Gasztro

2020.11.30.

JÓTEVŐK: egy kézműves kovászos pékség, ahol megváltozott munkaképességűektől kapod a kenyered

Fenes Gábriel profilképe Fenes Gábriel

A budai Bake My Day pékségben jártunk, ahol a minőségi kenyerek és más pékáruk mellett megismerhettük, hogyan dolgozik együtt egy szeretettel teli, toleráns csapat.

A hazai kovászforradalom egyre nagyobb méreteket ölt. Budapesten évről évre növekszik a kovásszal készült kenyereket kínáló pékségek száma, de ezek közül is kitűnik a Bake My Day, amely a minőségi pékáruk készítése mellett nemes célokért küzd a vendéglátásban. Az első Bake My Day pékségetŐrmezőn (Kérő utca) nyitotta Szabó Péter és társa Takács Zoltán, és annyira sikeres volt a közös projekt, hogy az üzlettársak januárban újabb egységgel jelentkeztek a budai Böszörményi úton. A pékségben vadkovász felhasználásával készülnek a kenyerek és minőségi vajból a péksütik, de ezek mellett reggelit és kávét is kínálnak a vendégeknek.

„Az állandó kínálatban van például félbarna, százas rozskenyér, tönkölykenyér, aszalt vörösáfonyás vagy pirított vöröshagymás. Ezek az állandó napi termékeink, de szeretünk új ízeket és ötleteket kipróbálni, ezért nálunk mindig van napi kenyér. Valamikor rákészülök, megvan előre, hogy mi lesz, de van, amikor reggel jön az ötlet. Ma például egy konfitált fokhagymás kenyeret sütöttünk” - mondja Takács Zoltán, a Bake My Day ügyvezetője és egyik pékmestere.

A pékségben szinte csak magyar termelők alapanyagaival dolgoznak. A kenyerek és a pékáruk egy része például Lipták Lajos (Lipiliszt) lisztjeiből készülnek. De vannak szörpök a ValahaTanyáról, valamint olívabogyó és olívaolaj az Igazi Olívától.

Mondhatnánk tehát, hogy egy újabb hely, ahol végre normális kenyeret lehet venni, és jókat lehet reggelizni, de a Bake My Day ennél többről szól.

A pékségben megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak.

NÉZD MEG A BAKE MY DAY-BEN KÉSZÜLT VIDEÓNKAT!

„Itt mindenki megváltozott munkaképességű. Csak neki van róla papírja, neki meg nincsen” - mutat rá a pékmester arra, hogy bár dolgoznak a pékségben siketek, vagy más sérüléssel élő alkalmazottak, de a teljesen egészséges társaiknak is megvannak a maguk stikkjei, szokásai.

Zoltán egyébként a multik világától szegődött a Bake My Day-hez, melynek ötlete alapvetően Szabó Pétertől származik. Ő is megváltozott munkaképességű volt, és úgy döntött, segít azokon a társain, akik belefásultak a monoton munkába. 2014-ben megalapította Rehab Force Nonprofit Kft.-t, amely takarítással foglalkozott, és 8 emberrel indult. A Bake My Day-jel együtt ma már közel 150 megváltozott munkaképességű dolgozik Szabóéknak.

Megváltozott munkaképességűek Magyarországon:

A KSH adatai szerinthazánkban 675-685 ezer megváltozott munkaképességű felnőtt (19-64 év) ember él. Ez a szám meglehetősen magasnak tűnhet, ami annak köszönhető, hogy a fogalomba nagyon sok egészségügyi probléma beletartozik, például a krónikus szívbetegség is.

„Először én is egy kicsit távolságtartóan viszonyultam az egészhez, féltem. Tudtam azt, hogy ez egy kemény fizikai munka, a lisztes zsákokat dobálni kell, és a tészták sem könnyűek. Ki kellett találni, hogy a nehéz fizikai munkák hogyan végezhetőek el” - emlékszik vissza Takács Zoltán a Bake My Day indulására. A pék szerint nagy kérdés volt, hogy alkalmazottai milyen munkákra alkalmazhatóak majd, de a tapasztalatok pozitívak.

„Folyamatosan csiszolgatjuk egymást. Nekem is át kellett lépnem az előítéleteken és tévhiteken, amik velük kapcsolatban bennem voltak. Olyan munkafolyamatokat próbáltunk nekik kialakítani, hogy azokat meg tudják csinálni, és örömöt leljenek benne. Próbálunk mindenkinek személyre szabott feladatot találni” - mondja a pékmester, majd bemutatja nekünk Zolit, aki pultos kisegítő a Bake My Day-ben.

„Azért szeretek itt dolgozni, mert tulajdonképpen belecsöppentem a nyüzsgő életbe” – mondja Zoli, aki egy baleset következtében lett megváltozott munkaképességű. Hozzáteszi, mennyit tanulhat itt, és a kollégák is nagyon kedvesek vele.

Hasonlóan jó tapasztalatai vannak a Bake My Day-ben töltött munkanapokról Péternek, aki gyerekkora óta siket. A szakácsként dolgozó férfi jól tud szájról olvasni és beszélni, de a siket kollégáival jelelve kommunikál.

„Interneten találtam ezt a munkahelyet. Általában reggel héttől este nyolcig dolgozom. Előtte irodában voltam, adminisztratív munkakörben. Azért váltottam munkahelyet, mert szeretek főzni” - mondja nekünk Péter, aki jól kijön a pékség csapatával.

„Két és fél éve dolgozom a Bake My Day-ben, a Kérő utcában kezdtem. Ugyanolyan ebben a pékségben dolgozni, mint bárhol máshol, vannak határidők, időben be kell jönni” – ezt mondja Attila, aki éppen a friss kenyeret készíti.

„Én arra szoktam gondolni, mikor megváltozott munkaképességűekkel dolgozom, hogy mennyire hálásak tudnak lenni a foglalkozásért, és azért, hogy együtt dolgozhatunk. Nagyon ügyesen megcsinálják, amit elvállalnak. Akár nehezebb feladatokat is el tudnak látni” - jegyzi meg a pék.

A megváltozott munkaképességű alkalmazottakkal a környékbeliek is nagyon nyitottak.„Az emberek elfogadóak, éppen ezért gondoltuk azt, hogy ráteszünk még egy lapáttal, és olyan kollégákat keresünk a felszolgáló részre, akik egytől egyig siketek. Ezzel a vásárlókat is fejlesztenénk”- magyarázza Takács Zoltán, hozzátéve, hogy szeretnének tovább fejlődni, de nehéz munkaerőt találni a megváltozott munkaképességűek között is.

„Hinniük kell abban, hogy ők nem csak egy tollat tudnak összerakni, hanem másra is képesek”- hangsúlyozza pékmester.

Ezeket olvastad már?

Ő az a magyar apuka, aki autista fia miatt nyitott csokiműhelyt - ismerd meg történetüket

Gasztro

Ő az a magyar apuka, aki autista fia miatt nyitott...

Hétköznapi hősök főszereplésével indul a Nosalty új sorozata. Elsőként a KockaCsokival, és az autizmus spektrumzavarral élő csokoládékészítőkkel ismerkedhettek meg.

Fenes Gábriel

Kipróbáltuk az új Harry Potteres kávézót, és imádtuk! – VIDEÓ

Család

Kipróbáltuk az új Harry Potteres kávézót, és imádtuk! – VIDEÓ

Néhány hete Harry Potteres kávézó nyílt Óbuda egyik házának aljában, a Repülő seprű pedig nem hiába örvend hatalmas népszerűségnek a rajongók körében. Kipróbáltuk, imádtuk!

Masszi- Rigó Csilla

Mit keres a Zing tulaja egy csirkesütöde pultja mögött? Megmutatjuk! – A Crunchyban jártunk

Gasztro

Mit keres a Zing tulaja egy csirkesütöde pultja mögött? Megmutatjuk!...

Ellátogattunk a Crunchyba, Magyarország első számú amerikai stílusú csirkesütödéjébe, ahol a rántott húsos szendvicsek a mennybe mennek.

Gerzsenyi Flóra

„Azt gondoltam, ha valamivel nem szeretnék foglalkozni, az a vendéglátás”

Gasztro

„Azt gondoltam, ha valamivel nem szeretnék foglalkozni, az a vendéglátás”

Építész, dizájner, vállalkozó. Gerzsenyi András mindig egy lépéssel az aktuális trendek előtt jár. A Major, a Fekete és a nor/ma brandek mögött álló emberrel beszélgettünk.

Fenes Gábriel

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept