehogy sem fér bele az időnkbe, adjuk oda a kész gofrit, és az alapanyagokat a gyerkőcnek, majd hagyjuk, hogy azt készítsen belőle magának, amit csak szeretne.

Kutyaház gofriból
Szúrd ki a kalácsot!
Ez egy igen egyszerű, de annál nagyszerűbb ötlet. Nem kell más hozzá, csak néhány mézeskalács-kiszúró és kétféle kalács vagy kenyér. Hamar elkészíthető, esztétikus, és remek reggeli vagy vacsora válhat belőle a család számára.

Kalács kiszúroformával
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















