Még egy kis plusz

2020.11.30.

Karácsony a nagyvilágban

Szikszai Anna profilképe Szikszai Anna

Azt mindenki tudja, hogy nálunk a Mikulás december 6-án, a Jézuska pedig 24-én, Szenteste érkezik, ajándékokkal megrakodva. Na de mi a helyzet a világ többi részén?

Akad olyan ország, ahol csak kis mértékben térnek el a karácsonyi hagyományok a mieinktől, és persze olyan is, ahol egészen máshogy néz ki az ünneplés. Nézzünk picit körbe, hogy milyen hagyományok, szokások fűződnek ehhez az ünnephez a nagyvilágban.

Egyesült Államok

Az már talán nem újdonság, hogy Amerikában a Mikulás, azaz Santa Claus hozza az ajándékokat. Szenteste éjszakáján felpattan a rénszarvasos szánjára, és körbejárja a házakat (a kéményen keresztül), ahol a már feldíszített fa, az ajándékok számára kiakasztott zoknik, és persze tej és sütemény várják. A Mikulást egyébként még a hollandok vitték magukkal az Újvilágba a 17. században, Sinterklaas néven. Később Santa Claus püspök lett, majd Washington Irving New York történelme című könyvében már egyszerűen csak Santa Clausként szerepelt. Az ajándékokat 25-én reggel bontják ki, még pizsamában, igazán bensőséges, családias hangulatban.

Martha csokis keksze

Martha csokis keksze

1adag

Idő

35p

Költség

megfizethető

Nehézség

könnyű

686

Kalória

9.4g

Fehérje

97.4g

Szénhidrát

29.2g

Zsír

Még több csokis keksz

Anglia

Angliában sem ünneplik külön a december 6-át, a Mikulás, vagyis Santa Claus/Father Christmas pedig, csakúgy, mint Amerikában, december 24-én éjjel hozza az ajándékokat. Általában gyümölcsös pitével és tejjel, vagy a hideg ellen egy kis sherryvel várják. A gyerekek karácsony előtt levelet írnak neki egy ajándéklista társaságában, amit utána a kandallóba dobnak, hogy a kéményen át elrepülhessen az üzenetük az Északi-sarkra. Az ünnepi asztal különlegessége a karácsonyi puding, amibe kis ajándékot rejtenek el, aki pedig azt megtalálja, szerencsés lesz a hiedelem szerint.

Hagyományos karácsonyi puding

Hagyományos karácsonyi puding

1adag

Idő

135p

Költség

megfizethető

Nehézség

közepes

916

Kalória

11.4g

Fehérje

134.4g

Szénhidrát

30.8g

Zsír

Még több puding

Svédország

Karácsony ünnepe Svédországban december 24-től január 6-ig tart. Mindemellett pedig december 13-a, azaz Luca napja is fontos szerepet kap. Nagy hagyománya van a ház és a kert díszítésének, a fények, a gyertyák, illetve a piros szín pedig szintén elengedhetetlen kellékei az ünnepnek. Az ajándékokat Jultomten, a svéd Mikulás, a karácsonyi manó utódja hozza Szenteste, az ünnepi vacsora után. Nem a kéményen át érkezik, hanem bekopog és érdeklődik, hogy van-e jó gyerek a háznál. Érkezését általában zabkásával várják. Tomte egyébként a svéd mesék és hagyományok szerint egy, a ház körül élő manó, aki békességben él az ott lakókkal és vigyáz rájuk. Karácsonykor meglátogatja a családot, ajándékokat és ünnepi hangulatot hoz. Az elüzletiesedett ünnep következménye, hogy Tomte alakja egyre inkább összemosódik az amerikai, márkák kreálta Mikuláséval.

Zabkása fahéjas ringlóval

Zabkása fahéjas ringlóval

1adag

Idő

10p

Költség

olcsó

Nehézség

könnyű

383

Kalória

6.3g

Fehérje

73.2g

Szénhidrát

9g

Zsír

Még több kása

Dánia

Dániában a Julemandot/Julenissent, a karácsonyapót várják, aki svéd társához hasonlóan Szenteste érkezik. Az elődje itt is a karácsonymanó, a nisse, egy kerti törpére erősen hajazó figura. A dán karácsonyi vacsora fénypontja a tejberizs, amit mandulával és fahéjjal ízesítenek. Egy szem egész mandulát rejtenek el benne, és aki azt megtalálja, ajándékot kap. A vacsorát követően a hagyományok szerint meggyújtják a gyertyákat, és körbetáncolják a karácsonyfát. A nissének is jár egy tál tejberizs, amiről semmiképp sem szabad megfeledkezni, mert akkor megharagszik, és bosszúból sok borsot törhet az orrunk alá.

Tejberizs rózsavízzel

Tejberizs rózsavízzel

1adag

Idő

30p

Költség

megfizethető

Nehézség

könnyű

738

Kalória

15g

Fehérje

126.3g

Szénhidrát

16.6g

Zsír

Még több tejberizs

Hollandia

Hollandiában megváltozott erőviszonyokkal találkozunk, hiszen itt sokkal nagyobb ünnep a Mikulás, mint a karácsony. Náluk a Télapó, azaz Sinterklaas gőzhajóval érkezik Spanyolországból november közepén, segítői, a Fekete Péterek társaságában. Ezután ellátogat a legtöbb városba, ajándékokat oszt a jóknak, és magával viszi a rosszakat. Nem szánnal, hanem lovon közlekedik, ezért a gyerekek általában szénát és répát hagynak kint neki. Az ajándékokat a kéményen át kézbesíti, gyönyörű hófehér lovával az egyik tetőről a másikra ugratva. A krampuszok rengeteg édességet osztanak, leginkább cukorkát és fűszeres kekszet. December 5-én este tartják a Mikulás születésnapját, ajándékoznak, játszanak és ünnepelnek. Sinterklaas december 6-án hajózik el, ekkor kezdődnek el a sokkal szerényebb karácsonyi ünnepek.

Ánizsos cookie

Ánizsos cookie

1adag

Idő

19p

Költség

megfizethető

Nehézség

könnyű

222

Kalória

2.5g

Fehérje

29.1g

Szénhidrát

10.9g

Zsír

Még több fűszeres keksz

Olaszország

A olaszok nem ünneplik külön Mikulás napját, náluk karácsonyapó, azaz Babbo Natale hoz ajándékokat szenteste vagy karácsony napján. A karácsonyfát december 8-án, Mária mennybemenetelének napján állítják fel, és minden nap rátesznek egy-két díszt. Karácsony náluk pusztán egyetlen napot jelent, december 25-ét. Nincs egységes olasz menü, minden régiónak megvan a saját specialitása, de az ünnepi asztalról sosem hiányozhat a hagyományos karácsonyi sütemény, a panettone. Mikulás napját ugyan nem tartják, de helyette vízkeresztkor, január 6-án érkezik az olasz gyerekekhez Befana, a csúf, de jóságos boszorkány, aki a jó gyerekeknek édességet, a rosszaknak pedig szenet rak a zoknijába.

Áfonyás-barackos panettone

Áfonyás-barackos panettone

1adag

Idő

80p

Költség

megfizethető

Nehézség

közepes

795

Kalória

16.1g

Fehérje

115.9g

Szénhidrát

30.6g

Zsír

Még több panettone

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept