2021.08.07.
A csokifolyó és a háromfogásos étkezéssel felérő rágógumi nem csak Johnny Deppnek és a gyerekeknek jár
Ronald Dahl fejéből számos, mára klasszikusnak számító történet pattant ki, amelyeket rengeteg felnőtt és gyermek kedvel a mai napig. A Karcsi és a csokoládégyár az egyik legnépszerűbb alkotása, amely nemcsak egy jó mese, hanem igazi kulináris kaland is egyben. Eredjünk együtt a csokiillat nyomába!
Ronald Dahl (1916-1990) nagy sikerű könyve 1964-ben jelent meg Amerikában Charlie and the Chocolate Factory címen, itthon viszont csak 1990-ben került a könyvespolcokra Borbás Mária szerintem roppant szórakoztató fordításában. Nem csoda, hogy a sztori annyira népszerű lett, hisz a gyerekek zöme nyilván imádta a csokigyárban zajlódó történetet, aminek a végén ráadásul a főhős, Karcsi, egy csokigyárat kap ajándékba! Gyerekként odáig voltam érte.

Ronald Dahl 1971-ben (Fotó: Getty Images)
Aki esetleg nem ismeri a történetet, annak íme a szinopszis: adott az eklektikus, kicsit hibbant, magának való csokigyár-tulajdonos, aki elrejt öt aranybilétát a gyárából kikerülő táblacsokikban. Azok a szerencsések, akik megtalálják, eltölthetnek egy napot a gyárban, ahol egyébként évek óta kutyafia se járt, mivel Willy Wonka (a magyar fordításban Vonka Vilmos) minden alkalmazottját lapátra tette, amikor elloptak tőle recepteket. Megkerül az öt gyerek, köztük a főhős, Karcsi, akik aztán számos kalandba keverednek a gyár berkein belül. A történet persze végig csokoládéval és egyéb édességekkel van kikövezve, amit kiskoromban igencsak ideálisnak gondoltam.
Kevesen tudják, hogy a történetet egyébként Dahl gyerekkori emlékei ihlették. Az 1920-as években a Cadbury (a mai napig neves brit édességgyár) – akármilyen furcsán hangzik is mai fejjel – még gyakran küldött termékmintákat iskolás gyerekeknek, akik véleményezhették a finomságokat. Már ebben is láthatjuk az inspirációt, de ráadásul akkoriban a versenytársak még kémeket is bevetve próbálták elcsenni egymástól a receptúrákat. Hát tényleg az élet írja a legjobb sztorikat, nem igaz?

Kellék az 1971-es filmforgatásról (Fotó: Getty Images)
Kortalan a sztori, hisz a legtöbb gyerek szíves-örömest beköltözne egy varázslatos csokigyárba, ha van olyan szoba, ahol minden ehető, ráadásul képtelen ízesítésű dolgokat kóstolhat. Például egy olyan rágógumit, amely felér egy háromfogásos étkezéssel.
Nem csoda, hogy az egyik kedvenc mesém volt. Persze a csokigyár világa csak egy remek helyszín, ahol a Karcsin kívül jelen lévő négy utálatos gyerek – a torkos, az elkényeztetett, a beképzelt és az akaratos tévéfüggő – kalamajkába keverednek, és remélhetőleg megtanulják a leckét. Van valami Grimm mesés faktor az egész történetben, ahogy a csokigyár kvázi szó szerint bekebelezi a négy rossz gyereket, és a karakterükhöz illő módon „ellátja a bajukat”.

Mai fejemmel nehezen tudok elvonatkoztatni a filmek képi világától, ugyanis már kettő adaptáció is született: egy 1971-es musical – ami pont ötven éve jelent meg –, illetve egy 2005-ös alkotás Tim Burton értelmezésében, Johnny Deppel a főszerepben. Érdemes megnézni mindkettőt, már csak a csokigyár ábrázolása miatt is, bár igen megosztó filmekről van szó. Sokan utálják őket (a '71-es verziót maga Dahl is gyűlölte), de szerintem nézhetők. Készülőben van egy harmadik adaptáció is, amely az előbbiektől eltérően Willy Wonka előtörténetét meséli majd el.
A Nestlé gyártott egy ideig a film népszerűsége nyomán Wonka Bart – vagyis wonka szeletet, de 2010-ben felhagytak vele, mert nem vették sokan.
Mindenképp ajánlom a könyvet és a filmeket egyaránt, gyerekekkel is jó program lehet, hisz képzeletben együtt hajókázhatunk egy csokifolyón.
Ezeket is lesd meg!
- Ennyire mocskos szálakkal indult a McDonald's története – Megnéztük Az alapítót a Netflixen
- Rabszolgák, akik meghatározták Amerika ételkultúráját – megnéztük a High on the Hog c. dokumentumfilm-sorozatot
- Erről a sokkoló filmről beszél most mindenki, ami után te is másképp nézel a halra a tányérodon
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















