Utazás

2020.11.30.

Jó hír a tapasok szerelmeseinek, izgalmas étterem nyílt Budapesten

A Hercegprímás utcában nyílt Tapassioban az olasz, magyar és spanyol tapas fogásokat megoszthatjuk egymással, és mindenki minden ételbe bátran belekóstolhat.

A Bazilika mellett nyitott meg Budapest legújabb étterme a Tapassio, ahol olasz-magyar-spanyol séfgárda állított össze különleges tapas kínálatot és remélik, hogy a „minifogásokkal” az egymással osztozás örömét is átadják a hozzájuk érkezőknek. A tapas-kóstolásnál ugyanis kevés finomabb és szórakoztatóbb szokás létezik.

A Tapassio ötlete éveken át érlelődött, amíg a körülmények úgy hozták, hogy a két tulajdonos végre megvalósíthatta az elképzelését. Kártyás Mihály és Vermes Áron szakmai ismeretsége még húsz évvel ezelőtt kezdődött. Azóta a fővárosi éttermek krémjében gyűjtöttek tapasztalatokat, illetve külföldön: Áron évekig működtetett éttermet Barcelonában, itthon pedig a Hachapuri étterem vezetője volt. Mihály Cipruson illetve a Bermudákon élt évekig, míg itthon olyan, a gourmet közönség előtt jól ismert helyek működtetésében vett részt, mint a Kollázs, a Da Mario étterem. A nemzetközi kalandok a két szakember számára ugyanoda vezettek: minden vágyuk lett itthon is meghonosítani azt az étkezési kultúrát, amit elsősorban a mediterrán országokban tapasztaltak meg.

Hogy miről is beszélünk pontosan?

„A közös étkezés, a megosztás öröméről! A katalán közösségtől az arab világig mindenütt azt láttuk, hogy az asztalon lévő fogások közösen kerülnek elfogyasztásra, mindenki mindenből vehet. Nagyon szimpatikus számunkra ez az étkezési kultúra, amely már a módjából adódóan is közelíti azokat, akik az asztal mellett ülnek: legyen szó egy baráti körről, egy párról vagy akár üzlettársakról” – sorolja Vermes Áron.

A Hercegprímás utcában nyílt Tapassioban tehát természetes, hogy a fogásokat megosztjuk egymással: mindenki mindenbe belekóstol, osztozunk az ízélményen, együtt értékeljük az ételeket. Miért is érnénk be egy-egy fogással, ha akár tízfélét is végigkóstolhatunk?

Ízelítők különböző tájakról

Ám az emberközeli hozzáállás mellett van még egy cél, ami végig ott lebegett a két alapító szeme előtt: olyan tapas-étterem megvalósítására törekedtek, ami a maga nemében páratlan! Áron már Barcelonában is örömmel tapasztalta, hogy amikor magyaros fogásokat vezetett be fuzionális konyhájú éttermében, a helyiek épp olyan előszeretettel fogyasztották őket, mint a spanyol fogásokat. A Tapassio ötvözi a magyar, spanyol és olasz ízeket, de tervben van egyéb nemzeti konyhák ételeinek bemutatása is.

Kártyás Mihály azt meséli:

„A vendégek jelenleg 45 tapas közül választhatnak, ehhez jön még a desszertsor, és a kínálatunk csak egyre bővül. Van külön „magyar vacsora” menüsorunk, aminek köszönhetően a külföldi vendégek egyszerre 6-8 magyar specialitásból is ízelítőt kaphatnak. A merészebbeknek állítottuk össze a „Trust the chef” menüsort, ha ezt választják, teljességgel a séf ízlésére bízzák magukat”

Hamisítatlan Joselito sonka

Az étlapon helyet kap portói libamáj, tokaszalonnába göngyölt királyrák, patatas bravas, tőkehal, tengeri süllő, polip, Szent Jakab kagyló, spanyol sonka ízelítő, és még hosszan sorolhatnánk. Az Ibérico válogatás tálon kizárólag Joselito, a világ legjobbjának tartott cég termékei találhatók. A megalkuvás nélküli ragaszkodást a minőséghez jól mutatja például, hogy az étlapon nemcsak „sajttál” szerepel, de tételesen felsorolva melyek azok a sajtok amelyek kiválasztásra kerültek. A kínálatot különleges borsor egészíti ki, ahol a mindenki számára elérhetőtől a luxuskategóriáig bárki megtalálja a kedvére valót. Különösen büszkék a rendkívül hosszan érlelhető bio és természetes tételekre, a Lenkey illetve Malatinszky pincészetekből. Azoknak sem kell aggódniuk, akik nem akarnak mélyen a pénztárcájukba nyúlni: a hely kedvező árú, háromfogásos ebédmenüvel várja a déli órákban betérőket.

A Tapassio belső tere hangulatos, Enyvvári Péter díszlettervező kreativitását dicséri. Ismerősen csenghet a vezető séf, Alessandro Smanio neve is, hiszen korábban a TV2 Akadémia Itália c. műsorában láthattuk. A fogások minőségére pedig a színes, olasz-magyar-spanyol séfgárda mellett természetesen garanciát adnak az szezonális, minőségi alapanyagok is.

Ezeket olvastad már?

7-féle rántott hús a nagyvilágból - szerinted hol készítik a legjobban?

Család

7-féle rántott hús a nagyvilágból - szerinted hol készítik a...

Szinte minden országnak a világon megvan a maga rántott húsa. A tökéletes fogás hol csirkéből, hol borjúból készül. Szerintetek melyik a legfinomabb?

Fenes Gábriel

Vaddisznó és szarvasgomba a szőlődombok árnyékában – Gasztrobarangolások Itáliában 2. rész: Toszkána

Utazás

Vaddisznó és szarvasgomba a szőlődombok árnyékában – Gasztrobarangolások Itáliában 2....

Róma után a dimbes-dombos toszkán táj felé vesszük az utat, hogy megmutassuk, mitől olyan nagyszerű a régió egyébként egyszerű gasztronómiája!

Rosanics Petra

5 ország, ahol halállal is végződhet az ételkiszállítás – Magyarország szerencsére nincs köztük

Utazás

5 ország, ahol halállal is végződhet az ételkiszállítás – Magyarország...

Az ételfutárkodás nem éppen veszélytelen foglalkozás, ha az ember mondjuk Londonban vagy Fokvárosban él. Itthon szerencsére biztonságban vannak azok, akik futárnak állnak.

Fenes Gábriel

Elképesztő színek és igazi ízorgia egyetlen tálban – Kipróbáltuk Budapest legjobb Hawaii éttermét

Utazás

Elképesztő színek és igazi ízorgia egyetlen tálban – Kipróbáltuk Budapest...

Színes tálak, tartalmas, egészséges ételek, egzotikus hangulat és felejthetetlen ízélmények. Elmentünk Budapest első Hawaii éttermébe, az ONO Poké Bowl bárba.

Vass Adrienn

Címlapkép: Tapassio Kft.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

tárkonyos csirkeraguleves

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...

Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept