2020.11.30.
Kedvenceim Mexikóból
Nehéz turistának lenni, ha el akarod kerülni a turista bélyeget. Idegen kultúrában igazi autentikus fogást találni sem könnyű, de néha az előretervezés és a szerencse segít!
Külföldön, főleg egy teljesen ismeretlen kultúrában nem mindig egyszerű olyan helyet találni, ahol tényleg autentikus ételt kapunk. Ha csak úgy, magunktól keresgélünk, könnyen belefuthatunk a turistákra tervezett helyekbe – arra pedig pont nem vagyunk kíváncsiak, hiába vagyunk mi magunk is csak látogatók. Lehet persze útikönyvekre és honlapokra támaszkodni, de még így sem biztos az eredmény. Én általában a helyi ínyencekben bízom leginkább. Mivel Mexikóban csak egyetlen barátom él, és ő nem kifejezett gourmand, más megoldást kerestem a helyi ízekkel való ismerkedéshez – ami szerencsére sikerült, nem is egyszer. Az egyik kulináris élményemet hetekkel korábban leszerveztem, a másikat meg a jószerencse és a GPS hiánya sodorta az utunkba.

A tomatillo salsa receptjéért kattints ide!
Az alternatív vendéglátásnak sok formája van világszerte, a lakásétteremtől kezdve a privát séfekig, én egy kettő közötti lehetőséget választottam Mexikóvárosban. Egy honlapon előre meghatározott összegért foglaltam vacsorát egy mexikói párnál, akiknek remek ajánlásokat írtak a korábbi vendégek. Így aztán egy normál vacsora áráért helyiek láttak vendégül, mintha csak barátok lennénk. Jó jelnek vettem, hogy a vendéglátó polcán a kedvenc szakácskönyveim sorakoztak - az ízlésbeli egyezésben legalább az első pillanattól biztos lehettem.
A vacsora mezcallal indult, egy agavéből készült, füstös ízű, erős mexikói itallal. Legismertebb fajtája a tequila, ami tulajdonképpen egy speciális mezcal, csak az ország egy bizonyos részén termesztett kék agavéból készülhet, és a mexikóiak legalább annyira fel vannak háborodva a világszerte árult hamis tequilától, mint ahogy mi lennénk, ha Európa összes kocsmájában Tokajon kívül termesztett szőlőből készült Tokajit árulnának. Első fogásként kaktuszsalátát, úgynevezett nopalitót kaptunk, majd egy babkrémlevest cukkinivirággal, helyi lágy sajttal, avokádóval és tortillával tálalva.

Babkrémleves cukkinivirággal, friss sajttal és avokádóval. Ha lesz receptem, ígérem, megosztom veletek!
A főfogás pedig a híres mole volt, mégpedig fekete fajta. A mole egy sűrű szósz, Mexikó egyik legnépszerűbb étele. Különböző altípusai vannak, sárga, zöld, pueblai és fekete. Ez a legkarakteresebb, legfűszeresebb változat, régen állítólag ötvennél több hozzávalóval készült, és Oaxaca államban van a legnagyobb kultusza. Házanként változik az összetevők listája és aránya, de az igazi fekete mole legalább három fajta szárított chilit és csokoládét tartalmaz. A legenda szerint apácák készítették először. Állagra olyan, mint egy sűrű thai curry, vagy egy jobbfajta házi paprikás csirke. Készülhet sertésből, csirke melléből vagy combjából, de nekem ez utóbbi változat volt a kedvencem, a hús ugyanis nem együtt készül a szósszal, és egy száraz csirkemell az egészet el tudja rontani.

A fekete mole sáfrányos rizzsel receptjéért kattints ide!
Másik kulináris élményem az óceánparton volt. Mivel Európában nőttem fel, a legtöbb tengerparti élményem olyan országhoz kapcsolódik, ahol ha megvan a víz, akkor általában lehet fürödni Ezt a jól bevált szokást Mexikóban sajnos nem tudtuk alkalmazni, mert először órákig keringtünk egy ipartelep környékén, ahol inkább nem akartunk megmártózni a habokban, majd pár órányi vezetés után kilyukadtunk egy szörfparadicsomban, ami megint csak nem volt alkalmas egy gyors csobbanásra. Végül hullafáradtan, már-már feladva a reményt találtunk egy eldugott kis halászfalut, és két perc alatt rájöttünk, hogy az édenkertbe érkeztünk. A hófehér homok, a türkizkék víz és az árnyékot szolgáltató kókuszpálmák még csak hagyján, de a helyieken kívül nem is nagyon találkoztunk mással, így miután beálltunk segíteni egy hajászhajó partra vontatásában, eligazítottak minket, hol lehet a friss fogásból jófajta ételt kapni. Kiderült, hogy egy párszáz fős halászfaluban kötöttünk ki, ami olyan messze van mindentől, hogy turista is alig akad, így nem futottunk bele sem nyaklánc árusba, se szerencsemondóba, viszont a helyiekkel együtt ehettünk cevichét ebédre.

A lazacos-mangós ceviche receptjéért kattints ide!
A ceviche egy egész Dél-Amerikában ismert nyers halsaláta, amelynek lényege, hogy a lehető legfrissebb halat vagy tenger gyümölcseit a citrom- vagy limelében lévő savval „főzik meg”, majd friss gyümölcsökkel és puha zöldségekkel összekeverve, hidegen tálalják. Minden országnak és régiónak megvannak a maga titkai, én azonban biztos vagyok benne, hogy egyik sem ízlett volna jobban, mint az, amit ott készítettek, az eldugott kis halászfalu parti falatozójának konyháján, atomfriss halból. Sajnos csak egy pár órát tudtunk maradni, pedig hetekig ellettem volna ott az óceán partján térerő, internet és ivóvíz nélkül. Szürcsölgettem volna a kókuszvizet, néztem volna a halászokat, és beálltam volna a konyhára a nagy mexikói madre mellé kitanulni azt a pár fogást, amit a hely kínált – így azonban csak a jó ajánlásokkal ellátott szakácskönyvemből tudtam reprodukálni a fogást. De legalább van internetem, hogy megosszam veletek az eredményt!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














