2023.12.02.
3 ünnepi dekortrend, ami uralni fogja az idei szezont
A karácsonyi dekoráció elkészítésével nemcsak az otthonunk lesz mutatósabb, de rá is hangolódhatunk a közeledő ünnepre.
Tagadhatatlan, hogy a díszítés az ünnepi szezon egyik legjobb része: elővehetjük a hatalmas, dekorációkkal teli dobozt, ami tavaly januárban eltettünk, és újra ünnepi hangulattal tölthetjük meg az otthonunkat. Ilyenkor előszeretettel nosztalgiázunk, és használjuk fel azokat a karácsonyfadíszeket, amiket még a nagymamánk hagyott ránk, vagy éppen azokat a gömböket, amiket még gyermekkorunkban festettünk ki. De ugyanilyen jó lehet az is, ha egy kis újdonsággal dobjuk fel a dekorációt!
Nézzük, hogy 2023-ban milyen dekortrendek uralják a szcénát – és merítsük belőlük ihletet!
Vintage dekorációk
Bizonyám: néhány elemnek réginek kell lennie. A „Vintage Christmas”-keresések száma idén 290 százalékkal nőtt a Pinteresten, és ez nem is annyira meglepő. A vintage tárgyak beszerzése környezetbarát módja az ünnepi díszítésének, emellett ez nagyszerű módja annak, hogy egyedi tárgyakat találjunk. Ezek pedig manapság olyan értékek, amelyeket egyre többen szem előtt tartanak.

Éljen a vintage dekoráció
Ha be szeretnénk csempészni a stílust az ünnepeinkbe, annak legegyszerűbb módja, ha ilyen karácsonyfadíszeket kutatunk fel. Az 1950-es évek stílusában, élénken festett üvegdíszek például színpompássá teszik a karácsonyfát, és egy nagy adag nosztalgiát is hoznak magukkal
Hangulatos téli hálószobák
A karácsonyi dekort általában a konyhára és a nappalira koncentráljuk – de ennek egyáltalán nem kell így lennie. Gondoljunk csak bele: karácsony reggelén mennyire jó érzés egy vidám és ünnepi hálószobában ébredni?! Ezt egyre többen ismerik fel: idén 510%-kal többen keresetek rá a "winter bedroom aesthetic" kifejezésekre, mint tavaly.

Díszítsd fel a hálószobádat
Ennek a megjelenésnek a kulcsa pedig nem más, mint a puhábbnál puhább anyagok és színek alkalmazása. A pasztell árnyalatú, kellemes tapintású, pihe-puha ágyneműk, a műszőrme takarók, a hímzett párnahuzatok és más, hasonló kiegészítők mind-mind beleillenek ebbe a vonalba. De ügyeskedhetünk fényfüzérekkel és karácsonyi motívumokkal is, hogy teljes legyen a kép.
Szemet gyönyörködtető karácsonyfák
A hagyományos stílusú karácsonyfáknak is megvan a maguk hangulata, de 2023-ban a trend nem ezek irányába mutat. A „Glam Christmas tree”-keresések száma 180 százalékkal nőtt tavalyhoz képest!

Legyen minél díszesebb
Ha mi is ilyesmiben gondolkodunk, akkor használjuk az ezüst és arany díszek keverékét, emellett füzéreket, csillagokat és fényeket is – a végeredmény pedig egy csillogó, varázslatos, maximalista karácsonyfa lesz.
Még több cikk, hogy tökéletes legyen az ünnep:
- Ezt főzi karácsonyra a baby boomer, az X- és a Z-generáció
- Így jöttek divatba a csúnya karácsonyi pulcsik
- 5 növény, ami ünnepi hangulatot varázsol az otthonodba
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















