Karácsony

2020.11.30.

Karácsonyi mousse torta

admin profilképe admin

E heti gasztrobloggerünk, Lélelkkonyha egy gyönyörű, karácsonyi hangulatú desszertet hozott nektek. Készítsétek el vele ti is – nem is kell vele karácsonyig várni!

Karácsony után mindig megfogadom, hogy a következő karácsony előkészületeit idejében elkezdem majd. Ez természetesen valahogy sosem jön össze. De gondolom, ezzel nagyon sokan vagytok még ugyanígy. Idén viszont úgy tűnik, sikerül kilépnem az elmúlt évek árnyékából, hiszen már most, november végén megtartottam a karácsonyi desszertem főpróbáját. Mint az a blogomból kiderül, szeretem az egyszerűen elkészíthető ételeket és a legtöbb édességem alapanyaga a csokoládé. Természetesen hűen önmagamhoz, az alábbi karácsonyi desszertből sem hiányozhat ez a keserédes ízvilág, és a látszólag bonyolult külső egy egyszerű, könnyen elkészíthető receptet takar, amelyhez még a sütőt sem kell bekapcsolni. Egy olyan kreációt szeretnék tehát a figyelmetekbe ajánlani, amellyel a család minden tagját elbűvölhetitek és ti lehettek az ünnepi asztal cukrászangyalai. Ez nem más, mint a karácsonyi mini mousse torta, amely alul egy ropogós mézeskalácsos kekszréteg, azon lágy keserűcsokoládé-hab naranccsal fűszerezve, majd fehércsokoládé-hab, amelyet egy szintén ropogós krokant réteg koronáz.

Karácsonyi mini mousse torta

Hozzávalók (6 db-hoz)

A kekszalaphoz:

Az étcsokoládés habhoz:

A fehércsokoládés habhoz:

  1. Először a desszertgyűrűket kibéleljük sütőpapírral és tepsire vagy lapos tányérra helyezzük őket.
  2. A kekszet ledaráljuk és hozzáadjuk a kakaóport és az olvasztott vajat. Alaposan elkeverjük, majd a formák aljára kanalazzuk, és jól belenyomkodjuk.
  3. Az étcsokis részhez a 0,5 dl tejszínt felmelegítjük, majd összekeverjük az olvasztott csokival és a narancs reszelt héjával. Langyosra hűtjük. A maradék 2 dl hideg tejszínt kemény habbá verjük és óvatosan a csokis részhez keverjük. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk, majd mikróban addig melegítjük, amíg el nem olvad. Egy kevés csokis habot a zselatinhoz keverünk, ezzel lehűtjük a zselatint és ezt a keveréket öntjük vissza a csokoládéba. Szétosztjuk a formákban és hagyjuk megdermedni. A fehér csokis részt ugyanígy készítjük el. Ha ez is megdermedt, a tetejét a krokanttal megszórjuk és a csokimintákkal díszítjük.
  4. Ha nem kapunk krokantot, akkor otthon is elkészíthetjük. 5 dkg cukrot karamellizálunk, majd hozzáadjuk a durvára vágott mogyorót. Olajozott tepsire vagy márványlapra simítjuk. Ha kihűlt, mozsárban összetörjük.
  5. A csokimintához a csokoládét megolvasztjuk és sütőpapírból olyan kis tölcsért készítünk, aminek az alján egy pici lyuk van. Belekanalazzuk az olvadt csokoládét és sütőpapírra különböző formákat rajzolunk vele, majd hűtőben megdermesztjük. Nagyon szépen dekorálható vele bármilyen desszert vagy süti.

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Lélekkonyha blogja >>

Lélekkonyha a Facebookon >>

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept