2020.11.30.
Kaszinótojás - változatos állandó
A kaszinótojásról már a rómaiaknál is említést tesznek. A népszerűség oka a változatosság.
A kaszinótojásnak nagy hagyománya van itthon. Az itthon alatt Magyarországot értem, de akár a mi családunkat is érthetném alatta. Emlékszem, gyerekkoromban Eszti néni, a bejárónéni/pótnagymama bevont minket a készítésbe, és már néhány évesen kaszinótojásokat gyártottunk a szüleim esti vacsorájára. Mivel nem szeretem a tojássárgáját, csak akkor, ha folyós – ebből kiderül, hogy nagyrészt a száraz, porszerű állagával van bajom - , felüdülés volt, hogy az imádott fehérjébe egy krémesebb sárgája került vissza. Vajas, mustáros, majonézes, mikor milyen.
Aztán később felfedeztem a franciasalátával töltött verziót is, amit nem teljesen értek azóta sem, mint ahogy magát a francia salátát sem, de még az is jópofa volt, a fehérjét csupán edénykének használva. Persze aztán jöttek a kőrözöttel töltött, és más egyéb krémmel, vagy finomsággal készült magyaros darabok is.
Később kinyílt a világ, és kiderült, hogy kaszinótojás márpedig nem csak nálunk létezik. Nagy Britanniában és Franciaországban mimózatojásnak, Észak Amerikában ördögi tojásnak hívják. A deviled jelző egyébként bárminek a csípős elkészítésére utalhat: ez jelzi, hogy errefelé a kaszinótojást jellemzően csípősen, legalább egy csipet Cayenne borssal készítik.
Szerte Európában szinte minden országban találunk töltött tojásokat, a közös vonás pedig az, hogy jellegzetes party-étel, könnyen fogyasztható akár állva is, nagy mennyiségben, viszonylag olcsón készíthető, és leginkább előételként fogyasztják. Persze az olcsóságból rögtön lehet drágaság is, ha a svéd húsvéti hagyományoknak megfelelően kaviárral keverjük a sárgáját kevés tejszínnel együtt, és még ecetes heringgel is megkoronázzuk.

A Kapribogyós kaszinótojás receptjéért kattints a fotóra!
Ebben az ételben az a jó, hogy szinte szó szerint ezerféleképpen készíthetjük. Én most ezt a kapribogyós-kapros verziót találtam ki, és természetesen egy pillanat alatt elfogyott. A kapribogyó és a lilahagyma roppanós savanyúsága remekül ellensúlyozza a majonéz és a tojás sárgájának édességét. Ráadásul a kaporral szépen is díszíthetjük a tálat, főleg így Karácsony táján. Egyébként Szilveszterre gyorsan elkészíthető, és nem utolsósorban laktató fogás lehet akár a büféasztalon is.
Olvastad már?
Készíts házi mustárt szilveszterre!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















