2022.10.28.
5 hiba, amit kerülj el, ha kakaós vagy fahéjas csigát sütsz
Egy tepsi frissen illatozó kelt csiga a konyhapulton: történhet ennél csodásabb dolog a konyhában? Persze ahhoz, hogy idáig eljussunk, ki kell kerülnünk néhány akadályt, hogy a kis csavart péksütemények jól sikerüljenek.
Akkor jó a fahéjas vagy kakaós csiga, ha kívül aranybarna és enyhén ropogós, belül pedig foszlósan puha. A töltelék teljesen elolvad benne, nem ropog a fogunk alatt a cukor, de mégsem üres kelt tésztát eszünk. Nem ördöngösség az egyenletesen töltött, méretben éppen eltalált, vagyis tökéletes fahéjas és kakaós csiga, most pedig az is kiderül, hogy mi kell hozzá.

5 hiba, amit kerülj el, ha kakaós vagy fahéjas csigát sütsz
Túltöltöttük
Persze biztosítanunk kell, hogy ne csupasz tésztát vegyünk ki a sütőből, de nem szabad túllendülnünk egy határon.
Ha túl sok tölteléket (kakaót vagy fahéjat) pakolunk a kinyújtott tésztára, egyedül annyit fogunk elérni, hogy a feltekerésnél az kifolyik a csigából. A szétfolyt töltelék magát a felcsavarást is megnehezíti, esztétikailag is ront a süteményen.
Vegán mini kakaós csigák
Kakaós csiga
Hétvégi kakaós csiga
Nem elég a zsiradék
A tölteléket két formában vihetjük fel: vagy rászórjuk a vajjal megkent tésztára, vagy alapból összekeverjük a zsiradékkal. Mindkét módszer hasonló végeredményt hoz, de csak abban az esetben, ha elég vajat használunk.
A száraz kakaó és fahéj zsiradék nélkül kifolyik a csigából, és a sütés után is kellemetlenül szemcsés marad.
A tekerés közben a rétegek elcsúsznak egymáson, nem lesz olyan szép csigavonalunk.
Üres maradt a tészta
A töltelékkel kapcsolatban az is lényeges, hogy a teljes tésztalap felületét beborítsuk vele. Egyenletes rétegben kenjük úgy, hogy egészen a szélekig érjen.
Itt döntsük el, hogy merre akarjuk majd feltekerni a csigát. A tekerés irányában távolabb eső oldalán ugyanis üresen kell hagynunk egy néhány centis sávot. Ezzel a sávval lezárhatjuk a csigát, mert nem lesz rajta töltelék. De a tészta többi része legyen mindig vastagon megkenve.

Ettől lesz a házi pizzatésztád levegős és ropogós
Túl laza lett
Bármilyen jól töltöttük is meg a csigát, az egészet elronthatjuk a feltekeréssel. Egy laza csiga több okból is problémás: szétesik, kihullik belőle a töltelék, és kiszárad a sütőben.
Néhány tanács a technikához: ahelyett, hogy magunktól eltolva, előre csavarnánk a tésztát, inkább apró mozdulatokkal húzzuk-fordítsuk úgy, hogy szorosan saját maga alá kerüljön. Így a csiga marad egy helyben, a kinyújtott tésztalapot húzzuk magunk felé, és fordítjuk rá a már feltekert részt.
Nagyon vékonyra vágtuk
Ennyi odafigyelés után még az utolsó lépésnél is kudarcot vallhatunk. Ha túl vékony szeleteket vágunk a felcsavart tésztából, a csigák nem fognak eléggé megkelni, és vékonyak maradnak.
A vékony csiga pedig túlságosan kiszárad a sütőben, inkább hasonlít majd egy kekszre, mint kelt péksüteményre. Ezt pedig biztosan senki nem szeretné.
Diós csigatorta
Nutellás csiga
Omlós fahéjas csiga
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Süss minden héten valami finomat:
- Így készül a légies-habos salzburgi nokedli, ami egyáltalán nem nokedli
- Maradék chipsből mennyei csokis keksz? Igen, mutatjuk is, hogyan!
- Így süthetsz igazi zsebes pitát otthon
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















