Család

2021.08.16.

Lesz mit ünnepelni az idei Kenyérlelke fesztiválon: kétszer annyi kézműves pékség az országban, mint tavaly

Nosalty profilképe Nosalty

Hetedik alkalommal is megrendezésre kerül a Kenyérlelke fesztivál. Ugyan eddig is mindig nagy érdeklődéssel kísérte a nagyközönség a különböző pékségeket és kenyereket bemutató fesztivált, az idei évben még különlegesebb hangulatban kerül sor a rendezvényre: az elmúlt egy évben ugyanis nagyjából harminc új kézműves pékség nyílt Magyarországon, és ez a trend illetve az érdeklődés is folyamatos növekedésnek örvend. Idén három helyszínen találkoznak a gazdák, molnárok és pékek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, és ízelítőt adjanak termékeikből: Debrecen után Budapest és Veszprém ad otthont a kenyereknek.

Az elmúlt egy évben több mint kétszeresére, 20-ról nagyjából 50-re nőtt a kézműves pékségek száma országszerte, és egyre többen vannak azok is, akik otthon sütik saját kovászos kenyerüket.

Évről évre megduplázódik a kézműves pékségek száma Magyarországon

Ez általában a klasszikus evolúció: sütök otthonra, aztán már a barátoknak is és végül egy pékség lesz belőle

– mondja Vajda József pék, a Kenyérlelke fesztivál egyik alapítója.

„Ez a piac most berobbant, az elkövetkező években hasonló mértékű bővülés várható. Hisszük, hogy ha a természettel összhangban magasabb hozzáadott értéket és tudást táplálunk a gazdaságba, egyrészt meg tudjuk óvni gyermekeink örökségét, másrészt pedig mindez tartós gazdasági erősödést is eredményez” – teszi hozzá Vajda József.

A jó kenyérhez jó liszt kell

A kézműves pékségek terjeszkedése hatással van a piac más szereplőire is. Adalékmentes kenyér készítéséhez jó minőségű lisztre van szükség, a jó minőségű gabona jelentős része azonban az aratást követően szinte azonnal külföldre távozik, megnehezítve és jelentősen drágítva ezzel az alapanyag beszerzést.

8 budapesti pékség, ahol valódi kovásszal készítik a kenyeret

8 budapesti pékség, ahol valódi kovásszal készítik a kenyeret

„Néhány gazda már felismerte a kézműves pékekkel való közvetlen együttműködésben rejlő lehetőséget, őket is meghívtuk a fesztiválra, bízunk benne, hogy sikerül ezen a területen is fellendítenünk a kapcsolatépítést” – mondja Till Attila, aki kenyérrajongóként kötelezte el magát 7 évvel ezelőtt a fesztivál szervezése mellett.

Sokszínű program

Komoly szakmai program várja az érdeklődőket, a színpadon gazdák, molnárok és pékek mutatkoznak be, ismert kézműves pékek élő workshop keretében gazdalisztekből készítenek kenyereket a színpadon. Idén is megrendezik a pékek versenyét amatőr és profi kategóriában. A fehér/félbarna és a burgonyás kenyér kategóriában a profik versenykenyereiket a helyszínen készítik el augusztus 19-én és 20-án, így ez is látványos programpontja lesz az eseménynek.

A fesztivál által képviselt értékrendet tükrözi a kiállítók listája is. „Egyrészt egyre több pékség termékeit tudják megkóstolni a látogatók, másrészt a további kiállítóink és partnereink köre is évről évre bővül, olyanok csatlakoznak a fesztiválhoz, akik maguk is elkötelezett hívei a fenntartható életmódnak és az egészséges táplálkozásnak” – mondja Németh Áron alapító, aki rendezvényszervezőként fogja össze a fesztivált immár 7 éve.

Fantasztikus látni, hogy a jó kenyér már nem csak a fővárosban vonz érdeklődőket.

„Nagyon sikeres rendezvényen vagyunk túl Debrecenben és izgatottan várjuk szeptember elején a találkozást a veszprémi kovászolókkal” – teszi hozzá Németh Áron.

A fesztivál szervezői augusztus 19-20-án 10 órától 17 óráig várják a látogatókat Budapesten a MOMkult kertjében (Bp. XII. Csörsz utca 18.).

A fesztivál részletes programja:

Augusztus 19. csütörtök

Sirály sétány

10:30 – Kapunyitás
12:00 -  Pékek versenye indul a helyszínen.
12:00 – 15:00 otthon sütők versenyregisztráció
16:00 – 18:00 otthon sütők zsűrizés
18:00 – Pékek vacsorája

Közben Workshopok és Zenél az utca párhuzamosan

6 pék, 6 gabona, 6 recept

Kenyérlelke workshopok

10:30 – Piaci kitekintés - Ormós Gabi, Jenői Pékség
11:00 - Fekete Gergő, Artizán - Bözödi alakor kenyér
11:45 - Fülöp Ádám, Pipacs pékség - Félbarna kenyér
13:15 - Szabadfi Szabolcs, Panificio il basilico - Bánkúti búzakenyér
15:15 - Gazdák, molnárok, pékek panelbeszélgetése

18 órától: Pékek vacsorája
Vajda József (Pékműhely), Miklós Mihály (Marmorstein), Juhász Mihály és Mester Miklós (Pano), Fekete Gergő (Artizán), Tóth Márton (Pipacs), Szabadfi Szabolcs (Panificio Il Basilico) főz a helyszínen. Ez egy házias ízekkel, sokszínű étlappal összeállított baráti találkozó, a helyszínen lehet erre az eseményünkre ételkupont váltani.

Augusztus 20. péntek

Nagyszínpad

10:00 kapunyitás
10:00 - 11:00 koncert - Bárterápia
11:00 - 11:15 nyitóbeszédek 
11:30 - 12:20 koncert - Barbi és Jancsó Blahaluisiana acoustic
12:50-13:50 - Lakatos Mónika és a cigányhangok
14:00-15:00 koncert - Szivák Zsolt Cloud9+ acoustic
15:10 - 16:10 koncert - The Anahit
16:30 – Eredményhirdetés és díjkiosztás minden kategóriában

6 pék, 6 gabona, 6 recept

Kenyérlelke workshopok

9:30 – Piaci kitekintés - Ormós Gabi, Jenői Pékség,
10:00 - Mester Róbert, Király Pékség - Teljes kiőrlésű tönkölykenyér
11:00 - Juhász Mihály, Pano – Baguette
12:00 - Simonyi Kristóf, Kópic - Teljes kiőrlésű rozskenyér

Gyermekprogram a Miele gasztroszínpadon – briós készítés Kiss Sándor séffel

A budapesti Kenyérlelke fesztivál támogatói:

Magyar Turisztikai Ügynökség, Hegyvidéki Önkormányzat, KitchenAid, Kogép, Miele, Volvo, We love Budapest.

Kiállító pékségek, akiknél lehet kóstolni, vásárolni, beszélgetni:

Mátészalkai Sütőipari vállalat, Bake my day, Artizán, Pékműhely, Pipacs, Blacksheep, Doktor Pék, Örömsüti desszertműhely, Aran bakery, Panificio Il Basilico, Marmorstein, Panelpék, Freyja, Norma, Kiscipó, Kovászlabor / Bakó Index

Étel-ital a fesztiválon:

Anyukám Mondta Encs, Huszár Krisztián, Erhardt Étterem Sopron, Panificio Il Basilico pizza, Margitutcakilenc, Szaletly, Bartok Reggel Délben este, Séf Asztala, Kell fagyi / Spájz szörp, Ugar sörfőzde, Balkezes sör, Superjuice, Agárdi, Szóda és társa szörpös, Szentesi József, Mayer szörp, Kristinus, Cafe Hai Nam, Roastopus, BWT víz

Malmok és Gazdák:

Szabó Hengermalom, Garat malom, Lipiliszt, Molnárlegény, Csoroszlya Farm, Panyolium, Tetragenom Kft, ÖMKI, Váli Anikó kenyeres zsákok.

Fellépő művészek:

Bárterápia, The Anahit, Lakatos Mónika és a cigányhangok, #zenélazutca színpad, Odett akusztik, Barbi és Jancsó BlahaLuisiana acoustic, Szivák Zsolt Cloud9+ acoustic.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept