2023.01.27.
4 alap keleti fűszerkeverék, amit otthonra szerezz be
A különböző fűszerkeverékek teljesen új karaktereket adhatnak a megszokott ízeknek is, érdemes időről időre feldobni kicsit a megszokott otthoni repertoárt. A közel-keleti konyhákban is számos olyan fűszerpárosítás és keverék létezik, amelyeket bátran használhatunk zöldséges és húsételekhez és nem is nehéz beszerezni őket.
A keleti fűszerek és azon belül is az arab térség fűszerei előszeretettel keverik a sós, édes és csípős ízeket, gazdag, meleg és harmonikus finomságot adnak zöldségnek, húsnak egyaránt. A sokféle zúzott és szárított fűszer nemcsak ízesít, hanem tartósít is a térségben, hazai használatuk pedig különösen most, a téli időszakban adhat egy kis pluszt nekünk. Most négy olyan különleges, de itthon is beszerezhető keleti fűszerkeveréket mutatunk be, amelyeket hideg és főtt ételeknél is használhatunk, könnyű velük dolgozni, nem okoznak gyomorpanaszokat, sőt egyenesen jót is tehetnek az emésztésnek, energetizálnak, felvidítanak.

A libanoni konyha kedvelt fűszere a Baharat
Arab hétfűszerkeverék, azaz a Baharat
Húsok pácolásához, ízesítéséhez, sőt arab fasírtfélék elkészítéséhez is nélkülözhetetlen fűszerkeverék, a libanoni konyha kedvelt fűszere, amely a térség fontos fűszereit és ízeit használja egy komplex keverékben. Magunk is elkészíthetjük, de könnyebb (és az arányok megtalálása miatt is jobb), ha előre összekevert változatban szerezzük be.
Zatar
Fekete- és fehér bors, szegfűbors, fahéj, szegfűszeg, szerecsendió és koriander található meg benne.
De más változataiban feketebors, szerecsendió, paprika, kömény, szegfűszeg, fahéj, koriander és kardamon található, a paprika pedig sokszor valamilyen chili-féle. Mély, kellemes ízű, illatos finomság, ami garantáltan hangulatjavító hatással bír.
A közel-keleti és arab konyha másik jellegzetes keveréke, amely a baharattal ellentétben zöldes színű finomság, amit gyakorlatilag bármilyen sós ételhez használhatunk, keverhetjük paradicsomos ételekbe, zöldségekhez, sőt nyers zöldségekre is szórhatjuk. Mártásban, sült húsokhoz, krumplihoz, de akár egy szelet vajas kenyérre szórva is remek. Szezámmag, oregánó, kakukkfű és szumák remek összhatása eredményezi ezt a különleges finomságot.

Zatar
Harissa
Ami a magyaroknak az erős pista, az a keleti térségben a harissa, amely nem más, mint egy fűszeres paprikakrém, amelyet rengetegféleképpen használnak. Kerül ragukba, húsokra és zöldségekre, eszik nyersen szinte magában mártogatósként és teszik más krémekre és kencékre, leveseket gazdagítanak vele vagy épp szendvicsbe kerül belőle egy kevés. Érdemes belőle mindig tartani egy keveset a hűtőben, mert tényleg új szintre emeli a legunalmasabb krémlevest vagy melegszendvicset is. A kápiapaprika, a koriander, chili, fokhagyma és kömény, valamint jó minőségű olívaolaj keveréke adja ki ezt a fűszeres és kellemesen csípős pasztát.
Marokkói bárányragu kuszkusszal és harissa szósszal
Shakshuka, a Közel-Kelet lecsója
Spenótos sárgaborsó-főzelék fűszeresen
Ras El Hanout
A Ras el hanout egy összetett, aromás marokkói fűszerkeverék, jelentése csillagos minőséget takar, azaz a fűszerek királyaként is tekintenek rá. Nagyon sok változata ismert, régiónként változhat az összetétele, de a szerecsendió, koriander, kömény, fahéj mindegyikben megtalálható, ezen kívül gyakran tartalmaz chilit, szárított gyömbért, paprikát, szegfűszeget, kurkumát és görögszénát is. Húsok, hal és rizs, valamint kuszkusz ízesítésére használják.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több izgalom:
- 5 jel, amiből biztosra veheted, hogy megromlott a mustár
- Így bánj a karfiollal, hogy minden ételben legjobb arcát mutassa
- Ezért használj külön vágódeszkát a nyers húsokhoz
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















