Gasztro

2020.11.30.

Kasszás Erzsiként táncolt és énekelt egy bedrogozott árufeltöltő - mentő vitte el

Nosalty profilképe Nosalty

Nagy hatással lehetettek rá a reklámok és a tudatmódosító szer.

Mentők vittek el egy fiatal árufeltöltőt a múlt héten, miután valamilyen drog hatására "ordítva énekelte a reklámokból jól ismert Kasszás Erzsi slágerét, majd annak teljes koreográfiáját is bemutatta a boltban döbbenten vásárló közönségnek".

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Facebook-oldalán is beszámolt az esetről - szúrta ki a Kreatív. A közlemény szerint az önjelölt előadó teljesen önkívületi állapotba került, így félő volt, hogy kárt tesz magában vagy környezetében.

A mentőtiszteknek köszönhetően némi beszélgetés után abbamaradt az előadás, amit szó szerint, tapssal és ovációval jutalmaztak a zavart férfi szemlélői. A férfi elmondta, hogy tudatmódosító szert fogyasztott. Nem meglepő, hogy a rendkívüli felszabadultságát pillanatok alatt halálfélelem és szorongás váltotta fel. A fiatalt végül hosszas győzködés után a toxikológiára szállították.

Egyelőre nem tudni, hogy az eset pontosan melyik áruházban történt. A CBA reklámarca egyébként nagyon népszerű, rengeteg internetes mém született már Kasszás Erzsi karakteréből. A videót elnézve, nem is csoda...

Ezeket olvastad már?

„Szerencsére” idén sem maradunk fura ízesítésű karácsonyi édességek nélkül

Gasztro

„Szerencsére” idén sem maradunk fura ízesítésű karácsonyi édességek nélkül

Tavaly annyira jól mentek a bizarr ízesítésű karácsonyi pálcikák, hogy idén is piacra dobták őket. Nem tudjuk elképzelni, hogy bármelyik a gyerekek kedvence lenne.

Fenes Gábriel

Tejtermékekből a hazait választja a magyar, de egyre nagyobb a kereslet a világmárkák iránt

Gasztro

Tejtermékekből a hazait választja a magyar, de egyre nagyobb a...

A fogyasztók világszerte egyre inkább a globális márkákat preferálják a helyben előállított termékekkel szemben. A magyarok leginkább a tejtermékekből választják a hazait.

Nosalty

Pózolj pulykával hiányos öltözetben! - főleg, ha férfi vagy

Gasztro

Pózolj pulykával hiányos öltözetben! - főleg, ha férfi vagy

Gayla Thomson amerikai fotós férjéről készít viccesen erotikus hangulatú képeket, amelyeken az ételek is főszerepet játszanak.

Nosalty

Kiderült, mennyibe kerül egy Starbucks-os kávé a világ különböző pontjain - durva különbségek vannak

Gasztro

Kiderült, mennyibe kerül egy Starbucks-os kávé a világ különböző pontjain...

Kairóban jóval olcsóbban ihatjuk kedvenc kávénkat, mint Zürichben.

Fenes Gábriel

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept