2020.11.30.
Javier Bardem alaposan bírálta azokat, akik tesznek a környezetvédelemre
Javier Bardem színész és bátyja a Antarktiszon készítettek dokumentumfilmet a Greenpeace meghívásából, hogy rávilágítsanak, pusztulnak az óceánok.
Javier Bardem Oscar - és Golden Globe-díjas színész régóta elkötelezett híve a környezetvédelemnek. Most a Zürichi Filmfesztiválon adott interjút a Sanctuary című dokumentumfilmjéhez kapcsolódóan, amit frissen mutattak be a közönségnek. A témája a bátyjával tett út az Antarktiszra, amelyben felhívják a figyelmet az óceánok pusztulására. A Népszavának adott interjúban részletesen kifejtette, milyen aggodalmai vannak a jövőre nézve, és rámutat arra, hogy mekkora a baj, a klímaválságot pedig ideje mindenkinek komolyan venni, hiszen mindannyiunk közös ügye Földünk védelme.

A globális felmelegedéssel kapcsolatban arról beszélt, mekkora hiba első sorban a fogyasztókat felelősségre vonni, hiszen véleménye szerint a döntéshozókon, a politikusokon múlik első sorban, hogy bármilyen változás történjen, és elinduljanak a pozitív folyamatok. "De mondjuk ki: nem rajtunk múlik a szebb jövő. Szabályozásra, törvényhozásra van szükség és sok százmillió dollárra, melyet a fogyasztóközpontúság csökkentésére szánunk" - mondta.
Itt a dokumentumfilm előzetese is:
Ő maga is saját szemével látta, amikor a tudósok megmutatták neki, micsoda pusztulás történik körülöttünk, az ott átélt élmények, melyeket a dokumentumfilmben is végig követhetünk, teljesen lesokkolták és az ő gondolkodását is átalakították és formálták a látottak. Családja, így gyermeke jövőjét sem látja derűsen, aggódik, hová vezethet, ha minden változtatás nélkül éljük tovább az életünket.
Egyenesen köztörvényes bűnözőknek nevezte többek között Bolsonarót, Trumpot és Salvinit, akiket egyszerűen csak "jobboldali idiótáknak" hív, akiktől meg kell szabadulni, mint vezetőktől. Megvédte továbbá Greta Thunberget, akit többen is bíráltak, ahelyett, hogy felismernék, mekkora szükség van arra, hogy az új generáció hallassa a hangját.
"Ezek a nímandok sértegetnek egy tizenhat éves tinit? Szégyelljék magukat. Greta a jövő. Félnek tőle. Felnő egy generáció, aki nem veszi be a hazugságokat és a mellébeszélést."
Ezeket olvastad már?
Éva egy befőttesüvegnyi szemetet termel 8 hónap alatt - most...
Antal Évi nem termel szemetet, a műanyagok és a környezetszennyezés ellensége, életmódja pedig példaérékű lehet mindannyiunknak. Bemutatkozóját nálunk olvashatjátok.
Ezekkel helyettesítsd környezetbarát módon az alufóliát és a celofánt!
Összegyűjtöttünk pár környezetbarát megoldást, amivel kiválthatod csomagoláskor a rengeteg feleslegesen feltornyosuló műanyag hulladékot.
7 budapesti termelői piac, amit ki kell próbálnod!
Összegyűjtöttük nektek egy csokorba a főváros legjobb termelői piacait, ahol kedvetekre válogathattok a csodás hazai alapanyagokból.
Hamarosan a tálcákat is megehetjük repülés közben
Egy kiállítás keretében mutatták be a műanyagmentes, részben ehető tálcákat és evőeszközöket, amelyeken a repülőkön érkeznek a felszolgált fogások. Így néznek ki!
Címlapkép: getty
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















