2020.11.30.
Kacsaszárny tollakkal és más nyalánkságok a világ egyik legjobb étterméből
A Noma vadételere fókuszáló szezonjában meglehetősen szokatlan fogásokat tudsz kóstolni.
A koppenhágai Noma évek óta a világ legjobb éttermei között van számon tartva, 2016-ig négy alkalommal szerepelt a lista legtetején - 2017-ben és feltehetően idén is csak azért marad le róla, mert új helyre költözik az étterem.René Redzepi szezonális és helyi alapanyagokra fókuszáló, kifinomult és átgondolt étterme az idei, vadételekre fókuszáló szezonban egészen megdöbbentő fogásokkal várja a vendégeket.
A Nomában egy külön csapat foglalkozik azzal, hogy minél izgalmasabb fogásokat tudjanak feltálalni. Most minden kulináris előítéletét félre kell tennie annak, aki arra vállalkozik, hogy megismerkedjen a csapat munkájának az eredményével.
A régi rómaiak és görögök által is ismert garum nevű fermentált halszószt a Nomában egy kis mókussal dobták föl.
Érdekes módon nem szerepel sok állat az étlapon, inkább arra törekedtek, hogy egy-egy állat minél több testrészét felhasználják. Az egyik főszereplő a vadkacsa, a másik a mókus, a harmadik a rénszarvas volt.

Vajban sül kacsaagyvelő, amit a saját nyelvcsontjából készített kanállal lehet megenni
Redzepiék nem finomkodó megoldásokat hoztak. A saját nyelvcsontjával kikanalazható kacsaagyvelő és a tollas szárny egyaránt szépségesen hátborzongató és nyilvánvalóan provokatív utalások arra, hogy vegyük észre azt: ha húst eszünk, akkor valójában állatokat eszünk meg.

Erdei bogyókból készített pektinlapokból épített bogár
A gondolat párhuzamot mutat Alex Atala brazil sztárséf gondolataival, aki szerint fontos kihangsúlyoznunk azt, hogy az étkezés elkerülhetetlenül összekapcsolódik az elmúlás, a halál jelenlétével.

Hideg fácánleves kaviárral és tejszínhabbal

Erdei húsleves mókussal mohamező alatt
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















