2023.09.14.
Ezért haragszom a konyhai kenyértartókra + pár szó a tárolásról
Vannak, akik nem képesek háztartást elképzelni nélküle, míg mások alig tudnak a létezéséről: a kenyértartó egy inszignifikáns, belőlem mégis erőteljes érzelmeket előcsaló konyhai tartozék. Azonnal el is mesélem, miért.
A kenyér és az ember kapcsolata ősrégi, bizonyos alapelemeit azonban még ma, a modern korban is őrzi: például azt az ösztöni kötődést, ami a péktermékhez fűz minket. Ami rendszeresen szorongást okoz, hiszen gondoskodnunk kell a megfelelő tárolási körülményekről annak érdekében, hogy a veknink minél tovább elálljon, minél több napig tudjunk belőle nagy karéjokat vágni, azokat megkenni, velük jóllakni. Aztán lehet az is, hogy csak én gondolok túl egy borzasztóan banális és egyszerű helyzetet, ki tudja…
Mindenesetre észrevettem, hogy van egy viszonylag újnak mondható találmány, ami rendszeresen felbillenti az ember és kenyere közt kialakult harmonikus kapcsolat egyensúlyát. Annak ellenére, abszurd módon, hogy épp a helyzet megkönnyítésére lett feltalálva. Rövid hőbörgés következik a kenyértartók lehetetlen természetéről, no meg persze, a hasznosság érdekében, pár tipp is.

Ezért haragszom a konyhai kenyértartókra+ pár szó a tárolásról
A dolog egész szépen indult
Nos, kapcsolatom ezzel a szerkezettel messzebbre nyúlik vissza: először nagyszüleim Lónyay utcai lakásában találkoztam vele, ekkor még bármiféle ellenérzés nélkül tekintettem a felnyitható fedéllel rendelkező fadobozra, ami rendszeresen az uzsonnák és reggelik egyik fő alapját rejtette.
Egy varázsdoboznak tűnt, amiből sosem fogyott el a friss(nek mondható) kenyér, amire aztán sóvárogva kenhettük a margarint, pakolhattuk a párizsit vagy épp a lekvárt.
Régi darab volt, az aljában ráccsal, garázsajtóként nyitható fedele már külön izgalmas volt egy nyolcéves gyermek számára, főleg, ha tudta, hogy alatta valami ehető rejlett. No meg persze egy egész halom morzsa – a rácsnak ugyan szerepe volt a kenyér frissentartásában, azonban a vekniből lehulló apró szemeket is ugyanúgy elnyelte, amelyek csak gyűltek és gyűltek a kenyértartó aljában.

Így nyert értelmet számomra a vega rakott krumpli
Egyszóval ezen a ponton még semmi problémám nem volt a szerkezettel, bár sokat nem is tudtam róla, és szorosabban nem is képezte részét az életemnek – legalábbis a reggeliket és uzsonnákat leszámítva.
Valami, valahol eltörött
Aztán évek teltek el anélkül, hogy kinyitottam volna egy kenyértartót is, egészen addig, míg a legújabb albérletem konyhájában szemben nem találtam magam egyel. Modernebb darab volt, fényes, krómozott felülettel, rugós nyitófedéllel. Rögtön eszembe jutott a nagyszülői otthon konyhai darabja, és már előre örültem, hogy milyen jó lesz: „ebben a lakásban aztán majd egy darab kenyeret sem kell kidobni!” – gondoltam.
De milyen nagyot tévedtem! Ugyanis minden, amit a régi fadobozban olyan szimpatikusnak találtam, hiányzott ebből a 21. századi apparátusból. A beköltözést követő első héten boldogan helyeztem el benne egy szép darab kovászos veknit… csak azért, hogy három nappal később bepenészedve dobjam ki majdnem a felét. Aztán az eset megesett még egyszer… és még egyszer, én pedig minden egyes alkalommal egyre csak jobban haragudtam az ártatlan kis dobozra, no, meg persze magamra, amiért nem figyeltem jobban, nem tettem meg mindent a vekni épségéért.

A nagyszülői otthon tartója valahogy így festett (csak sötétebb színben)
Tárolási tippek az engesztelődés jegyében
Persze a megannyi kudarcból azért tanultam is, és időközben arra is rájöttem, hogy nem mindenben én vagyok a hibás, hanem vannak a kenyértartós tárolásnak határai, szabályai, szem előtt tartandó követelményei. Ezek következnek alant:
- alapvetően a legjobban egy fából készült tartóval járunk, a fém túl jól elzárja a kenyeret a levegőtől, ami ugyan megakadályozza a kiszáradást, a penészedést azonban ösztönzi
- érdemes olyan dobozt venni, ami alul ráccsal rendelkezik, ha pedig nincs benne, tegyünk magunk az aljába egy fából vagy fémből készült rácsot: ez engedi majd alul is lélegezni a veknit, nem fog benedvesedni és (megint) bepenészedni
- mindenképpen távolítsuk el a kenyeret a boltban/pékségben kapott zacskóból: mindegy, hogy papír vagy nejlon (utóbbi esetben kétszer olyan gyorsan cselekedjünk), nem tesz majd jót a pékterméknek a „dupla csomagolás”
- persze ez már a személyes ízlés területére hatoló tanács, azonban mégis érdemes lehet megfogadni, ha másért nem, hát az egészségünk érdekében: az olcsó, ipari kenyerek hajlamosabbak a gyors száradásra, de egyben (nem megfelelő tárolási körülmények közt) a penészedésre is – vegyünk, ha tehetjük, kovászos kenyereket, azon belül is teljes kiőrlésű vekniket, meglátjuk majd, tovább eléldegélnek
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezek a cikkek is segíthetnek a konyhában:
- Az esztétikus tortaszeletelés 6 fontos szabálya
- 5 konyhai baleset, ami azt jelzi, hogy életlenek a késeid
- Erre és így használd a gyümölcsöt attól függően, mennyire érett
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















