Gasztro

2020.11.30.

"Egy jó csülökre legalább egy hétig kell készülnöm" – gasztrointerjú Tóth Verával

Fenes Gábriel profilképe Fenes Gábriel

Az énekesnővel a gasztronómiához, főzéshez fűződő viszonyáról, és a párjával közösen indított videós projektjéről beszélgettünk.

Tóth Veráról az elmúlt hónapokban sokat lehetett hallani. A közösségi oldalán gyakran osztotta meg szerelmével átélt boldog pillanatait, és az életmódváltásával kapcsolatos sikereiről is többször beszámolt. Az énekesnő nemrégiben egy egészen új oldalát mutatta meg: Pauli Zolival elindították azEgyütt mEgyünkvlogot, amelyben nemcsak közös életükbe nyerhetünk betekintést, de olyan vendéglátókat, termelőket és borászokat is bemutatnak, akik a gasztronómia szerelmesei számára érdekesek lehetnek.Tóth Verával a közös projektről és a főzéshez fűződő viszonyáról beszélgettünk.

Mindig közel állt hozzád a gasztronómia?

Hajaj, nagyon is. Van nekem egy nagyon kedves barátom, a Mujahid Zoli, akivel sokat jártunk éttermekbe. Amit hallottunk, azt kipróbáltuk, de a tudásunk véges volt. Az embernek nem árt bennfentesnek lennie, mert akkor megismer mindent. Saját példámból okulva, még gasztronómiában jártas emberként sem hallottam olyan helyekről, amiket most meg tudok mutatni a vlogban.

A videókban pároddal, Pauli Zolival járjátok az országot, és népszerűsítitek a vidéki éttermeket. Ő gasztronómiai szakember és a SVÉT (Stílusos Vidéki Éttermiség) nevű egyesület egyik oszlopos tagja. Általa váltál bennfentessé?

Igen, Zoli hozott közelebb a gasztronómiához. Előtte is érdekelt, de negyedannyit nem tudtam az egészről, mint most. Sokat tanultam főzéstechnikákról, az ételek elkészítéséről és a vendéglátói felfogásról. Otthon főztem, de kellett egy szakember mellém, aki elmondja, hogy mit hogyan kell csinálni. Annyi kis praktikától lesz jobb egy étel!

Mondhatjuk, hogy ez lett a hobbid?

Nagyon élem ezt a világot. Ha meg kellett volna fogalmaznom 2-3 évvel ezelőtt, hogy mi a hobbim, nem tudtam volna száz százalékosan megfogalmazni, de most...

Melyik konyhai technika volt az, aminek örültél, hogy sikerült tőle megtanulnod?

Egy nagyon egyszerű dolgot mondok: a tészta frissen tartása. Hogy ne legyen száraz és tikkadt. Viszont egy jó steak elkészítését még tanulnom kell.

Inkább húsevő vagy?

Nem lennék vegetáriánus vagy vegán, az biztos, de úgy gondolom, hogy a jó húst tisztelni kell, mert az állat életét adta azért, hogy mi elfogyaszthassuk. Hagyjuk megérni azt a gyümölcsöt, hagyjuk kialakulni azt a jó húst, hagyjuk békében élni azt az állatot. Ezek a dolgok nagyon fontosak, ha jó alapanyagokkal akarunk dolgozni!

Zoli is a legjobbakkal dolgozik a Palkonyhán. Éppen ezért jó a slow living mozgalom, amit mi is képviselünk, és ami azt hirdeti, hogy a minőséghez idő kell, le kell lassulni hozzá.

Szerinted az emberek többsége tisztában van a minőségi étel fogalmával?

Sokan nem tudják, mi az a minőségi étel. Magyarországon nagyon magas fokon jár a gasztronómia, ami egy igényesebb réteget kiszolgál. Nem kell viszont gazdagnak lenni ahhoz, hogy az ember olyan étterembe menjen, ahol megadják a módját a vendéglátásnak. Ezeket a helyeket viszont meg kell találni. Ezért jó a vlogunk, mert megmutatjuk, milyen és hol elérhető az igazán stílusos, minőségi vendéglátás.

Nekem mindig fontos volt, hogy minőségi ételeket egyen a családom, már a nagymamámtól is ezt tanultam. Szerencsére vidéki lányként elég sok olyan ételt ettem, ami helyi alapanyagokból készült, és olyat, ami teli van tartósítószerrel, alig. Ő azt vallotta, hogy a szeretet az etet, és a családnak mindig a legjobbat kell kapnia. Találkoztam egy olyan emberrel, akinek ez szintén fontos, és akivel együtt ezt megmutathatjuk másoknak is. Én ehhez nagyon szívesen adom az arcomat. Semmiképp nem a szereplésről szól a dolog.

Neked, mint előadónak, pozitív töltést ad, hogy gasztronómiával is foglalkozhatsz?

Zolival pont azt beszéltük, hogy mindkettőnk szakmája jó hatással van a másikra, mert valami nagyon más. Kiszakadunk a monoton hétköznapjainkból. Ő eljön a koncertjeimre, én pedig lemegyek Palkonyára, és beállok a Palkonyhára dolgozni.

Ezek szerint Te is kiveszed a részed a vendéglátásból?

Persze, egy esküvőt is megcsináltam nemrég. Sosem kér meg, hanem magamtól úgy érzem, hogy segítenem kell. Együtt oldunk meg krízishelyzeteket, ha úgy alakul.

Vannak egyébként a kedvenc ételeid?

Abszolút! Szeretem a gombás rizottót, a kacsamájat, a sült csirkecombot fokhagymásan, és még sorolhatnám...

Három éve átestél egy műtéten, és komoly életmódváltásba kezdtél. Mik azok az ételek, amikre oda kell figyelned?

A szénhidrát-anyagcserezavarom miatt már korábban oda kellett figyelnem az étrendemre. Sokat fogyókúráztam, de semmi nem vált be, végül beszéltem egy belgyógyásszal, hogy adjon tanácsot. Ő a gyomor-bypass műtétet javasolta.

Nálam baromira nem adták könnyen magukat a kilók, muszáj volt mozognom a műtét után is. A testem teljesen átformálódott, és heti háromszor járok edzőterembe.

A nagyon zsíros, igazán magyaros ételeket el kellett felejtenem. Egy jó csülökre legalább egy hétig kell készülnöm, és vállalnom kell utána a következményeket, hogy nekem az problémákat okozhat. Nem tudok enni nehéz ételeket, el kell kerülnöm őket nagy ívben.

Ilyen szigorú étrend mellett hogy oldod meg az utazásaitok során, hogy mindent meg tudj kóstolni?

Az éttermekben általában akkora adagokat adnak, amivel nincs gond. Ha mégis, akkor átadom a tányérom Zolinak. Amivel meg szokott gyűlni néha a bajom, azok a fine dining éttermekben kapható kóstoló adagok. Ha többféle étel van az asztalon, nekem azt nem bírja a gyomrom.

Az ételek mellett a minőségi borok is szerepet kaptak az életedben, a borkóstolók a koncertjeid kísérői lettek. Ez a szerelem mikor kezdődött?

Az életem része lett a jó bor. Szerintem a korral érünk meg rájuk, ahogy a jó ételekre is. Nekem 7-8 éve vannak jelen az életemben a minőségi borok. Olyan fantasztikus boraink vannak, hogy azt se tudja az ember, hogy hova nézzen.

Ráadásul, én mindig rá tudok csodálkozni az új, ismeretlen dolgokra. A múltkor például az lepett meg, hogy a kadarka egy szőlőfajtáról, a siller pedig egy borkészítési technológiáról kapta a nevét. Ezt a két bort egyébként nagyon megszerettem.

A vlogotok néhány hete indult, te riporterként, kérdezőként is megjelensz a videókban. Hogy érzed magad az új szerepben?

Mivel én szociális embernek tartom magam, ezért tudom, mit kérdezzek azoktól, akikhez ellátogatunk. Szerintem lehetnék műsorvezető is, imádom csinálni. Nem bírnám hosszútávon, de érzem, hogy képes lennék rá. Nagyon élvezem a forgatásokat.

Mivel készültök az elkövetkező néhány hétben?

A vlog legközelebbi részében a Czukor Borsóba megyünk, Máriagyűdre. Karácsonyra is készülünk valamivel, de az egyelőre maradjon meglepetés.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Nagy bejelentést tett Tóth Vera és párja

Gasztro

Nagy bejelentést tett Tóth Vera és párja

Tóth Vera és párja, Pauli Zoltán hamarosan egy olyan projektbe vágják a fejszéjüket, amely által nem csak mindennapjaikba nyerhetünk betekintést. 

Nosalty

Tóth Vera kendőzetlenül mutatta meg a hasát, hogy fogyásával másokat is motiváljon - FOTÓ

Fogyókúra

Tóth Vera kendőzetlenül mutatta meg a hasát, hogy fogyásával másokat...

Az ismert énekesnő 45 kilós fogyása után megmutatta, hogy néz ki most a hasa. Mint írja, nem tökéletes, de ezért a tökéletlenségért is rengeteget tett és tesz is.

Nosalty

31 kg hét hónap alatt - Király Linda őszinte interjúban mesélt nekünk drasztikus életmódváltásáról

Gasztro

31 kg hét hónap alatt - Király Linda őszinte interjúban...

Az énekesnő néhány hónap alatt több mint 30 kilótól szabadult meg. Az életmódváltás szépségeiről és nehézségeiről mesélt most nekünk.

Fenes Gábriel

"Akkor válik egy séf séffé, amikor megérzi a vér ízét" - interjú Rácz Jenővel

Család

"Akkor válik egy séf séffé, amikor megérzi a vér ízét"...

A séf ajánlata című cikksorozatunkban Rácz Jenővel beszélgettünk, aki 26 évesen a sanghaji Taian Table étteremben vált Michelin-csillagos séffé.

Masszi- Rigó Csilla

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept