2020.11.30.
Kelt tészta, sodó - aranygaluska!
Vaníliától illatos sodó, könnyű, omlós tészta - a szénhidrátlapátolás egyik legjobb forrása, ha már mindenképp édességre vágysz. Készíts otthon aranygaluskát, megéri!

Ősrégi desszertünk, amiért minden télen megveszünk - meleg, puha, omlós tésztaszaggatványok, ami a hidegben, a korán sötétedő délutánokon különösen jólesik. A szerkesztőségben többször is felvetődött, hogy mikor készül már egy jó aranygaluska, Juci kolléganőnk kedvére is szolgálhatunk most, aki csillogó szemekkel kérdezte a sütés közben: “ugye sodó is lesz hozzá?
Itt találod az aranygaluska receptjét
Hát persze, hogy lesz, és persze hogy igazi vaníliával, fél rúd kikapart magjaival, tojássárgájával sűrítve, a végén kevés felvert tojásfehérjét hozzáadva. Mint mindig, most is a teljes tejben hiszek, igaz, ötven forinttal drágább, de nehogy már ezen múljék a sikere.
Maga a recept már a fejemben volt, de azért fel kellett eleveníteni: sok más leírással ellentétben én csak egy tojást használok a tésztához, ami ezúttal alig-alig akart megkelni, pedig előzetesen az élesztőt szépen felfuttattam. A helyzetet valahogy orvosolni kellett, így az éppen csak meleg sütőbe toltam, ott már szépen elkezdett feljönni, egy órát hagytam neki, hogy a többszörösére nőjön.
Aranygaluska 5. - meggyes-mákos
Aranygaluska 1.
Aranygaluska 2.
Újra átgyúrás, majd - itt szintén eltérek a hagyományoktól -, nem nyújtom a tésztát, hanem egy evőkanállal diónyi darabkákat szaggatok és hagyom megkelni úgy, hogy előtte már olvasztott vajban és darált dióban megforgattam a kis labdacsokat. Nekem 180 fokon harminc-harmincöt perc alatt aranybarnára sültek, azalatt megfőztem a sodót, amit felvert tojásfehérjékkel tettem könnyedebbé. Szerencsére az illat még egy kellemes bónusz mindezek mellett, én úgy szoktam mondani, hogy “gyerekkori illata” van.
Tészta, rá a sodó, és más nem kell a hétvégi boldogságoz.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak
Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.
Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...
Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















