Gasztro

2025.06.04.

Ennyit kávézz, hogy még 70 évesen is fitt és energikus legyél

Nosalty profilképe Nosalty

Egy új tanulmány szerint napi két csésze kávé már jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy egészségesen érjük meg a 70 éves kort. Na de pontosan mennyi az annyi, és mi az, amivel még kiválthatjuk a kávét, ha cél a mentálisan és fizikálisan is fitt időskor?

Sokan indítják a reggelüket kávéval, sőt, legtöbbünknél a nap folyamán is előkerül még egy-egy csészével. A kávéval kapcsolatban korábban is születtek már kutatások, de most egy olyan friss tanulmány jelent meg, ami a napi két csésze elkortyolása és az egészséges időskor között kereste a kapcsolatot.

Egy idős nő kezét a kávéscsészén pihenteti a kockás abroszon

Ilyen szerepe van a kávézásnak abban, hogy még 70 évesen is egészséges legyél

A napi kávéfogyasztás hatása

Dr. Sara Mahdavi, a Harvard T.H. Chan Közegészségügyi Iskola munkatársa kutatásában 47 513 nő napi kávéfogyasztását vizsgálta, 30 éven át. Eredményei szerint azok, akik 40 éves koruktól kezdve egy, de inkább napi 2 csésze kávét fogyasztottak, fizikailag erősebbek és mentálisan kiegyensúlyozottabbak voltak, mint azok a társaik, akik nem ittak kávét, legalábbis nem naponta.

Az eredmények szerint naponta 2 csésze kávé segít megelőzni a kognitív hanyatlást, és késlelteti a krónikus megbetegedéseket.

Ezt az eredményt a koffeinmentes tea és kávé esetében nem tudta megerősíteni a kutatás. A kutatók kérdőívek segítségével mérték fel a koffeinfogyasztást. 

Az egészséges öregedést így definiálták:

2016-ban a tanulmányban részt vevő 3706 nő felelt meg az egészséges idősebb felnőttek kritériumainak. A 45 és 60 év közöttiek átlagosan napi 315 mg koffeint fogyasztottak. Ez a mennyiség körülbelül három kis csésze vagy másfél nagy csésze kávé mennyiségének felel meg. Ennek a koffeinnek több mint 80%-a rendszeres kávéfogyasztásból származott.

Jegeskávé

kávés italok

Jegeskávé

Full extrás jegeskávé

kávés italok

Full extrás jegeskávé

Kávés semifreddo

parfé

Kávés semifreddo

A kutatás további eredményei

A kutatás megállapította, hogy minden további csésze kávé fogyasztása 2–5%-kal növelheti annak valószínűségét, hogy valaki jó egészségi állapotban éri el a 70 éves kort, biológiailag fiatalabbként, mint azt a kronológiai életkora sugallná.

Fontos: ez a pozitív hatás nem vonatkozik a koffeinmentes kávéra vagy a teára. Sőt, a kutatás szerint a kólafélék fogyasztása 20–26%-kal csökkentheti a jó egészségi állapot esélyét.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

almas-makos-kevert-suti

mákos süti

Almás-mákos kevert süti

Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept