2024.12.15.
7 hibátlan étterem, ahonnan teljes karácsonyi menüt rendelhetsz
Akad, akinek ideje nincs karácsonyi vacsorát főzni, másnak kedve, és van, ahol olyan szűk körben ünnepelnek, hogy inkább rendelnek, a főzésre szánt időt pedig együtt töltik. Akárhogy is, aki idén úgy dönt, hogy mégsem áll fel a halászlé-töltöttkáposzta-bejgli háromlábú kisszékére, annak mutatjuk, honnan rendelhet kedvére való ünnepi falatokat.
Válogasd össze az Iszkorból, mi kerüljön a karácsonyi asztalra
Kun A. Luca és Pohner Ádám, ahogy ők fogalmaznak, 2021-ben, az Észak-Bükkben kezdtek új kalandba, amit ma mind a mályinkai Iszkorként ismerünk és szeretünk. Olyannyira, hogy sokan az ország bármely pontjáról képesek útra kelni Lucáék finomságaiért. Akik karácsonykor tőlük rendelnének, azok az Iszkor webshopjából tudják összeválogatni a fogásokat, előételtől a desszertig. Van mangalicakocsonya, rilette, töltött káposzta, bárány, töltött csirkecomb, csicsókagratin, de még tojáslikőr is, csak győzzünk válogatni.
A rendeléseket december 20-ig várják, átvételre december 22-én és 23-án Mályinkán van lehetőség, de 150.000 Ft feletti vásárlás esetén a Mályinka – Budapest vonalon kiszállítást is vállalnak december 23-án.

Pohner Ádám az Iszkorban / forrás
Iszkor
Mályinka, Lillafüredi u. 245/5
Szulló Szabina és Széll Tamás ünnepi klasszikusai a Stand25-ből
Aki főzött már Széll Tamás receptjeiből, az tudja, hogy egyszerű, követhető, pontos receptek, amikben mindig pont annyi csavar van, hogy még a legegyszerűbb fogás is kiemelkedjen egy picit az átlagostól. Karácsonykor pedig az általa és Szulló Szabina séf által összeállított ünnepi menüsorból is válogathatunk, ha anélkül szeretnénk a Stand25 bisztróhangulatát megidézni a karácsonyi asztalnál, hogy egész napra elbarikádozzuk magunkat a konyhában. A kínálatban szerepel házi kacsamájterrine almaraguval és brióssal, halászlé, töltött káposzta sült oldalassal, egészben sült kacsa hagymás tört krumplival, párolt lilakáposztával és házi almakompóttal, valamint somlói galuska. A menü elemei külön-külön is rendelhetőek, de aki mindet megkóstolná, az az egészet is megrendelheti a Stand25 webshopjából.
Átvétel december 24-én 9.00 – 11.30 között a Stand25 Bisztróban, kiszállításra nincs lehetőség.
Stand25 Bisztró
Budapest, Attila út 10.
Ha húsmentesen ünnepelnél, rendelj a Hétköznapok.-ból
Sajben Csabáékhoz nemcsak a fantasztikus pizzáikért érdemes ellátogatni, hanem azért is, mert ami a Hétköznapok.-ban a húsmentes ételekkel történik, az maga a varázslat. Aki tudja, hogy vegetáriánus vendéget vár karácsonykor, vagy maga szeretne tökéletes, húsmentes vacsorát fogyasztani, az egy fantasztikus, négyfogásos menüt rendelhet, 29.990 Ft-ért. A csomag tartalmaz gombapatét meyercitrom-lekvárral és fonott kaláccsal, halászlérament tésztával, lágytojással, csalamádéval, petrezselyemsalsával, töltött káposztát lyoni hagymával, tejföllel, kovászos kenyérrel és egy Gerbeaud-pohárdesszertet.
A rendeléseket december 17-ig fogadják, személyesen az étteremben, az átvételre pedig december 13-án délelőtt tíz és dél között lesz lehetőség.

A Hétköznapok. egyik gyönyörű fogása / forrás
Budapest, Jókai Mór utca 38.
Hollywood az asztalunkon: ünnepi menü a Spago Budapestből
Aki látott már életében olyan amerikai filmet, amiben akár hálaadást, akár karácsonyt ünnepeltek, annak egész biztosan nem megy ki a fejéből a tökéletesre sült egész pulyka, mindenféle mártásokkal körülvéve az asztal közepén. A Wolfgang Puck, hollywoodi sztárséf által Budapesten nyitott Spago étterem jóvoltából most pont ilyen hangulatot teremthetünk az otthonunkban karácsonykor, hiszen tőlük is megrendelhetjük a karácsonyi vacsoránkat. Az ünnepi pulykalakoma december 21-26. között érhető el, és sültsütőtök-levesből, egy 8 kg-os pulykából, a hozzá tartozó köretekből, valamint egy általunk választott ízben elkészített pitéből áll. Aki a borpárosítással sem szeretne bajlódni, azt is rendelhet mellé, egyenesen Mr. Puck pincészetéből.
A rendeléseket az átvétel előtt legalább 72 órával kell leadni, a részletekről pedig a Spago honlapján tájékozódhatunk.

Spago / forrás
Spago by Wolfgang Puck, Budapest
Budapest, Váci utca 36
Rendelés: +36 70 534 9000 vagy festive@matildpalace.com
Akár szűk családi körben, akár nagy társaságban: rendelj a kecskeméti Fekete gólyából
Két főre sem könnyű főzni, mert kis mennyiségben dolgozni nehéz, aki meg azt vállalja, hogy huszonkét főt lát vendégül, az nagyjából egész napra a tűzhelyhez láncolja magát. A kecskeméti Fekete gólya étterem többféle halászlevet, kétszemélyes hús- valamint haltálat kínál, illetve egy desszertválogatást, amire egy meglehetősen csábító hideg túrógombóc is felkerült, vaníliás fehércsokoládé-öntettel. A vegyestálakat nagyobb létszám esetén is megrendelhetjük, és természetesen a köretet is tartalmazzák, hogy már azokra se legyen gondunk.
A rendeléseket december 22-ig kell leadni telefonon, átvételre december 24-én van lehetőség.
Fekete gólya – Kecskemét
Rendelés: 06 30 445 31 40
Karácsonyi klasszikusok soproniaknak az Erhardtból
Nagyon szeretem a karácsonyban, hogy minden családnál megvannak az erre az alkalomra tartogatott fogások, amik ráadásul sokszor nem is a legbonyolultabb receptúrák - egyszerűen csak ragaszkodunk hozzájuk, hogy karácsonykor ezeket lássuk az asztalon. A soproni Erhardt panzió és étterem pontosan ezekkel az ünnepi nagyágyúkkal készül azoknak, akik idén karácsonykor a rendelést választják. Az Erhardt karácsonyi kínálatában van halászlé, kacsacomb, töltött káposzta és somlói, de összeállítottak egy ünnepi hidegtálat is, ennél a minimális rendelési mennyiség két fő, de nagyobb adagot is kérhetünk.
A rendeléseket e-mailen, telefonon, és személyesen is leadhatjuk, átvételre pedig december 24-én 9.00-től 11.30-ig van lehetőség.
Sopron, Balfi út 10.
Rendelésfelvétel: info@erhardts.hu vagy +36 30 665 0166
Szépilona: kedvencek, karácsonykor is
Jó, ha az életünkben vannak biztos pontok, és akad legalább egy-két olyan dolog, amiről tudjuk, hogy stabil, kiszámítható, és hozza a megszokott minőséget, bármi történjék is. Ilyen intézmény a budai Szépilona Bisztró, ahova tényleg bármikor érdemes betérni, és ahonnan a karácsonyi vacsorát is megrendelhetjük, ha legalább ilyen formán szeretnénk velük ünnepelni. Lehet választani a gyöngytyúkleves és a halászlé között, van töltött káposzta és konfitált kacsacomb, a desszert pedig nem más, mint a Szépilona ikonikus mákos gubája.
A rendeléseket december 18-ig várják, a december 23-i átvétel időpontját is érdemes ekkor egyeztetni, akár telefonon, akár személyesen az étteremben.

Szépilona / forrás
Budapest, Budakeszi út 3.
Rendelés: személyesen vagy +36 1 275 1392
Címlapkép: Szépilona Bisztró
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Karácsonyi ajánlóban nincs hiány nálunk:
- 7 étterem Budapesten és vidéken, ahonnan karácsonyi halászlevet rendelhetsz
- 9 kiváló hely országszerte, ahonnan nyugodt szívvel rendelhetsz bejglit
- 12 tipp, honnan rendeld idén a karácsonyi süticsomagot
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














