Grillezz!

2023.07.24.

Így kempingeztünk mi a Kádár-korszakban

Nosalty profilképe Nosalty

Tonnányi májkrém és készétel konzerv formájában, összecsukható kempingszékek és csúf narancssárga műanyag tányérok. Ezekkel megpakolva belezsúfolódtunk a jó öreg Trabantba, majd célba vettük a kempinget.

Gyerekkorunk nyaraihoz a családi sátorozások is hozzátartoztak, melyek olyan felejthetetlen élményeket adtak, amikre még ma is szívesen emlékszünk vissza. Nem kellett sok a boldogsághoz, mégis jól éreztük magunkat.



Zsúfolásig telt kemping

Konzervek

A konzervek legalább annyira részesei voltak a kempingezésnek, mint maga a sátor. Mindig pakoltunk az örök klasszikusból, vagyis a sertésmájkrémből, vittünk magunkkal utasellátó szendvicskrémet, és persze a konzerv töltött káposzta is előkerült. Érkezés után, amíg a család feje kín szenvedve felállította a sátrat, addig a női szakasz készített egy vagon májkrémes szendvicset savanyú uborkával.



Retró májkrémek

Műanyag kemping étkészlet

A Kádár-rendszer egyik legnépszerűbb színe a narancssárga volt - természetesen csak a vörös után. Rengeteg minden készült ebben a csodás színben, így érthető, hogy a kempingezéshez használt poharak és tányérok sem tündökölhettek más színben, csakis narancssárgában. Elvétve citromsárga és babakék is feltűnt a láthatáron, mint kivételek, amik erősítették a szabályt.



Csinos edénykészlet

Bográcsozás

Bogrács nélkül nem létezett kempingezés: már attól beindult a nyálelválasztásunk, ha megéreztük a bográcsban főtt ételek illatát, emellett a bográcsozás remek közösségépítő tevékenység is volt. Eme szabadtéri főzés hagyományait átmentettük a rendszerváltás utáni időkre is, hiszen a bográcsban piruló hagyma és hús illata meg a pirospaprika zamata meg sem közelíti a gázon készült ételekét.

Receptajánlónk:

Retro burger

hamburger

Retro strandos burger

Retró strandos lángos

hagyományos lángos

Retró strandos lángos

Bográcsos marhalábszárpörkölt

marhapörkölt

Bográcsos marhalábszárpörkölt

Kemping gázrezsó

Bár a kempinget pont azért szerettük, mert nagy felhajtás nélkül is jól érezhettük magunkat, de a meleg étel és a kávé sátrazás közben is jól jött. Így a kemping rezsók sokszor előkerültek az egy-két hetes nyaralásokon, amiken a konzerv lencsefőzeléket melegítettük, vagy reggel a rotyogósban a kávét főztük.



Gázrezsó

Kempingszett

Az összecsukható kempingasztal és kemping szék volt hivatott képviselni a civilizációt a kempingben. Mi, gyerekek kis horgászszékeken ücsörögtünk Traubit szürcsölve, a felnőttek pedig nagyobb háttámlás változatokban fejtették a keresztrejtvényeket a Fülesben. Azért, hogy kényelmesen napozhassunk, fémvázas napozóágyakat is vittünk magunkkal, és keleti kényelemben barnítottuk habtestünket.

Retro matracok

A vízparti kempingezésekhez tapadós műanyag matracot is vittünk, amikre naponta vagy 18-szor ráizzadtunk.

De létezett menő vászonbevonatú, kék-piros matrac is, ami extra kényelmes és rettentő strapabíró volt, ráadásul foltozni is lehetett, ami tovább növelte élettartamát.



A legjobb matracok voltak!

Szerző: Petrás Gabriella


Még több nosztalgia itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept