2020.11.30.
Jó-e a hideg zuhany? A tudomány szerint nem, a gyakorlat szerint viszont igenis működik
A házi praktikák szerint a hideg zuhany rengeteg mindenre megoldás, ezért érdemes lehet neked is kipróbálni.
Valójában nagyon kevés kutatás zajlott eddig a hideg vizes zuhanyok pozitív hatásairól, annak ellenére, hogy régi házi praktikáról beszélünk, ami nagyanyáink szerint mindenre jó, a bőrfeszesítéstől az immunrendszer erősítésén keresztül a könnyebb (gyorsabb?) ébredésig.
AMediumon megjelent cikkszerint a hideg vizes zuhany igenis működik, ezért a szerző sorra veszi a pozitív hatásokat, és azt a néhány tudományos eredményt, ami ide kapcsolódik.
A hideg zuhanyok elősegítik a zsírégetést
Készültek kutatások arra vonatkozóan, hogy a hidegnek kitett emberi test aktiválja az úgynevezett barna zsírszövetet, amely - a sárga zsírszövettel ellentétben - a kalóriaégetésben játszik szerepet. Míg a sokszor fehérnek is nevezett sárga társa elsősorban a fölös kalóriák eltárolásában jeleskedik, addig a barna, ha a megfelelő körülmények adottak, éppen a kalória égetésével vesz részt a hőtermelésben. A hideg zuhany pontosan ezeket a megfelelő körülményeket teremti meg, és arra készteti a barna zsírt, hogy kalóriát égessen.
Segít a depresszió kezelésében
A tudomány szerint rengeteg folyamat játszhat szerepet abban, amiért a hideg zuhany javíthatja a kedélyállapotot. Az egyik ilyen folyamat a szimpatikus idegrendszer aktivizálása lehet, amely elkezd úgynevezett noradrenalin neurotranszmittert kibocsátani, ez pedig a pozitív izgalmi állapotért felelős. Ugyanez a kutatás kimutatta, hogy a hideg zuhany elképesztő elektromos aktivitást generál az agy perifériás idegvégződéseiben, ami antidepresszáns hatást okozhat. Egy másik tanulmány szerint a hideg víz még a stresszhormon kortizol szintjét is csökkenti.
Felturbózza az immunrendszert
A hideg zuhanyok állítólag stimulálják az anyagcserét, ami azt vonja magával, hogy megnő a fehérvérsejtek képződése is. A fehérvérsejtek pedig az immunrendszer munkásai. Egy kutatás összefüggést talált a betegségek ritkulása és a rendszeres hideg zuhannyal történő fürdés között.
Segít az izomregenerálódásban
Nem véletlen, hogy a sportolókat gyakran zárják kriokamrába: a hideg szűkíti a vérereket, és ezzel csökkenti a gyulladást, hozzájárul a regenerációhoz, és ahhoz is, hogy az izomláz ne legyen olyan fájdalmas. Metaanalízis is készült a jelenségre, ami kimutatta, hogy van kapcsolat az izomláz enyhülése és a hideg vizes zuhany között.
A kevésbé tudományos hatások között szokták még emlegetni a bőr feszesedését és élettel telibbé válását, a vérkeringés fokozódását, az alvásminőség javulását, és még a tesztoszteronszint növekedését is, ezekről azonban inkább személyes tapasztalatok alapján szoktak nyilatkozni.
Egy biztos: érdemes lehet kipróbálni, hogy milyen hatással van a hideg zuhany, könnyen lehet ugyanis, hogy te is érezni fogod a pozitív hatásait.
Ezeket olvastad már?
Elég komoly divat lett zuhanyozás közben sörözni
Annyira felkapott lett a zuhanyozás közbeni sörözgetés, hogy már egy külön márkát is készítettek hozzá, ami új dimenzióba emeli a tisztálkodás közbeni alkoholfogyasztást.
Így spórolhatsz a vízszámládon - 10 tipp, hogy kevesebb vizet...
Sok apró szokás megváltoztatásával jelentős vízmennyiséget spórolhatsz meg, és ezzel együtt pénzt is megtakaríthatsz. Így védheted a környezetedet és a pénztárcádat!
Tippelj, melyik az egyik legpiszkosabb testrészed! Meglepődtél, ugye?
Mindig szem előtt van, mégis alig foglalkozunk vele. Pedig nem ártana a higiéniájára odafigyelni.
Itt a hivatalos válasz, hogy milyen sűrűn fürödj vagy moss...
Tudományos vizsgálatok és orvosi ajánlások alapján összeállt egy lista, ami a tisztálkodás legfontosabb szabályaival kapcsolatban világosít fel, és tévhiteket oszlat el.
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















