2023.12.02.
Így főzz karácsonykor a család legválogatósabb tagjának
„Jó lenne idén korábban asztalhoz ülni, az IF-et biztosan nem töröm meg, 18:00 után nincsen evés, még ilyenkor sem” – súgja fülbe advent második hétvégéjén a család kicsi kincse, aki annyira válogatós, hogy csoda, hogy magával leül egy asztalhoz. Neki aztán nehéz lesz megfelelni.
Minden családban megvan ez a karakter, egyszerűen elkerülhetetlen. Évről évre más diétákkal hozakodik elő, 2018-ban még a margarin volt az ellensége, 2023-ban már a vajat okolja mindenért, gyilkos komponensnek tartja. Joggal gondolja mindenki, hogy ő a világ legválogatósabb embere. Tavalyelőtt még vegán volt, aztán flexitáriánus, idén már a TÉNÉ-ben hisz, aki pedig más elveket vall, az ülhet is a kispadra, nem muszáj mindenkinek együtt étkeznie. Amikor esetleg megemlítik neki, hogy ideje lenne az ünneppel, az együttléttel foglalkozni, akkor lehipokratázza a családot és csak egy kupica krémlikőr után higgad le. Kétség nem fér hozzá, ő a család legválogatósabb tagja.

Így főzz karácsonykor a család legválogatósabb tagjának
Mit utál a válogatós ember?
Mi kerülne az asztalra, ha ő döntene mindenről? Kicsit távolodjunk el a speciális diétáktól, időszakos böjttől és a mentes étkezéstől és nézzük a teljes képet: a válogatós (erősebb szóval élve finnyás) embernek általában fix kedvencei vannak, és annak ellenére, hogy ezek időről időre változhatnak, nem túl széles a paletta. Szűkül-bővül kénye-kedvére. Őt tényleg nagyon nehéz lenyűgözni, de nem szabad feladni, van egy jó kis mentőötletünk!
A válogatós ember sokszor a saját főztjét részesíti előnyben, és eleve a közös nagy étkezés is feszélyezi, mivel nem annyira ismeri pontosan az összetevőket, nem lát bele az egész metódusba.
Az ő rémálma, hogy hajszál kerül az ételbe, netán ráharap a bejgliben egy pici maradék dióhéjra (és biztosan ő lesz az, akihez odakerül az egyetlen ilyen szelet!), onnantól kezdve aztán jaj a családnak. Befejezvén az ujjal mutogatást, a szeretet ünnepén húzzunk elő a zsebből néhány adag plusz toleranciát és a kényeskedő szerettünket vonjuk bele jobban a főzésbe!

Ezt főzi karácsonyra a baby boomer, az X- és a Z-generáció
Minden gondra van megoldás
Kérdezzük ki, hogy mit enne szívesen, van-e esetleg valami olyan recept, amit még nem próbált ki, de itt lenne az ideje, van-e kedve lefőzni vagy sütni valami családi receptet, amit eddig nem feltétlenül kóstolt meg (mert kívül esett a szeretett ételek halmazán)? Félsiker, ha rábólint, ez egy biztonságos alkotás lesz neki: mindenről tudni fog, mindent megkóstolhat még az egyes szakaszokban is, eggyel oldottabb lesz számára ez az egész karácsonyi evési mizéria.
Benne lesz a sikerélmény, a közös kreativitás, adott esetben még érzelmi töltet is, hogy közelebb került a nagyi sütijéhez. Kérjük hát meg, ha kell, udvaroljuk körbe, hogy főzzünk együtt! Ha nemleges a válasz, még mindig van egy mentőötlet.
Engedjük át neki a stafétát! Legalább egy kicsit: készítse el a kedvenc köretét, állítsa össze azt a salátát, ami neki kedves, a pulykatekercs csirkés változatát göngyölje be ő, mert ugye pulykát nem fogyaszt. Hozza el a mentes süteményt, amit már olyan tökélyre fejlesztett, hogy senki sem mondaná meg róla, hogy nem látott se cukrot, se tejet, de még sütőt sem. A sikerélmény és a dicséret megnyitja majd az ő válogatós, kényes kis szívét is. Adni tényleg az egyik legjobb dolog, így most ő is kiveheti a részét az ételkészítés általi megajándékozásból. Ki tudja, még az is meglehet, hogy hagyományt szül.
Nem éppen tradicionális karácsony receptek a kísérletezéshez:
Cékla Wellington
Gyömbéres-szójaszószmázas lazac
Sült karfiol tahiniszósszal
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Hangolódj az ünnepre az alábbi cikkekkel:
- Így éld túl a karácsonyi tukmálást hús/glutén/alkoholmentesként
- Mégis mi az a sztaniolpapír, a szaloncukrok fényes kabátja?
- Abszolút más lenne ma a karácsony a híres Dickens-mű nélkül
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...
Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept















