2023.07.23.
Mit együnk és igyunk, amikor beüt a kemény kánikula?
Már javában tart a nyár: ha másról nem is, a 35 fokra hágó nappali hőmérsékletekről már biztosan észrevettük. Nézzük, mit érdemes ebben az időszakban fogyasztani, hogy az jólessen a szervezetünknek!
A forró időszakokkal nem mindenki tud megbarátkozni: ilyenkor sokan nehezen alszanak, alig tudnak koncentrálni, de étvágytalanság is gyakran jelentkezik. Kerry Torrens táplálkozási szakértő tanácsai azonban segíthetnek átvészelni a kánikula legnehezebb időszakait is.

Mit együnk és igyunk, amikor beüt a kemény kánikula?
Mi a hidratálás jelentősége?
A rendszeres és tudatos vízivás minden évszakban fontos. Mivel naponta jellemzően 2-2,5 liter folyadékot veszítünk – izzadással, légzéssel, vizelettel és széklettel – , legalább ennyit be is kell vinnünk a szervezetünkbe, hogy a szerveink megfelelően működhessenek. A legjobb, ha ezt tiszta vízzel és más cukormentes italokkal pótoljuk, miközben a koffeintartalmú innivalókkal csínján bánunk, ezek ugyanis vizelethajtó hatással bírnak.
Itt megjegyzendő, hogy a napi ideális vízbeviteli mennyiség mindenki számára más, hiszen függ kortól, alkattól, nemtől, fizikai aktivitástól, de még a környezet hőmérsékletétől és páratartalmától is. És itt jön képbe a következő kérdés: hogyan változik a folyadékigényünk nyáron?
Vízpótlás nyáron: így csináljuk
A kánikula idején tehát át kell gondolnunk, mit és hogyan iszunk.
A magasabb hőmérséklet és páratartalom megnöveli a bőr párolgási sebességét, ami azt jelenti, hogy többet izzadunk, ezért gyakrabban kell helyreigazítanunk a folyadékszintünket. Hogy mennyivel többre van szükségünk, az a személyes körülményeinktől és attól függ, hogy mennyire vagyunk aktívak
– magyarázza Kerry. Például ha rendszeresen sportolunk, akkor ezen a hőmérséklet miatt sem kell változtatnunk. Ám ilyenkor érdemes olyan sportitalokat választani, amelyeket kifejezetten a folyadékfelvétel elősegítésére terveztek – ezek hidratálóbbak, mint a hagyományos víz.
Milyen ételeket fogyasszunk?
Kerry szerint az élelmiszerek teszik ki a folyadékbevitelünk körülbelül 20-30%-át, és ez nyáron különösen nagy hangsúlyt kap. Vannak olyan alapanyagok, kifejezetten a gyümölcsök és a zöldségek között, amelyekben kifejezetten sok víz található, így ilyenkor ezeket érdemes előnyben részesíteni.
Ezek között említhető az eper, az uborka, a cukkini, a zeller, a salátafélék és a dinnye is.
De ilyenkor jó ötlet hasonló megfontolásból különféle könnyebb, kevésbé zsíros és nehéz leveseket fogyasztani, valamint zabkását, turmixokat.
Hideg zelleres uborkaleves
Krémsajttal töltött zellerszár
Kecskesajtos görögdinnye-saláta pisztáciával és friss fűszernövényekkel
Mit kerüljünk?
Ebben az időszakban inkább ne együnk olyan táplálékokat, amelyek emésztése nagyobb erőfeszítést igényel, például a csípős, "melegítő" fűszeres ételek, a zsíros húsok, a vörös húsok, vagy a magas fehérje-, cukor- és rosttartalmú ételek, amelyek nagyobb testhőt eredményezhetnek.
Még több egészség:
- Ezért vagy farkaséhes, mielőtt menstruálni kezdesz
- Ezért érdemes tényleg minden nap ALMÁT ennünk – élettani hatások + receptek
- Amikor lecsap a kajakóma – mit tehetsz, hogy elkerüld?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















