2020.11.30.
Jéggel készülnek a forró hétvégére
Az idei nyár várhatóan legforróbb hétvégéjén több mint 50 kiállító vonultatja fel hűsítő finomságait a balatonfüredi Vitorlás téren és Tagore sétányon. (x)

Hűsítő finomságokkal készülnek Balatonfüreden, hogy a befutóban, a VinCE Balaton borfesztiválon köszöntsék a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj indulóit és a Balatonon nyaralókat. A frissítő fehérborok és rozék hűtéséhez már az induláshoz 5000 kg jéggel készülnek a szervezők és szükség szerint gondoskodnak majd az utánpótlásról. Ezenfelül egy 50 négyzetméteres hűtőházat is felépítenek és naponta az első ezer látogató ásványvizet kap ajándékba.
A több száz hajó legénysége, az érdeklődők és fesztiválozók a borok és ínyencségek kóstolása közben a sétány fáinak árnyékában hűsölhetnek, a koncerteket – többek között Harcsa Veronika, a Falusi Mariann és Sárik Péter duó, az Ivan & The Parazol fellépését – a kánikula miatt késő délután és az esti órákban tartják. A szervezők tehát már a helyszín kiválasztásakor és a programok időzítésében is figyelembe vették a legfontosabb szempontokat, fontos azonban, hogy a kánikulában magunk is odafigyeljünk egészségünkre.

A VinCE Balaton borfesztiválon az árválaszték is üdítően széles lesz, egy-egy kiválasztott, hűsítő nyári borukat 200 Ft-os áron kínálják a kiállítók. Az ár–érték bajnok balatoni fehérek, rozé fröccsök és habzóborok végigkóstolásához a vendégek útlevelet és szavazólapot is kapnak, hogy együtt válasszák meg a hétvége slágerborát.
A fesztiválon tudásszomjukat is csillapíthatják a látogatók; bár a VinCE Bár ingyenes kurzusain néhány nap alatt beteltek a jó rozé titkát kereső, vagy épp a balatoni szőlőfajták jellegzetességeit bemutató programok, a szerencsések néhány előadásra még regisztrálhatnak és megtudhatják például, hogyan készült Blaha Lujza kedvenc süteménye. A borimádók másik kedvenc helyszíne várhatóan a Kóstolószalon lesz, ahol egy-egy órára a borvilág olyan egzotikus pontjaira kirándulhatnak a látogatók, mint Törökország, Kína vagy épp Chile. A legnagyobb kalandorok pedig Balaton-barát, elektromos yacht fedélzetén hajózhatnak ki, hogy a szakértő mancsaft tolmácsolásában a vízen száguldva szerezzenek újabb borélményeket a tematikus kurzusokon.
További információért kattints! >>
Még több fesztiválajánlót itt találsz >>
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















