Család

2020.11.30.

Kanadai túrós batyu

Veres Mari profilképe Veres Mari

A túrós batyu "áldozata" lettem Kanadában. Vendéglátó barátnőm egyre csak valamilyen hazai túrós édességről ábrándozott, én pedig éppen kéznél voltam.

Úgy tűnik, a túró velem tart külföldi útjaimon. Már írtam a bécsi Rákóczi-túrósról, Kanadába pedig komoly Túró Rudi-készlettel felszerelkezve érkeztem. Ott aztán a napok múlásával egyre világosabbá vált, hogy nem úszom meg kint tartózkodásomat túrós sütemény készítése nélkül. A közelgő thanks giving felgyorsította az eseményeket, mert ugye valakinek mégiscsak kellett prezentálnia desszertet az ünnepi ebédhez. Miután tudták, hogy főzésről, sütésről, receptekről írok, megnyertem a tendert. Azt sem volt nehéz kitalálni, hogy főleg túrós sütemény jöhet szóba. Először arra gondoltam, egy túrótortával rukkolok elő (Kanadában október második hétfőjén tartják a hálaadás napját, ez az idén 13-ára esett), de aztán így szólt a verdikt: túrós batyu.

Ám legyen! Többek között kellett hozzá élesztő és túró. Az élesztő beszerzéséről már írtam, most, ígéretemhez híven, a folytatás következik. A túróvásárlással kapcsolatban szintén voltak kétségeim, de barátnőm határozottan kijelentette: „No problem!” Ha mást nem is, egy valamit megtanultam Kanadában, mégpedig a dolgokhoz való hozzáállást. A no problem igencsak gyakori kifejezés, amikor kétségek merülnek fel bármilyen nehézség sikeres megoldását illetően. És tényleg… Én is ezt tartottam szem előtt. Szükségem volt rá.

Túrós batyu Szepucskától

batyu

Túrós batyu Szepucskától

Túrós batyu Anita konyhájából

batyu

Túrós batyu Anita konyhájából

Túrós táska - Fahéjtól

batyu

Túrós táska - Fahéjtól

Szóval megérkezett a túró, vagyis amit ott annak becéznek. Maradjunk inkább a ricotta meghatározásnál. Persze, mint utóbb kiderült, abból sem a keményebb változattal kezdtem a munkálatokhoz, miután magamra maradtam, hogy alkothassak.A tészta összeállítása viszonylag simán ment, annak ellenére, hogy mérleg nem volt a háztartásban. Arcizmom sem rándult, kerültem már ilyen helyzetbe. Ezt a feladványt megoldani szinte gyerekjáték volt, hisz az unokáimmal begyakoroltam. Alapos gyúrás után pihentettem a tésztát, az élesztő remekül végezte dolgát, én pedig közben elkészítettem a tölteléket. A ricottát lecsöpögtettem, cukrot, vaníliát, mazsolát tettem bele, és tojást, főleg az állagjavítást szem előtt tartva. Miután mindezt elegyítettem, bevallom, nemigen lepődtem meg azon, hogy a tejnél csak kicsivel sűrűbb, de még bőven folyékony matéria várt arra, hogy beleügyeskedjem a batyuknak szánt tésztanégyszögekbe. Na, akkor kellett először kimondanom: No problem!Kétségbeesetten húztam-vontam a tésztát, bugyoláltam bele a folyós masszát, és még egymást sem támogathatták a tepsiben a batyuk, mert tisztes távolságban kellett elhelyeznem őket, tekintettel az élesztőre, ami a kelést hivatott produkálni a továbbiakban is.

Sokszor kellett ismételgetnem közben: "No problem!"

Már csak a sütés volt hátra. 200 fokra beállítottam a hőmérsékletet, majd miután a masina jelezte, hogy sütésre kész, behelyeztem az első tepsit. És milyen jól tettem, hogy nem pakoltam közel a batyukat, mert hamarosan így is szorosan egymáshoz simultak. Telt-múlt az idő, a tészta csak nőtt, növekedett, de még csak halvány pír sem sejlett fel a tetején.

Elbizonytalanodtam. Mi több, gyanút fogtam. Szerencsére volt egy jól használható mondatom… és egy laptopom. Nem tudnám rekonstruálni, hogyan jutott eszembe, hogy ott Kanadában a Celsius és Fahrenheit közötti küzdelmet esetleg nem Celsius nyerte.Megnéztem az átváltást, átállítottam a hőfokot úgy 400 körülire, aztán már ment minden, mint a karikacsapás. A második tepsi tartalma került az ünnepi asztalra, az első sütés lepényszerű változatát pedig pillanatok alatt eltüntették a közben hazaérkezett háziak.Szabadkoztam kicsit a batyuk külleme miatt, de válaszuk maximálisan megnyugtatott: „No problem!”

Mari nagyi

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept