2020.11.30.
Karanténtippek: 5 PEPECSELŐS étel, amire végre lesz időd otthon
Tudjuk, hogy sokaknak melós ez az időszak is, de azért tény, hogy a karantén tágra nyitotta előttünk a konyha ajtaját. Süssünk-főzzünk végre pepecselős ételeket otthon!
Mi az, ami régóta szíved vágya, nagyid/anyud/apud mindig megsütötte vagy főzte kiskorodban, de te valahogy sose jutsz el odáig, hogy végre nekiess? Mert sietsz, rohansz, nincs időd, gyerekek, különóra, pasi, nő, szerelem, meló, minden közbeszól?
Na most, lássuk a karantén pozitívumait is, és valljuk be, hogy sokunk gyakorlatilag beette magát a konyhába két hete, és nekiállt főzni, süteményezni, sőt, DAGASZTANI! Még azok is, akik eddig sose. Mert enni kell, és főzni kreatív élmény. És leköt, elterel. És kézzel fogható eredménye van, ergo terápia is.
Nézzük, mi az az 5 étek szerintünk, amit most érdemes elkészíteni, amíg nyakunkon a lakásbazártság:
1. KENYÉR
Igen, ő kerül előre, mert mióta beütött ez a szürreális élethelyzet, és legtöbben otthon kuksolunk, észrevettük, hogy mindenki kenyérsütésbe kezdett. Van, aki igazi kovászosat süt, van aki szódabikarbónásat, van, aki indiai élesztőmentes lepénykét, esetlegkelesztésmentes kiflitvagy **kakaós csigát,**de a lényeg: a házi pékáru, mint az otthon és a család szimbóluma abszolút tarol most. Megértjük.

Házi kenyér, élesztő nélkül
1adag
Idő
35p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
376
Kalória
11.7g
Fehérje
73g
Szénhidrát
2.4g
Zsír
2. Hortobágyi húsos palacsinta
A palacsintasütés az egyik legutálatosabb cselekedet, amit a konyhában végezni lehet - nem lehet nem olajszagban úszni utána, és ami a legrosszabb, hogy n_a_g_y_o_n hosszadalmas. Mire kisütünk egy 4-családra valót, lemegy a Nap, szóval most van itt az ideje, mert az ízélmény kárpótol. A hortobágyiról nem is beszélve ugye, ahol még pörköltet is kell főzni, aztán szétcincálni a húst, és krémes szaftot sűríteni, stbstb. Viszont a világ egyik legjobb kajája, kár lenne kihagyni!

Hortobágyi húsos palacsinta Dacotától
1adag
Idő
125p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
442
Kalória
15.7g
Fehérje
29.9g
Szénhidrát
28.7g
Zsír
3. Marhahúsleves
A marhahús főzési ideje nem egy és nem két óra, viszont ahhoz az intenzív húslevesízhez, amit egy gyors csirkeleves sem tud reprodukálni, és amit egy autentikus, nagyiféle húsleves nyújt, na ahhoz bizony ez kell. Idő és törődés. Szeresd azt a marhacsontot!

Marhahúsleves
1adag
Idő
300p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
523
Kalória
47.5g
Fehérje
40.8g
Szénhidrát
18.4g
Zsír
4. Dobos-torta
Kolléganőnk mindig karácsonyi szünetben lát neki, náluk ez családi tradíció. Pizsiben, lustán. Hogy miért akkor? Mert akkor van ideje megsütni az ezernyi lapot, a dobról és a krémről nem is beszélve. Szóval a karantén-time az legyen most egyben Dobostorta-time!

Eredeti Dobos-torta
1adag
Idő
110p
Költség
olcsó
Nehézség
közepes
537
Kalória
7.1g
Fehérje
57.6g
Szénhidrát
31.8g
Zsír
5. Házi tészta
Hálisten' egyre több ismerősünknél látjuk, hogy maga nyújtja, készíti (többnyire olasz) tésztáját. Jamie Oliver 2 hozzávalós változatáról nemrég írtunk mi is, de Gréti kolléganőnk is mostanában rukkolt elő 3-félével, egyenes Olaszországból: céklás töltött masnisilletvespenótostészta és egy ISTENI sárgarépás gnocchi is az asztalra került. És nem, tésztakészítő gép sem kell hozzájuk!

A sárgarépás gnocchi receptjét itt találod!
Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
Kezdőkonyha: 5 olyan egyszerű tésztaétel, ami mindenkinek sikerülni fog
A tésztaételek a könnyű és gyors fogások alfái meg omegái - ember nincs, aki ne szeretné őket. Kezdők, ti is elhihetitek, hogy az autentikus tészták is pofonegyszerűek!
Tartós élelmiszerek: 10 étel, amit a HAGYMÁBÓL kihozhatsz, és nem...
A hagyma, legyen vörös- vagy lilahagyma, nem csak pörkölt és magyaros ételek alapjául szolgálhat. Egészséges a vírusos időben, és olcsó, főzz vele sokat, éljen a #HÁZIMENZA!
8 fogás, amelyből óriás adagot is lefőzhetsz egyszerre – ezek...
Könnyítsünk a főzésünkön, és készítsünk sokáig elálló fogásokat, akár több napra előre!
Kezdőkonyha: a 3 legkönnyebb EBÉDTÍPUS azoknak, akik (még) nem tudnak...
Mondani sem kell, hogy ebben a vészterhes, szürreális, otthon ragadós időszakban az is főzni kényszerül, aki nem akar. Totál egyszerű ebédtippeket mutatunk!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















