2022.01.21.
Ez Kate Hudson tökéletes alakjának titka 3 gyermek után
A 42 éves Kate Hudson jobb formában van, mint valaha, ezt pedig nemcsak a genetikának köszönheti, hiszen nagyon odafigyel az étkezésére és a mozgásra is.
Kate Hudson színésznő, a legendás Goldie Hawn lánya 42 éves, túl van három szülésen, az alakját azonban még a 20 évesek is megirigyelhetnék. Legkisebb gyermekének 2018-ban adott életet, elmondása szerint a kis Rani születése után tartott a legtovább, hogy visszanyerje régi formáját.
Kate Hudson legutolsó terhessége után döntötte el, hogy nem sietteti a fogyást. Végül 12 hónapra volt szüksége, hogy visszanyerje korábbi formáját. Nézzük, mit tett ennek érdekében.
Változtatott a hozzáállásán
A színésznő éhezés helyett az ételekhez való hozzáállásán változtatott. „Okosabb módja ez a fogyásnak, mert így nem jönnek vissza a kilók. Az a csodálatos benne, hogy azt ehetsz, amit akarsz, csak tudatosan kell enned, tudnod kell, mi van a tányérodon, és az milyen hatással van a testedre.” Így számára nincsenek tiltott ételek, de neki is oda kell figyelnie arra, miből mennyit eszik.
Tényleg megismertem és megértettem az ételt a tányéromon. Tudom, mit viszek be a szervezetembe, így nőttem fel, a szüleimtől tanultam ezt a hozzáállást. De sokan vannak, akiknek nincs ilyen kapcsolatuk az ételekkel
– mesélte egy interjúban.
Mozgás, mozgás, mozgás!
Kate életének szerves része a mozgás, amiről rendszeresen posztol közösségi média platformjain is.
„Élvezem az edzéssel járó fegyelmezettséget. Élvezem, hogy sportos vagyok, és élvezem, hogy aktív vagyok. Szóval számomra ez tulajdonképpen egyfajta szórakozás, hogy újra meg újra új kihívás elé állítom a testemet" - állítja.
A terhesség után visszatérni az edzésekhez, újra megtalálni a hasizmomat, és minden alkalommal egy kicsit még keményebben hajtani magam – én élvezem ezeket a kihívásokat.
A színésznő azt is hozzátette, hogy számára ez a tökéletes „énidős" program, ilyenkor ugyanis tényleg csak magával foglalkozik.
Címlapkép: Instagram
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Idén visszatér az ország kedvenc gasztrofesztiválja
- 6 magyaros étel, amiről nem is tudtad, hogy vegán
- 4 konyhai „hulladék”, ami sokkal finomabbá teszi a főztöd
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














