Nagyiblog

2020.11.30.

Juhéj, akkor szüret!

Veres Mari profilképe Veres Mari

Lassacskán itt a szüret ideje. Jöhetnek a szőlős, mustos ételek, meg a részeges csirke, és egy történet, ami velünk esett meg.

Nem vagyok antialkoholista, az azonban tény, hogy a fogyasztásom nem lendíti fel a borgazdaságokat. A mustot viszont nagyon szeretem, még a murcit is, és persze bort is használok a főzéshez, a részeges csirke például alkohol nélkül nehezen elképzelhető. Bevallom, unokáim is kedvelik, és remélem, nem állítanak pellengérre, mondván, milyen nagymama az, aki nem átall alkoholos ételt adni a gyerekeknek. Mentségemre szolgál, hogy főzés közben, a hő hatására az alkohol elpárolog.

De nem is erről írnék most, hanem, miközben készítem a részeges csirkét, eszembe jut egy – utólag – kedves eset, amit biztos vagyok benne, hogy majd a falatozásnál felelevenítünk unokáimmal.

Szőlő saláta

gyümölcssaláta

Szőlő saláta

Citromos szőlőlekvár

gyümölcslekvár

Citromos szőlőlekvár

Sertésfonat vincellér módra

szűzpecsenye

Sertésfonat vincellér módra

Történt pedig az egyik nyáron, akkoriban, amikor minden híradás a madárinfluenza-veszélyről szólt, hogy kinn voltunk a kertben unokámmal. Gyönyörű verőfény, virágillat, ahogy az illik az idillhez. A fűben feketerigó sétált… Akarom mondani, álldogált, vagyis inkább billegett, szárnyát kicsit leeresztve. Közelebb mentünk hozzá, semmi hajlandóságot nem mutatott a repülésre, félig lecsukott szemhéja alól nézett minket, mi pedig őt. Unokám persze szerette volna megfogni, már nyúlt is utána, ám a rigó nem repült el, csak pislogott egyet, és mintha lassított felvételt néznénk, kicsit arrébb vonszolta magát. – Ne nyúlj hozzá Sári! – mondtam unokámnak, mert lehet, hogy a rigó beteg. Azzal bevonultunk a házba, ebédeltünk, lefektettem a gyereket, miután elaludt, mentem vissza a kertbe, madárlesőbe.

Ha hiszitek, ha nem, még jó pár rigót találtam hasonló tünetekkel. Ennek a fele sem tréfa, gondoltam magamban, csak tudnám, milyen jelei vannak a madárinfluenzának. Legjobb lesz, ha felhívom az állatorvost, jöjjön, nézze meg ő is, és mondja meg, mi a teendő. Éppen elértem az eperfához (szederfának is hívják), amikor egy ügyetlenül repülő fekete madár majdnem belém ütközött, és pár méterre tőlem landolt a földön. Bevallom, az első pillanatban megijedtem, aztán, mindenre fény derült.

Saláta az ősz ízeiben

csirkesaláta

Saláta az ősz ízeiben

Mustos-szőlős sertéskaraj

sült karaj

Mustos-szőlős sertéskaraj

Sertésszűz almával, kéksajttal és mustmártással

almás hús

Sertésszűz almával, kéksajttal és mustmártással

Egy szó, mint száz, nem influenzásak, hanem pityókásak voltak a madaraink. A fa alját beborító, lehulló eperszemek ugyanis a napon erjedni kezdtek, az pedig köztudott, hogy az erjedés során a cukor alkohollá alakul át. Mustfokoló nem volt nálam, de az tény, hogy erős murciillat terjengett a levegőben.

Mindenesetre megnyugodtam, a lehullott szemeket eltakarítottam, a rigók pedig lassan kijózanodtak, mi pedig, így szüret idején, a finom csirkefalatok után koccintunk az unokáimmal, egy pohár musttal! Gyorsan megisszuk, mert hamar murci lesz belőle!

Mari nagyi

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept