2020.11.30.
Jön a kánikula, ne felejtsünk el inni!
Délután 2 óra, fáj a fejem, kómás vagyok. Ismerős állapot? Gondold át gyorsan, ittál-e már eleget ma?
Szervezetünk jelentős része víz: csecsemőkorban kb. 70–75%, felnőttkorban 60%, míg időskorban 50%. Víz nélkül maximum 4–7 napot bírunk ki (azért ezt ne próbáljuk ki). Különösen figyelnünk kell a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre kisbabánknál, hiszen ebben az életkorban a a legnagyobb a szervezet folyadékigénye, és időskorban, amikor a szomjúságérzet már csökken, valamint lázas és hasmenéses betegségek idején. A nem megfelelő folyadékbevitel eredménye lehet fejfájás, rossz közérzet, dekoncentráltság, bágyadtság, szélsőséges esetben kiszáradás is.Felnőttkorban a napi ajánlott mennyiség minimum 1,5–2 liter folyadék, nyári melegben, amikor az izzadással sok folyadékot vesztünk, ez lehet 2–3 liter is. A folyadékbevitel eloszlása legyen a nap során kiegyensúlyozott, ne várjuk meg, míg szomjasak leszünk, igyunk rendszeresen 1-1 pohár vizet, teát, gyümölcslevet. Bár ételeink fogyasztásával (pl. levesek, főzelékek, gyümölcsök) is juttatunk folyadékot szervezetünkbe, ezeket ne számoljuk bele a fenti szükségletbe.
Őszibarackos jeges tea
Fogyókúrás vitaminital
Áfonya-szeder turmix
Személyes véleményem, hogy a folyadékpótlásra legmegfelelőbb a víz. Ez lehet csapvíz, szűrt víz, szénsavmentes ásványvíz. A szénsavas ásványvíz irritálhatja a nyelőcső nyálkahártyáját, így fogyasztását gyermekeknek nem javaslom, felnőtteknek is csak mértékkel.Gyümölcslevekből válasszuk lehetőleg a hozzáadott cukrot nem tartalmazó, 100%-os termékeket, de készíthetünk otthon is gyümölcs- és zöldséglevet magunknak. Ihatjuk a présnedveket magukban vagy vízzel hígítva, más zöldségek vagy gyümölcsök levével keverve, fűszerekkel (pl. menta, citromfű, fahéj, gyömbér) ízesítve. Ezek édesítésére általában nincs szükség. Nyáron kitűnő frissítő lehet a citromból vagy lime-ból készült limonádé is. Ihatunk tej vagy joghurt alapú turmixot is, ezeket viszont elkészítés után rögtön fogyasszuk el, hiszen a nagy melegben gyorsan megromolhatnak.
A boltban kapható termékek helyett készítsük el saját, gyümölcstea alapú „jeges teánkat", amit jégkockába zárt gyümölcsökkel, fűszerekkel még izgalmasabbá tehetünk. Ha feltétlenül szükséges, édesítsük mézzel, de e nélkül is kiváló frissítők.A szénsavas üdítőitalokat szomjoltásra nem javaslom. Hozzáadott cukortartalmuknak köszönhetően magas energiatartalmúak, rendszeres fogyasztásuk hozzájárul a testsúly növekedéséhez, a fogak szuvasodásához.
Bár a nagy melegben jóleshet egy hideg sör vagy fröccs, az alkoholos italok sem alkalmasak a szomjoltásra. Egyszer-egyszer természetesen beleférhetnek az étrendbe, azonban fontos, hogy ne ezek adják napi folyadékfogyasztásunk gerincét, még nyaralás idején sem.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















