Életmód

2022.12.09.

Így fogja megszeretni a gyerek az utált karácsonyi ételeket

Szekeres Dóra profilképe Szekeres Dóra

A gyerekek egy sor hagyományos karácsonyi étellel hadilábon állnak, de egy kis csavarral, fűszerezéssel számukra is vonzó lesz az ünnepi lakoma.

A karácsony a különleges és finom ételekről szól – de ez általában csak a felnőttekre igaz. A gyerekek a karácsonyi varázslatot nem feltétlenül az ételek terén élik meg, és nincs is ezzel semmi baj, az ajándékok sokkal fontosabbak. Főleg, hogy a magyar karácsonyi menü számos eleme sok gyerek számára nem a legkedvencebbek közül való. Ha nem szeretnénk az ünnepi asztal mellett is a gyerek evésén stresszelni, jobb, ha kicsit átalakítjuk az ünnepi menü egy részét. A legtöbb karácsonyi étel kis csavarral nekik is kedvükre való lehet.

A gyerekek egyáltalán nem szeretnek minden karácsonyi ételt

A halfélék, a káposzta és a halászlé sok gyerek számára nem a legkedvesebb ételek, pedig még ezek a finomságok is sikert arathatnak náluk, ha kicsit másképp készítjük, vagy másképp tálaljuk őket.

Káposzta - szedjük elemeire

A töltött káposzta savanyú, sós íze sokak számára ellenállhatatlan, de a legkisebbek sokszor túl erősnek találják az ízét. Nem kell ilyenkor sem feladni a dolgot, inkább apránként ismertessük meg őket ezzel a nagyszerű étellel. Ha például csak a húsgombócot, káposzta nélkül tálaljuk fel, maximum egy kevés levet adunk hozzá (tényleg csak egy-két kanálnyit), amit könnyen ki tudnak tunkolni, nagyobb az esély, hogy sikerrel járunk.

A húsgombócot a legtöbb gyerek szereti, kezdjük innen az ismerkedést.

A másik megoldás, ha még így is elutasítással találkozunk, hogy a kész káposztából kiveszünk néhány gombócot, és azt egy pár perc alatt összefőzött paradicsomszósszal gyakorlatilag egy paradicsomos húsgombócként tálaljuk. A töltött káposzta pikáns íze így is jelen lesz az ételben, de sokkal gyerekbarátabb formában, hiszen ez az étel, amit a legtöbb gyerek aztán tényleg a kedvenceiként sorol fel.

Paradicsomos húsgolyó

húsgombóc

Paradicsomos húsgolyó

Gyors “töltött káposzta” édes paradicsomszósszal

töltött káposzta

Gyors “töltött káposzta” édes paradicsomszósszal

Savanyú káposztával és csirkével rakott krumpli

rakott krumpli

Savanyú káposztával és csirkével rakott krumpli

Hal – nem lehetetlen

Bár a magyarok nem egy nagy halfogyasztó nép, sok gyerek szereti a halat – és ha figyelünk arra, hogy a válogatósabb gyerekek számára nem a hardcore verziókat kínáljuk, még lehet, ők is esznek halat karácsonykor. A halászlé például egy finom, ízes fűszeres leves, ha csínján bánunk az erőspaprikával, és csak magát a levet kínáljuk először. Ha azt már biztosan kedveli a kisgyerek, meg lehet próbálkozni néhány apró, falatnyi hallal, lehetőleg a fehér, tiszta húsrészből.

Fish and chips Dacotától

rántott hal

Fish and chips Dacotától

Rántott pontypatkó

pontyreceptek

Rántott pontypatkó

Pikáns tonhalfasírt

halfasírt

Pikáns tonhalfasírt

A rántott pontypatkó sem mindig bizalomgerjesztő a gyerekek számára, de ha ezt is jobban kifilézzük, levágjuk a hal barna részeit, és csak a fehér húst rántjuk ki, nagyon valószínű, hogy sikerrel járunk a haltól nem teljesen idegenkedő gyerekeknél is. És egyébként sem kötelező édesvízi halat, pontyot enni karácsonykor, választhatunk valamilyen semlegesebb ízű, tengeri halfélét is.

A tőkehal, amiből az angolok fish&chips hagyományosan készül például kiváló, gyerekek által is nagyon kedvelt halféle.

Édességek – nem minden csúszik

Azt gondolnánk, a sütemények és édességek terén aztán tényleg nincs semmi gond, hisz minden gyerek szereti az édeset. Ehhez képest meglepő lehet, hogy a bejgli vagy a zserbó, esetleg a mákos guba nem mindig arat osztatlan sikert.

Házi zserbógolyó

desszertgolyó

Házi zserbógolyó

Rénszarvasos csokis keksz

csokis keksz

Rénszarvasos csokis keksz

Nutellás brownie ahogy Cook készíti

brownie

Nutellás brownie ahogy Cook készíti

Vannak gyerekek, akik imádják a mákos dolgokat, mások teljesen elutasítják, a mazsola pedig sokszor okoz gondot ezekben a hagyományos finomságokban. Ha tudjuk, hogy egyébként szeretik a diós és mákos finomságokat, csak a mazsola a mumus számukra, készítsünk egy mentes rúdnyit a bejgliből, a zserbó pedig sokszor óriási sikernek örvend, ha nem hagyományos módon, hanem ízeiben egyezően, de tekercsként vagy épp golyóként készítjük el.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen vagy a YouTube-on! 


Még több karácsonyi ötlet:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept