Gasztro

2025.06.10.

Kecsegét sütöttünk, mint a sztárok!

Nosalty profilképe Nosalty

A világ legrangosabb gasztronómiai versenyének Európai döntője előtt állunk. Ez alkalomból a hivatalos alapanyagok közül most a hazai édesvizek királyát, kecsegét sütöttünk.

A Bocuse d’Or Europe-ra továbbjutott 20 csapat számára már nem ismeretlenek a szakácsverseny hivatalos alapanyagai, a gímszarvasborjú, illetve a kecsege és kaviárja. Előbbi elkészítéséről már írtunk és megosztottunk veletek a receptet is. Most egy újabb kihívás elé néztünk, a másik alapanyagot is górcső alá vettük: kecsegét sütöttünk!



Kecsege fekete rizottóval és pirított tintahalkockákkal recept

A versenyben lévő sztárszakácsoknak, alig egy hónapjuk maradt arra, hogy tökéletesítsék a hús- és halétel receptjeiket. Mi most egy sült hal és rizottó költeményt hoztunk, mellyel szeretnénk felkelteni, maga az alapanyag- és a verseny iránti érdeklődésetek.

A kecsegéről

Ez a különleges megjelenésű, orsó alakú, karcsú hal a Dunában élő tokhalfélék legkisebbike. A kárókatonák elszaporodása, élőhelye szennyezettsége és ez általi pusztulása miatt a kecsegepopuláció igen megcsappant. A Természetvédelmi Világszövetség a fajt sebezhető státuszba sorolta, ezért az ivarérett, kihalászott egyedeket mesterségesen szaporítják tovább. A tenyésztők növekedésükkel életterüket is bővítik, így biztosítva a veszélyeztetett faj fenntarthatóságát. A kereskedelemben leggyakrabban tisztított, fagyasztott formában kapható. Nem pikkelyes, bőrét az angolnáéhoz hasonlóan le kell nyúzni. Belső vázát porc alkotja, húsa ezért egyáltalán nem szálkás, nagyon ízletes, valódi csemege!



Süss kecsegét te is, mint a sztárszakácsok! Receptért KATT ide!

A mi csodálatos példányunkat a Magyar Bocuse d'Or Akadémia arany fokozatú pártoló tagja éshivatalos alapanyag beszállítója, a METRO biztosította. A kecsege és más hozzávalók mellé a METRO Gasztroakadémia egy receptet is írt, melyet mi egy kicsit átdolgoztunk. A tempurában sütött tintahalkarikák helyet simán lepirítottuk a kockázott tintahalat. A csomagban érkezett tintát, viszont ki nem hagytuk volna a rizottóból!

Nézzétek a csodálatos tányért! A csónakalakban tálalt rizottó egyik felére felkerültek a pirított tintahalkockák, másik felén egy szórásnyi újhagyma zöldje kapott helyet. Mivel a rizottóba is került citromhéj, ezért a díszítésben is adtunk szerepet neki. A tányér másik oldalán a fantasztikus ízű és küllemű, fokhagymás vajban pirított kecsegeszelet látható, a receptért kattintsatok ide, vagy a képre!



Készülj a dönőre ezzel a kecsege recepttel, itt a receptje!

Hogy ezzel a recepttel labdába rúghatnánk-e a május 10-11-én, a Bocuse d’Or Europe magyarországi döntőjén? Nem. Inkább kifejezzük hódolatunkat hazánk édesvízi királya, a kecsege előtt és remélhetőleg, május 11-én, szerdán veletek együtt szurkolunk a nyolcadikként induló magyar csapatnak: Széll Tamás mesterszakácsnak és commisának, Szabó Kevinnek!

Aki szeretne személyesen is résztvenni az eseményen, regisztráljon itt. Aki pedig szeretne hasonlóan jó hús és hal ételeket mesterszakácsok segítségével készíteni, és tőlük a legtöbb trükköt ellesni, jelentkezzen a METRO Gasztroakadémia valamely ezirányú kurzusára. Az induló tanfolyamokról itt találtok leírást!

További információt a Bocuse d’Or Europe 2016 dötőjéről itt találtok!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept