Eszcájg

2020.11.30.

Karácsonyi összefogásra buzdít a Budapest Bike Maffia és a Zing - vegyél egy burgert a rászorulókért!

ízHUSZÁR profilképe ízHUSZÁR

A Budapest Bike Maffia évek óta küzd azért, hogy minél több éhes száj jusson ételhez, hiszen sokaknak a napi háromszori étkezés sem lehetséges. Most a ZING-gel fogtak össze!

A megalapítása óta már eddig is több jótékony célú felajánlást tett, a tavalyi évben pedig saját kezdeményezést indított a magyar hamburgerlánc. Egy éve ilyenkor büfékocsijaikkal látogattak meg 10 gyermekotthont, ahol a streetfood élményével tették szebbé a nehéz sorsú gyerekek karácsonyát. A sorozatot folytatva idén a Budapest Bike Maffia ételmentő csapatának bevonásával érkezik a hamburger a rászorulókhoz.

A biciklis jótevők idén karácsonykor az egyik legismertebb streetfood márkával közösen kezdenek akcióba: ezúttal nemcsak finom, de minőségi hozzávalókból készült hamburgert juttatnak el a rászorulókhoz.

„A tavalyi kezdeményezésünk során saját food track-jainkkal vonultunk ki a fővárosi és vidéki gyermekotthonokba, ahol 300 gyereknek csaltunk mosolyt az arcára. Idén az adakozásnak más formáját választottuk, melybe a vásárlóinkat is szeretnénk bevonni: december 5. és 18. között azok, akik új „Tegyünk jót” hamburgerünkből vásárolnak, automatikusan jótékonykodnak is, hiszen a nevükben rászorulóknak juttatunk el egy-egy hamburgert a Budapest Bike Maffia segítségével” – mondta el Susánszky Ádám, az 5 éves születésnapját ünneplő Zing Burger&Co. társtulajdonosa, aki azt is hozzátette, hogy reméli, hogy a mostani együttműködés példáján felbuzdulva a jövőben még több vendéglátóegység csatlakozik majd a BBM céljaihoz.„Szeretnénk megmutatni, hogy már egy apróság is számít, hiszen sok kicsi sokra megy” – tette hozzá Ádám.

A Budapest Bike Maffia hazánk egyik leggyorsabban növekvő civil szervezete. Havasi Zoltán, a szervezet vezetője büszke arra, hogy már nemcsak a fővárosban, de már vidéken, többek között Debrecenben és Pécsett, valamint külföldön is működnek csoportjaik. A mostani, Zing Burgerrel karöltve indított akció végén remélhetőleg sok száz vagy akár ezer hamburgert is eljuttathatnak a budapesti és vidéki rászorulókhoz.

„Szeretnénk érzékenyíteni az embereket és megértetni velük, hogy már egy apró gesztus, egy kis felajánlás is nagyon sokat jelenthet. A mostani akciónk során is remélem, hogy amellett, hogy étellel segítünk, sikerül egy kicsit a fiatalok gondolkodását is formálni "– nyilatkozta Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója.

A dupla baconnel, ementáli sajttal, BBQ-szósszal, sült hagymával és füstölt sajtos labnehhel készített „Tegyünk jót” burger minden Zing Burger&Co. étteremben elérhető lesz, sőt, online, illetve az üzletekben egy számlálón is nyomon lehet majd követni valós időben, hogy hány felajánlás gyűlik össze.

Együnk egy jót, hogy közben jót tegyünk másokkal!

Ezt is nézd meg az ízHUSZÁR magazinon!

Star Wars-rajongók mézeskalácsálmai váltak valóra, nézzétek!

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept