Karácsony

2020.11.30.

Karácsonyi reggelik

Szikszai Anna profilképe Szikszai Anna

Végre ráérősen reggelizhetünk! Kivéve persze ha már reggel a konyhában tüsténkedünk az ünnepi ebéd miatt - íme néhány ötlet arra az esetre, ha mégis kényeztetnénk magunkat.

A hétköznapok mindig rohanósak, a hétvégéket pedig sokszor elviszik a hét közben halasztgatott, vagy el nem intézett dolgok. Ünnepek idején végre lelassítunk kicsit, befelé fordulunk, pihenünk, a családunkkal lehetünk. Ilyenkor az együtt töltött idő, a nagy közös étkezések és természetesen az ételek kerülnek a középpontba. Szívünknek kedves, megörökölt receptek, évek során tökéletesített fogások, és elképesztő desszertek váltják egymást a fehér abroszon.

Omlós fahéjas csiga

Az ünnepi reggeliknek is megvan a maga varázsa, ilyenkor bármit szabad, semmi sem tilos, még az év másik 363 napján diétázók is kiengednek egy kicsit. Dőzsölhetünk, akár még pezsgőzhetünk is, a lényeg csak annyi, hogy az évnek ezen a pár napján legyünk nagylelkűek önmagunkhoz és a családunkhoz is, mert megérdemlik, megérdemeljük. Készítsük együtt az ételeket, legyen a konyhában töltött idő is egy közös program része. De a legfontosabb, hogy élvezzük ki ezeket a perceket és a közösen elfogyasztott finom falatokat.

Nézzük, mi milyen ételeket készítenénk szívesen karácsony reggelén.

Édes

Csokis gofri

édes gofri

Csokis gofri

Mascarponés amerikai palacsinta gyümölcsszósszal

amerikai palacsinta

Mascarponés amerikai palacsinta gyümölcsszósszal

Zabpelyhes körtés süti Ausztráliából

morzsás süti

Zabpelyhes körtés süti Ausztráliából

Sós

Reggeli sós palacsintatorony

sós palacsinta

Reggeli sós palacsintatorony

Szendvics körtével és dióval

szendvicskülönlegességek

Szendvics körtével és dióval

Croque Madame Glasertől

melegszendvics

Croque Madame Glasertől

Tojás

Aszalt paradicsomos-feta salsás omlett

omlett

Aszalt paradicsomos-feta salsás omlett

Eggs Benedict avagy Benedek tojás

szendvicskülönlegességek

Eggs Benedict avagy Benedek tojás

Gombás-szalonnás omlett

omlett

Gombás-szalonnás omlett

Krém

Tonhalas pástétom

halpástétom

Tonhalas pástétom

Tojáskrém

tojáskrém

Tojáskrém

Körözött ahogy Glaser készíti

körözött

Körözött ahogy Glaser készíti

Lélekmelegítő forró csoki

Muffin

Almás-fahéjas muffin diómorzsával

almás muffin

Almás-fahéjas muffin diómorzsával

Marcipános muffin gránátalmás habbal

marcipános muffin

Marcipános muffin gránátalmás habbal

Amerikai csokis muffin

csokis muffin

Amerikai csokis muffin

Lekvár

Fűszeres narancslekvár

narancslekvár

Fűszeres narancslekvár

Fűszeres szilvalekvár

szilvalekvár

Fűszeres szilvalekvár

Konyakos fügedzsem

fügelekvár

Konyakos fügedzsem

Frissen sült

Croissant chloedejonge konyhájából

croissant

Croissant chloedejonge konyhájából

Sonkás csiga

sós csiga

Sonkás csiga

Sajtos-vajas kifli

sörkiflik

Sajtos-vajas kifli

Kalács

Mákos és kakaós kalács nálunk

kalács

Mákos és kakaós kalács nálunk

Drezdai kalács

gyümölcskenyér

Drezdai kalács

Foszlós kalács Emőke konyhájából

kalács

Foszlós kalács Emőke konyhájából

Kenyér

Gyümölcskenyér rozéban párolt körtével

gyümölcskenyér

Gyümölcskenyér rozéban párolt körtével

Marcipános-túrós püspökkenyér

püspökkenyér

Marcipános-túrós püspökkenyér

Diós-rozsos kenyér

rozskenyér

Diós-rozsos kenyér

A legjobb persze egy kis bejglit vagy zserbót majszolni egy pohár tej vagy ne adj isten tojáslikőr mellé. Boldog karácsonyt mindenkinek!

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept