2024.12.04.
Rájöttem, mi a nagymamák kelt tésztájának titka: Így lesz a tiéd is olyan, mint az övék
Amikor én buktát sütök, az sosem lesz ugyanolyan, mint a nagymamámé – még akkor sem, ha végigtelefonáljuk az egész folyamatot. Miért lehet ez, és van-e remény azok számára, akik szeretnének ugyanolyan kelt tésztát készíteni, mint amit a dédijüknél, mamájuknál kóstoltak? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ…azt azonban nem ígérem, hogy meg is találtam.
Ennek a cikknek úgy akartam nekifutni, hogy akkor én most ügyesen tényleg kiderítem a saját és más barátaim nagymamáinak titkait a kelt tészta készítésével kapcsolatban. Hiszen az nem is kérdés, hogy tudnak valamit az „öreglányok” – a kezük alól kikerülő bukták, táskák és csigák egyszerűen mindig tökéletesek, foszlósak, könnyedek és szó szerint utánozhatatlanok. Ezt tapasztalhatta bárki, aki magától megpróbálta elkészíteni a kelt tészták bármelyikét: egyszerűen sosem sikerülnek úgy a finomságok, valami mindig más, valami mindig hiányzik.

A darázsfészek receptjéért kattints a képre!
Éppen ezt a „valamit” akartam megtudni tőlük, hogy végre én is hasonlóan isteni süteményeket készíthessek. Készen álltam mindenre: a nagy revelációra, a leleplezésre, a generációkon átívelő tudás megszerzésére…azonban a végén be kellett látnom, hogy naív voltam. Ugyanis a tudásátadás nem olyan egyszerű, mint gondoltam. A nagymamák hallgatnak.
Egy sor sikertelen nagymamainterjú
Amikor saját anyai nagymamámmal próbáltam híresen finom buktáját kielemezni, szinte nem is értette a kérdést. Még hogy trükkök? Tippek? Titkok? Hiszen nincsen ebben semmi furfang, azt csak úgy meg kell csinálni. Az ember hozzálát, begyúrja a tésztát, kisüti, és ennyi. Hogy más tészták hogyan készülnek? De hiszen mindegyik szinte ugyanabból a tésztából sül, csak az arányok kicsit mások. Milyen arányok? Hát, azt az ember majd úgy érzi. Tudja.

A baracklekváros bukta receptjéért kattints a képre!
És ez még csak a kezdet volt: bárhová fordultam, bármelyik barátomtól kértem ugyanezt, mindannyian hasonló válaszokkal tértek vissza. „Kérdezd meg a pécsi rokont.” „Nem volt ennek sosem receptje.” „Addig kell dagasztani, míg jó nem lesz.” A nagymamák továbbra sem akartak beszélni, nem akartak beavatni titkaikba.
Egy ponton, amikor kedves barátnőm nagymamája azt javasolta, hogy a kelt tészta készítése közben „forduljak kelet felé”, úgy éreztem, mintha csúfot űznének belőlem. Mintha maga a kérdés önmagában lenne nevetséges.

Az alapanyagokon is sok minden múlik
Valahol ezen a ponton engedtem el magamban a cikk megírását, félig a kudarc dühe, félig a lemondásba való beletörődés miatt…persze, aki idáig jutott az olvasásban, sejtheti, hogy valamilyen fordulat mégis jelentkezett az elkövetkező napokban, ami aztán a klaviatúra elé ültetett. Miközben azon agyaltam, hogy vajon miért nem osztották meg velem a kelt tészta titkait, rá kellett jönnöm, hogy ez azért történhetett, mert tényleg nem volt semmi, amit meg lehetett volna osztani.
Át kell mennünk nagymamába
Természetesen itt nem a beletörődés beszélt belőlem, sokkal inkább az, hogy végiggondoltam, milyen környezetben tanultak meg nagyanyáink sütni-főzni – úgy gondoltam, ebből nemcsak azt lehet majd levezetni, hogy miért nem tudnak egzakt segítséget nyújtani a kelt tészta elkészítéséhez, hanem azt is, hogyan láthatunk neki mégis egy hasonló nagymamareceptnek.

Keleszteni csak meleg helyen, türelmesen szabad
Az ő tudásuk ugyanis egy olyan korból származik, amikor nemhogy az internet, de még a szakácskönyvek is inkább ritkaságszámba mentek, a különböző ételek elkészítésének módja leginkább gyakorlatban adódott át. Sokan anyjuk mellett tanultak meg főzni vagy egyéb fontos női karakterek háta mögött állva – a szomszédasszony, a nagynéni, a szakácsnő mind oktatók voltak ilyenkor. Persze a tudást ők is hasonló módon kapták, ezért nem nagyon tudták volna az újabb generációnak sem átadni ezt egy papírlapra írva.

A másodkelesztés is kiemelten fontos
A tanulás tehát folyamatos gyakorlással, folyamatos főzés mellett történt. Eleinte biztos történt pár kudarc, azonban a kitartó figyelem és folyamatosság ahhoz vezetett, hogy a különböző ételek elkészítése végül megragadt. Ha egyszer nagymamánkkal főzünk, valószínűleg ma is ezt vehetjük rajtuk észre: ösztönből, reflexből csinálnak mindent, folyton kóstolnak, szagolnak, nyomkodnak, tesztelnek.
Elsősorban ez tehát a siker kulcsa, ez a legelső „trükk”: kitartó és figyelmes gyakorlás, a hibák megjegyzése és állandó javítgatása.
Diós csigák
Egyszerű szilvalekváros bukta
Gyors kakaós csiga
Persze van azért mit ellesni
De ugyan kinek van erre ideje? Aki nem készít gyakran kelt tésztát, valószínűleg csak legyint a fenti gondolatra. Nos, azért, hogy az elfoglaltabb emberek is kapjanak valami hasznosat ebből a cikkből, nézzünk pár gyakorlatibb, tényleg bevethető tippet is.

Trükkök nélkül készül a bukta
Ezeket nem nagymamáktól kaptam, hanem saját magam okoskodtam ki – megfigyeltem, hogyan dolgozik nagyanyám a tésztával, illetve átgondoltam, miben lehet más az ő tésztája vagy a sütés módja, ami olyan eredményt hozhat, amit tőle kóstoltam. Az alábbiakra jutottam.
- Megfigyeltem, hogy sok régebbi recept az egyszerű finomliszt felét gyakran réteslisztre cseréli. A finomszemű alapanyag puhább, foszlósabb tésztát ad – azonban vigyázzunk, ne menjünk 50% fölé, mert akkor gyengébb lesz a glutén a masszában.
- Érdemes a hozzávalókat vagy felmelegíteni (tej) vagy szobahőmérsékletre engedni (vaj, tojás).

A darázsfészek receptjéért kattints a képre!
- A nagymamám által készített tészták mindig lágyabbak, több tejet vagy vajat (vagy mindkettőt) tartalmaznak. Ettől a kisült sütemény is puhább, foszlósabb lesz. Ne féljünk a túl lágy masszától, ha ők kézzel be tudták gyúrni, nekünk is menni fog, hiszen van már gépünk.
- Kifejezetten nagy hangsúly helyeződik nagymamámnál a tészta kelesztésére: ha nem duplázódik meg térfogatban, a sütemény állaga nem lesz az igazi. Ha kell, bugyoláljuk, takargassuk a tésztát, nehogy megfázzon.
Ne feledkezzünk meg a másodkelesztésről sem: a megformázott, tepsibe helyezett süteményeket ismét hagyjuk (betakargatva, meleg helyen) megduplázódni.

A baracklekváros bukta receptjéért kattints a képre!
- Amikor nagymamámat a sütő hőfokáról kérdezem, mindig csak hozzávetőleges értékeket mond (közepesen, magason), annak ellenére is, hogy már elektromos, hőfokot jelző sütője van. A kelt süteményeket általában 180 fokon, tehát inkább mérsékeltebb melegben érdemes sütni, hogy a belsejük se maradjon nyers, de a külsejük szép, aranybarna árnyalatot kapjon.
- Ezen a szép színen és a foszlós állagon segíthet az is, ha egyes süteményeket (csigák, táskák, bukták), leöntünk a sütési idő felénél, illetve annak végén egy kevés cukros, langyos tejjel vagy tejszínnel.
- Annak ellenére, hogy az én nagyim mindig langyosan rakta elénk a süteményt, előtte mindig hagyta pár (10-15) percet pihenni a tepsiben.

A darázsfészek receptjéért kattints a képre!
Hát így állunk. Ezen tippek bevetésével el is készítettem egy lekváros buktát és egy diós darázsfészket – kicsit azért is, hogy megnyugtassam magam, nem is lehetetlen a feladat. Még akkor sem, ha a nagymamák titkainak ellesése kudarcba is fulladt. Ugyan nem lettek tökéletesek, de már erősen haladnak egy olyan irányba, amire szerintem a saját nagymamám is büszke lenne.
Sárgabaracklekváros bukta
Kapros túrós batyu
Klasszikus darázsfészek
Fotók és receptek: Lakos Benedek
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További gasztroinspirációt meríthetsz ezekből a cikkekből:
- Utánajártunk, veszélyes-e a tiramisuba kevert nyers tojás: a válasz meglephet
- Felejtsd el az összeesett piskótát: elhoztuk a tökéletes receptet
- Bundás kenyér 4 változatban: Így eszik a magyarok kedvencét külföldön
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















