2021.12.16.
Ez került az asztalra 100 évvel ezelőtt karácsonykor
Teljesen máshogyan nézett ki egy évszázaddal ezelőtt a karácsonyi menü. Mutatjuk, mik kerültek akkor az asztalra!
Hiszitek vagy nem, 100 évvel ezelőtt teljesen más volt egy klasszikus karácsonyi menü, mint az elmúlt években. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy régen sokkal nagyobb szerepet játszott a vallás. Emiatt fordulhatott elő, hogy ostyával kezdett a család, ezek után mézbe mártott fokhagymát, diót, almát és aszalt szilvát fogyasztottak.
Ezeknek az ételeknek különös jelentőséget tulajdonítottak: az almától a szépséget remélték, a diót egészségügyi jóslásra használták. Ezen kívül lencséből, borsóból, mákból és babból készült ételeket ettek, hiszen az apró szemű ételek mindig is a pénzbőséget szimbolizálták.
Mustáros lencsesaláta
Sült bab
Máknudli
Máshol Európában
Franciák
Természetesen nemcsak nálunk változott sokat a karácsonyi menü, hanem a környező országokban is. Franciaországban a 20. század elején fésűkagyló, osztriga és füstölt lazac került az asztalra, ha meg tudta fizetni a család. A desszert egzotikus gyümölcsökből és aszalványokból állt, illetve csokoládéból.
Szendvicsfalatkák tea mellé
Egészben sült ropogós liba
Stollen kalács
Németek és olaszok
A németeknél a liba volt középpontban, amihez általában valamilyen krumplis köretet és káposztát tálaltak. A sütemények közül a mézeskalács és stollen volt a legnépszerűbb náluk. Az olaszok karácsonykor is hűek maradtak tésztaimádatukhoz, hiszen lasagne-t, bolognait, raviolit főztek, manapság azonban inkább hal, liba és kacsa kerül az ünnepi asztalukra.
Még több karácsony:
- „Pláza helyett inkább a piacra megyek” – ilyen az én idegbajmentes karácsonyi készülődésem
- 11 hely, ahonnan idén bátran rendelhetsz HALÁSZLEVET
- Lazac, a karácsonyi halételek porschéja – ezeket készítsd belőle
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















